emmanuel macron
Mintegy száz városban tüntettek Macron ellen Franciaországban
A közszféra dolgozói, nyugdíjasok és diákok együtt vonultak utcára Franciaországban kedden mintegy száz városban hat szakszervezet felhívására, hogy így tiltakozzanak a kormány szerintük túl liberális és szociálisan nem eléggé érzékeny politikája ellen.Macron máris kormányátalakításra kényszerül
Emmanuel Macron francia államfő új lapot kíván nyitni a kormányzásban a belügyminisztere és egyik legfőbb politikai szövetségese, Gérard Collomb lemondását követően, ezért előrehozza a jövő tavaszra tervezett kormányátalakítást - értesült a Le Journal du Dimanche (JDD) című vasárnap megjelenő hetilap.Belpolitikai válságot is okozhat a tapasztalt francia belügyminiszter lemondása
Jóllehet Emmanuel Macron francia államfő tagadta szerdán, hogy válsághelyzetet teremtett belügyminisztere és egyik legfőbb politikai szövetségese, Gérard Collomb lemondása, a végrehajtó hatalom egyelőre hiába kereste a megfelelő utódot az országban még mindig legmagasabb fokozatú terrorfenyegetettség miatt az egyik legkényesebb helyzetben lévő tárca élére.Elfogadta belügyminisztere lemondását Macron
Elfogadta Gérard Collomb belügyminiszter lemondását Emmanuel Macron francia elnök - jelentette az elnöki hivatalra hivatkozva szerda hajnalban az AFP francia hírügynökség.Újabb botrányba keveredett a megfelelni vágyó Macron
Nagy felháborodást keltett Franciaországban Emmanuel Macron karibi látogatásának egyik fotója, ahol két helybéli fiatalemberrel ölelkezik, miközben egyikük obszcén kézjelet mutat - írja a Magyar Idők. A francia elnök többször került hasonló helyzetbe, kritikusai szerint túlságosan a látványpolitizálásra koncentrál, annak ellenére, hogy nem túl jó ebben a műfajban.Macron a szélsőségektől félti Európát
Emmanuel Macron francia államfő közvetlenül részt kíván venni a jövő májusi európai parlamenti választások kampányában, s azt reméli, hogy "Franciaországban a lehető legszélesebb listát" sikerül felépítenie annak érdekben, hogy véget érjen "az ultraliberális Európa" korszaka, de azt ne "a nacionalizmusok Európája" váltsa fel.Macronnak stratégiai kérdés az EP-választás
Stratégiai jelentőségű kérdésnek tekinti a jövő májusi EP-választást Emmanuel Macron francia elnök, mivel európai programjának megvalósítása annak az eredményén múlik - mondta Soós Eszter Petronella Franciaország-szakértő az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.A franciák támogatják civiljeiket, csak ne hozzájuk hozzák a migránsokat
A franciák továbbra is megosztottak a migrációt illetően: 74 százalékuk szerint Emmanuel Macron államfő jól döntött, amikor a hét elején nem engedélyezte az Aquarius mentőhajó kikötését a francia partoknál, ugyanakkor 51 százalékuk jó véleménnyel van a hajót működtető francia civil szervezetekről - derül ki az Odoxa közvélemény-kutató intézet felmérésből, amelyet pénteken ismertetett a Le Figaro című napilap.Salvini közölte, nem fogad el leckéztetést Macrontól
Matteo Salvini olasz belügyminiszter és kormányfőhelyettes a francia elnök korábbi kijelentéseire reagálva szerdán közölte, Olaszország nem fogadja el, hogy Emmanuel Macron "jogból és emberségből" leckéztesse Olaszországot, miközben Franciaország zárva tartja Olaszországgal közös határait.Ajánljuk még














