ensz
Szijjártó Péter: a járvány és a migráció ördögi kört alkot (videó)
A koronavírus-járvány és a migráció ördögi kört alkot, mivel minél több helyen jelenik meg a fertőzés, annál több ember indul meg, és minél többen indulnak meg, annál nagyobb a járvány további terjedésének veszélye – jelentette ki a tárca szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Genfben. A tárcavezető társelnökként vett részt a legkevésbé fejlett országok támogatásával foglalkozó háromnapos ENSZ-konferencián, ahol hangsúlyozta, hogy a pandémiának nemcsak egészségügyi, gazdasági dimenziója is van.Azonnali kivégzésekbe, a nők jogfosztásába és a gyerekkatonák toborzásába kezdtek a tálibok
Azonnali kivégzéseket hajtanak végre a tálibok az uralmuk alá hajtott afganisztáni területeken, emellett korlátozták a nők jogait, és folytatják a gyermekkatonák toborzását – közölte Michelle Bachelet, az ENSZ emberi jogi főbiztosa, hitelesnek minősítve az erről szóló jelentéseket.Afgán konfliktus – Rendkívüli ülést tartott az ENSZ Biztonsági Tanácsa, több ország aggodalmát fejezte ki
A nemzetközi közösség fogjon össze az afganisztáni terrorfenyegetéssel szemben, ne engedje, hogy a dél-ázsiai ország ismét terrorszervezetek működési terepévé vagy menedékévé váljék – mondta hétfőn New Yorkban az ENSZ-főtitkára a Biztonsági Tanács rendkívüli ülésén, amely új, befogadó és képviseleti egységormány létrehozását szorgalmazta nők részvételével. António Guterres felhívta az ENSZ Biztonsági Tanácsát és a nemzetközi közösséget, hogy egységfrontot alkotva cselekedjen, vessen be minden rendelkezésére álló eszközt az afganisztáni globális terrorista fenyegetéssel szemben az alapvető emberi jogok biztosítása érdekében.Az ENSZ főtitkára szerint a világnak össze kell fognia az afganisztáni terrorfenyegetéssel szemben
Felszólította hétfőn New Yorkban a nemzetközi közösséget az ENSZ-főtitkára, hogy fogjon össze az afganisztáni terrorfenyegetéssel szemben, ne engedje, hogy a dél-ázsiai ország ismét terrorszervezetek működési helyévé vagy menedékévé váljék. António Guterres felhívta az ENSZ Biztonsági Tanácsát és a nemzetközi közösséget, hogy egységfrontot alkotva cselekedjen, vessen be minden rendelkezéséére álló eszközt az afganisztáni globális terrorista fenyegetéssel szemben, az alapvető emberi jogok biztosítása érdekében.Az ENSZ egyik vezetője szerint a magyar gyerekek keresztény értékekre való nevelése miatt kell kizárni hazánkat az unióból
A nemzetközi emberi jog alapján mindenki maga dönthet saját neméről, és ezt az államoknak tudomásul kell venniük, sőt, jogi védelmet kell adniuk a nemváltóknak. Az ENSZ LMBTQ- és gender-ügyi szakértője, Victor Madrigal-Borloz közlése szerint a magyar gyerekek keresztény értékeken és magyar identitáson alapuló nevelése csak az LMBTQ-emberek iránti előítéletek állandósítását szolgálja, így hát Magyarországot ideje volna kizárni az Európai Unióból.Az ENSZ főtitkára a migráció mellett foglalt állást
A bevándorlás pozitívan járul hozzá Európa jövőjéhez, ugyanakkor szükséges is, ezért az Európai Uniónak együtt kell működnie partnerországaival, hogy a migráció ne szükség, hanem választás kérdése legyen – fogalmazott António Guterres, az ENSZ főtitkára csütörtökön, Brüsszelben, a David Sassolival, az Európai Parlament (EP) elnökével tartott sajtókonferencián.Az ENSZ-főtitkárral folytatott eszmecserével megkezdődött a brüsszeli találkozó
Megkezdődött az európai uniós tagállamok vezetőinek kétnapos brüsszeli csúcstalálkozója, amelynek középpontjában a koronavírus-járvány okozta helyzet áttekintése, az ismételten erősödő migrációs nyomás, az EU és Törökország, valamint az EU és Oroszország közötti kapcsolatok szerepelnek.A hágai nemzetközi bíróság megerősítette Ratko Mladic életfogytig tartó szabadságvesztését
Az ENSZ hágai nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT) keddi döntésében elvetette a népirtás, valamint háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt 2017-ben elítélt Ratko Mladic fellebbezését, és megerősítette a Balkán mészárosának is nevezett volt boszniai szerb hadseregparancsnok életfogytig tartó szabadságvesztését elrendelő ítéletet.Közvetlen emberi parancs nélkül támadtak emberekre harci drónok Líbiában
A harci drónok már évek óta bevett eszközök, különösen a terrorizmus elleni harcban, de eddig a földről irányították őket, és mindig ember hozta meg a döntést arról, megtámadhatják-e a célpontot. Ez azonban megváltozott, mivel az ENSZ egy jelentése szerint tavaly harci drónok önállóan, emberi beavatkozás nélkül támadtak lázadókat Líbiában – számolt be az esetről az Origo.Ajánljuk még

















