energiaválság
Ilyen a német demokrácia – Annalena Baerbockot nem érdekli, mit gondolnak a választói (Videó)
Arról portálunk is beszámolt, hogy a németek körében egyre nagyobb az elégedetlenség, sőt, egyesek egyenesen a népfelkeléstől tartanak az elhibázott szankciók következményei miatt. Nem kell azonban aggódni, hiszen az olyan felkészült és haladó politikusok, mint például a Zöldek által kiállított külügyminiszter, Annalena Baerbock, igazán demokratikus válasszal hűtik le a hangulatot: kijelentik, hogy őket teljesen hidegen hagyja, hogy mit akarnak a választók. Persze a nyilatkozat után a tényellenőrök azonnal Baerbock kisasszony védelmére keltek, és megmagyarázták, hogy őt "csak" a német szavazók véleménye nem érdekli. Ja, kérem, így mindjárt más. Kijózanító háborús sokk Nagy-Britanniában: bezárhat a brit kocsmák háromnegyede
Miközben a németek azért aggódnak, hogy az energiaválság miatt megfagynak télen, egy sokkal nagyobb volumenű katasztrófahullám vette kezdetét az Egyesült Királyságban – amit, úgy tűnik, a britek nagy része nagyobb tragédiaként él meg, mint a bevándorlást, a totális identitásvesztést és a képmutatást. Úgy néz ki, karácsonyig be fog zárni a brit kocsmák háromnegyede. Ennek oka, hogy a sok esetben hosszú történelmi múltra visszatekintő helyek képtelenek kifizetni a számláikat. Az áremelés nem opció, a rolók lehúzásának következményei pedig a brit néplelket ismerve szó szerint beláthatatlanok. Nem mellékesen közel egymillió ember válhat hirtelen munkanélkülivé, nem is beszélve arról, hogy mi lesz a családokkal, ha a brit férjek nem kapják meg a délutáni társaságot. Még akár rá is jöhetnek emiatt, hogy hatalmas hiba volt a béke helyett Ukrajnát támogatni?