emberi erőforrások minisztériuma
Mintegy százezer informatikai eszközt kapnak iskolák
Mintegy százezer informatika eszközzel fejleszt iskolákat az év során az állam - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős helyettes államtitkára csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.Több támogatás jut az óvodáknak
A kormány mintegy 4,5 milliárd forinttal több támogatást biztosít az óvodák fenntartói számára a 2019. évi költségvetésben. A többletforrás a működési támogatások emelése mellett lehetővé teszi majd az eddiginél hatékonyabb egészséges életre való nevelést, az intézmények szakmai programjának bővítését, a nemzeti értékeink, hagyományaink megőrzését, a meglévő terek bővítését, az udvari játékok korszerűsítését, amelyek mind-mind a gyermekek egészséges fejlődését szolgálják - írta szerkesztőségünknek megküldött közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma.Kiemelt figyelemmel kíséri az Emmi a kórházakat érintő ÁSZ-vizsgálat eredményét
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) tanulmányozni fogja az Állami Számvevőszék (ÁSZ) kórházakat érintő vizsgálati eredményét – közölte a minisztérium sajtóosztálya kedden. A közleményben megjegyezték, az ÁSZ jelentéséről eddig megismert információkkal egybevág, hogy az Emmi már korábban intézkedési terv kidolgozását kezdte meg a kórházak gazdálkodásával kapcsolatban.A főpolgármester utasította a főváros cégeit a hőségérzet enyhítésére
Tarlós István főpolgármester utasítására a főváros cégei mindent megtesznek azért, hogy enyhítsenek a lakosság hőségérzetén: locsolják az utakat, vizet osztanak, tovább tartanak nyitva a strandok - közölte Szűcs Somlyó Mária, a főpolgármesteri hivatal kommunikációs igazgatója vasárnap az MTI-vel.A kormány folytatni kívánja a béremeléseket az egészségügyben
A kormány azon dolgozik, hogy folytatni tudja az egészségügyben dolgozók béremelését, a kórházakat pedig 700 milliárd forintból fejleszti a következő években - írta vasárnapi közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkársága.Nincs változás a tanítási év hosszában
A tanítási év hosszában, szerkezetében az előző évek gyakorlatához képest nincs változás - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a 2018/2019. tanév rendjéről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön megjelent rendeletre hivatkozva.Tények tüntizőknek az Emmiről, Balog Zoltán miniszterségéről és az „oktatásegészségügyről”
Lázár János mellett Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter is távozik posztjáról – erről maga Balog Zoltán számolt be egy minapi interjúban. Az ellenzék és egyes civil szervezetek által rendszeresen kritizált „oktatásegészségügy” problémakörét tekintve ugyanakkor az Emmi Balog vezetése alatt számos jelentős eredményt tudott felmutatni, különösen a családok megerősítésének, a szegénység felszámolásának és a korábbi szocialista örökség tehertételeinek felszámolása területén. Miközben az ellenzék négymillió éhező gyermekről, pusztító elvándorlásról és gyilkos egészségügyről vizionál, néhány egyszerű számadattal könnyen megvilágítható, a csúcsminisztérium fontos eredmények mellett végezte feladatát.Ajánljuk még

















