eötvös józsef gimnázium
Tanúvallomás támasztja alá az Eötvös Gimnáziumban felmerült vesztegetési vádakat (Videó)
Nem új keletű tevékenység, hogy pénzt kér diákok felvételéért az Eötvös Gimnázium igazgatója, már több mint tíz évvel ezelőtt is félmillió forintot akart kérni egy diák felvételéért – állítja Menyhért Mészáros László, a fullank.hu újságírója, akit tanúként hallgattak meg az iskolai vesztegetési ügyben. Moss László ellen – aki végtelenül ironikus módon a Becsületes Emberek Baráti Szövetségének (BEBasz) oszlopos tagja – a rendőrség és az ügyészség is nyomoz a médiát végigjáró ügyben, most azonban kiderült: eddig csupán a jéghegy csúcsát láttuk. Az Eötvösben ugyanis nemcsak a vesztegetésekről szóló hírek borzolják a kedélyeket, hanem egy kibontakozóban lévő szexuális botrány is. Ahogy a vesztegetési botrány miatt alaposabb vizsgálat alá került a korábban elitgimnáziumként számon tartott intézmény, kiderült, hogy a fizetős helyek nem feltétlenül jelentenek biztonságot a diákok számára. Az Eötvös egyik tanáráról ugyanis a nyomozás során kiderült, hogy valósággal rászáll egyes fiú diákokra, míg a lány tanulókkal meglehetősen furcsa viszonyt tart fenn. Korábban a sajtó is beszámolt arról, hogy tizennégy éves lányokkal aludt együtt egy eötvösös tanár az osztálykiránduláson. Sz. P.-nek már több zavaros ügye is volt, amelyek tisztázatlanok maradtak, egy korábbi iskolájából pedig egy diákjának írt szerelmeslevelek miatt kellhetett menekülnie."És akkor előjött ez a szemét figura a pénzzel..." – Újabb szülő állítja: félmilliót kellett volna fizetnie, hogy gyermekét felvegyék az Eötvösbe
Újabb hangfelvétel jelent meg az Eötvös József Gimnázium elmúlt hetekben kirobbant felvételi botrányával összefüggésben, ezúttal a Fullank.hu-n. A portál kiadója, Menyhért Mészáros László egy elváltoztatott hangú illetővel beszélget, aki azt állítja, korábban az iskola tanulója volt, és később szülőként a jó jegyekkel rendelkező gyermekét szerette volna átjelentkeztetni az Eötvösbe 2010 környékén, ám ezért állítólag félmillió forintot kellett volna fizetnie.Öt perc – Kenőpénzért osztogatják az elitgimnázium férőhelyeit
A Becsületes Emberek Baráti Szövetségének, vagyis a BEBaSz-nak a tagja az az igazgató, aki egy, a Metropol birtokába került hangfelvétel szerint pénzért veszi fel az Eötvös elitgimnáziumba a gazdag, de kevésbé tehetséges csemetéket. A tanártüntetések fő szószólóinak visszásságaira pedig már a követőik is kezdenek rájönni, így egyre kevesebben vesznek részt a megmozdulásokban. Azonban nem ez az egyetlen balos telenovella, ami folytatódott a héten: ezúttal Baranyi és Déri nézett szembe fegyelmi eljárással, de persze a vörös segély ismét érkezett; az elvtársak nem vonták felelősségre a derék kerületvezetőket, amiért százmilliókkal rövidítették meg a kerületeiket.Az Eötvös Gimnázium közleményben cáfolja, hogy az igazgató pénzt fogadott volna el egyes tanulók felvételéért
Bizton kijelentjük, hogy a hangfelvételből levonható azon következtetés, miszerint az iskola igazgatójához eljuttatott pénz ellenében került be az állítólagos szülő gyermeke az iskolába, nem igaz – írta pénteki közleményében az Eötvös József Gimnázium. Mint ismert, a Metropol egy hangfelvételre hivatkozva írt nemrégiben arról, hogy félmillió forintért soron kívül is be lehet kerülni az elit intézménybe.Nyomoz a rendőrség az Eötvös József Gimnáziumban kirobbant vesztegetési botrány miatt
„A Budapesti Rendőr-főkapitányság vesztegetés bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást, amelynek keretében vizsgálja a sajtóban közzétett hangfelvétel tartalmát” – írta a Telex megkeresésére a rendőrség arra reagálva, hogy szerda reggel a Metropol megírta: az ország egyik legjobb középiskolájának számító budapesti Eötvös József Gimnázium igazgatója, Moss László, valamint a gimnáziumhoz tartozó Reáltanoda Alapítvány vezetője, Kálmán Gábor pénzért vettek fel olyan diákokat az iskolába, akik pontszámuk alapján nem tudtak volna bekerülni.Botrány az Eötvös Gimnáziumban (PS-videó!)
Mint arról a PestiSrácok.hu korábban részletesen beszámolt, az ország egyik legjobb középiskolájának számító budapesti Eötvös József Gimnázium igazgatója, Moss László, valamint a gimnáziumhoz tartozó Reáltanoda Alapítvány vezetője, Kálmán Gábor a gyanú szerint pénzért vehettek fel olyan diákokat az iskolába, akik pontszámuk alapján nem tudtak volna bekerülni. A rendőrség vesztegetés gyanúja miatt rendelt el nyomozást, amelynek keretében vizsgálják a Metropol által közzétett hangfelvételt is. Stábunk megkérdezte az utca emberét, mit gondolnak a példátlan esetről. Részletek a videóban!Az Eötvös gimnázium korrupciós gyanúba keveredett igazgatója a Becsületes Emberek Baráti Szövetségének tagja (FRISSÍTÉS: vesztegetés miatt nyomoz a rendőrség)
Tegnap robbant a hír, hogy a budapesti Eötvös József Gimnáziumba félmilliós csúszópénzért cserébe felveszik azokat a diákokat is, akik egyébként nem érik el a szükséges pontszámot. Moss László, az intézmény igazgatója – aki a hírek szerint az iskolához tartozó alapítvány vezetőjével együtt intézi ezeket a rizikós ügyeket – nem volt hajlandó válaszolni újságírói kérdésekre. Moss egyébként fontos szerepet tölt be az Eötvös öregdiákklubjában is, amelynek neve Becsületes Emberek Baráti Szövetsége, azaz BEBasz...Nem hajlandó kérdésekre válaszolni a korrupciós botrányba keveredett igazgató, Moss László
A Metropol által nyilvánosságra hozott hangfelvétel alapján félmillió forintnyi vesztegetési pénz kell ahhoz, hogy azok a diákok is felvételt nyerjenek az Eötvös József Gimnáziumba, akiknek nem sikerült az írásbeli felvételi vizsgájuk. A korrupciós botrányba keveredett igazgató, Moss László hallgatásba menekült a Mediaworks kérdései elől.Egy felvétel szerint minimum félmilliós kenőpénz kellett, hogy az Eötvös elitképzőjébe a butább, de gazdag csemeték is bejuthassanak (VIDEÓ)
Félmilliós csúszópénz kell ahhoz, hogy azok a diákok is felvételt nyerjenek az Eötvös József Gimnáziumba, akiknek nem sikerült a felvételin az írásbelijük – állítja a Metropol egy felvételre hivatkozva. A portál szerint a korrupt beiskoláztatást az igazgató és iskolához tartozó alapítvány vezetője működheti, az ügyben pedig már a rendőrség is nyomoz.Ajánljuk még