emberi erőforrások minisztériuma
Kásler Miklós: Tizenhat Pest megyei köznevelési intézményt fejleszt a kormány
Öt Pest megyei tankerületi központban tizenhat köznevelési intézményt bővít, illetve épít a kormány hatvanmilliárd forintból – jelentette be az emberi erőforrások minisztere csütörtökön, Budapesten. Kásler Miklós közölte: a Nemzeti Köznevelési és Infrastruktúra Fejlesztési Program következő állomásaként négy új iskola épül és százharminchat új tanteremmel bővítenek meglévő iskolákat Budapest környéki településeken; a fejlesztés tizennégyezer gyermeket érint.Diabétesz-világnap – Nyitrai Zsolt: Kiemelten figyel a kormány a cukorbetegekre
November 14-én világszerte a cukorbetegséggel élőkre figyelnek. Magyarországon hétszázhetvenezer diagnosztizált cukorbeteg él, azonban a becslések szerint az érintettek száma több, mint egymillió-kétszázezer. Az utóbbi időszakban több intézkedés történt a diabéteszesek élethelyzetének javítása érdekében, de sok még a közös tennivaló. 2018-ban Magyarország Kormánya együttműködési megállapodást kötött a cukorbeteg-szervezetekkel – emlékeztetett csütörtöki Facebook-bejegyzésében a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott.Soha nem látott mértékben újult meg a magyar egészségügy
Soha nem látott mértékben újult meg a magyar egészségügy, és ez a jövőben is folytatódni fog – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára szerdán, Berettyóújfaluban.Határozottan fellép a kormány a kuruzslók, áldoktorok ellen
A kormány elkötelezett abban, hogy a magyar emberek a lehető legjobb egészségügyi szolgáltatásban részesülhessenek, ezért a betegek védelme érdekében fellép a gyógyulni vágyókat megtévesztő, sok esetben haszonleső áldoktorok ellen. A kuruzslók tevékenységének visszaszorítását célozza az a törvényjavaslat is, amelyet kedden nyújtott be az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az Országgyűlésnek – olvasható a tárca az MTI Sajtószolgálatához eljuttatott közleményében.Kásler: Pénzügyi támogatáshoz jutnak az alapellátásban részt vevő fogorvosok
Idén egyszeri kiegészítő juttatást, a jövő évtől pedig havi fix összegű díjemelést kapnak az alap- és szakellátást nyújtó fogorvosok – jelentette be az emberi erőforrások minisztere hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján. Kásler Miklós elmondta: az Emberi Erőforrások Minisztériuma saját forrásból még idén 4,44 milliárd forintos plusz forrást biztosít az egyszeri kiegészítő díjazásra, míg 2020-tól a jelenlegi havi százharmincezer forint helyett havonta háromszáznyolcvanezer forint rezsitámogatást kapnak a közfinanszírozott fogászatok.Kásler: Emelkedik a traumatológiai ellátás támogatása
Az állami támogatás emelésével a betegek is érezni fogják, hogy szervezetté válik a traumatológiai ellátás – mondta az emberi erőforrások minisztere az M1 aktuális csatornán, pénteken. Kásler Miklós csütörtökön sajtótájékoztatón jelentette be, hogy emelkedik a traumatológiai ellátás állami támogatása: a fix díjakra ebben az évben 3,4 milliárd forintot, jövőre további tízmilliárd forintot fordít a költségvetés, 2020-tól pedig ezen ellátás finanszírozására 9,5 milliárdot adnak.Kásler: Teljesítette a traumatológusoknak tett ígéretét a kormány
Az idén és jövőre is emelkedik a traumatológiai ellátás díjait finanszírozó állami támogatás – közölte az emberi erőforrások minisztere csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján. Kásler Miklós elmondta: a traumatológiai ellátás személyi és tárgyi feltételek biztosítását célzó fix díjaira ebben az évben 3,4 milliárd forintot, jövőre további tízmilliárd forintot fordít a költségvetés. Ezen túlmenően 2020-tól ezen ellátás finanszírozására – az úgynevezett HBCs-súlyszámkorrekcióra – 9,5 milliárdot biztosítanak.Kásler: Tovább bővül az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér adatbázisa
Tovább bővül az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) adatbázisa: január 1-jéig minden magánegészségügyi szolgáltatónak és fogorvosnak csatlakoznia kell hozzá, és június 1-jétől adatot is kell rögzítenie a felhőbe – közölte az emberi erőforrások minisztere szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.Rétvári: Több, mint háromezerrel bővült az ápolási díjra jogosultak köre
Több, mint háromezerrel, 50 700-ról ötvennégyezerre bővült azoknak a köre, akik jogosultak az ápolási díj valamelyik formájára – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtökön, az M1 aktuális csatornán. Rétvári Bence emlékeztetett, hogy a kormány januártól – új kategóriaként – a tartósan beteg, önellátásra képtelen gyermeküket otthon ápolók számára bevezette a gyermekek otthongondozási díját (gyod), amelynek összege havi bruttó százezer forint és a gyermek életkorától függetlenül folyósítható.Ajánljuk még
















