Érd
Egy 2009-es érdi gyilkosság gyanúsítottját fogták el Svédországban
Elfogták egy csaknem tizenegy évvel ezelőtti érdi gyilkosság feltételezett elkövetőjét Svédországban – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton a police.hu-n.Bedőlhetnek az érdi beruházások a szivárványkoalíció miatt
Hiába van meg minden engedély és tervrajz, mégis üresen áll Érden a bölcsődének szánt telek. Az építkezés azért nem kezdődhet el, mert a helyi ellenzéki vezetésű önkormányzat nem hajlandó közbeszerzést kiírni. A helyi általános iskolában még mindig nincs bútor, a már tavaly év végén szerződéssel rendelkező közúti csomópontok átépítése sem kezdődött el, a beígért új utaknak sincs nyoma sehol.Érdi tömegverekedés – Újabb három férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség
Újabb három férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség az érdi tömegverekedés miatt – közölte a Pest Megyei Főügyészség szombaton közleményben az MTI-vel.Érd balliberális polgármestere miatt a város újabb beruházástól eshetett el
Az Érdioldal szerint Csőzik László volt SZDSZ-es politikus, Érd polgármestere miatt a minden sportpályát stadionnak nézők megnyugodhatnak, hiszen komplex sportcentrum sem lesz Érden. A Magyar Közlönyben pénteken megjelent határozat szerint ugyanis a kormány visszavonta az érdi multifunkcionális sportközpont megépítéséről szóló határozatot – írják az oldalon.Gyanúsítottakat vettek őrizetbe az érdi emberölés ügyében
A rendőrök őrizetbe vettek két gyanúsítottat az érdi emberölés ügyében, amelynek áldozatára szombaton találtak a szomszédok; mindkét gyanúsított beismerte tettét – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap a police.hu oldalon."Meg fogunk ölni benneteket" – Exkluzív interjú az érdi leszámolás szemtanújával a PS-en!
Mint arról korábban részletesen beszámoltunk, brutális módon támadt egymásra több ember Érden, akik nem válogattak a harci eszközök használatában: kések, vasvilla és fegyver is előkerült a vita hevében. Egy ötvenéves férfi állapotát a mentők a helyszínen stabilizálták, de később belehalt a szúrt sebekbe. Az enyingi és érdi romák közötti véres leszámolás hátteréről több információ is napvilágot látott, a PestiSrácok.hu-nak azonban a gyilkosság szemtanúja, az áldozat testvére is megszólalt, aki nem csupán azt mondta el, hogy mi váltotta ki a vitát, hanem részletesen beszámolt a július 30-i eseményekről. Az áldozat építési vállalkozó volt, aki az eddigi hírekkel ellentétben nem is Érden, hanem a XI. kerületben lakott; az ötvenéves férfi – testvére szerint – a fia miatt kirobbant háborúskodást akarta lezárni. Portálunk azt is megtudta, hogy az ügyben érintett enyingi romacsaládtól még a helyiek is tartanak, akik szerint "ennek sosem lesz vége". Az érdi polgárőr egyesület elnöke szerint azonban nem cigánymaffia, hanem két család konfliktusa okozta a tragédiát; véleménye szerint a romák közötti leszámolás egyedi eset, a városban évek óta jelentősen javul a közbiztonság. A meggyilkolt férfi valóban tehetős vállalkozó volt, több száz lakást építettek a környéken, nem volt gond velük. Az enyingi családról viszont még a helyiek is alig mertek nyilatkozni; csupán néhányan vállalták, hogy kameránk előtt mondják el, mennyire rettegnek a famíliától, akik Marian Cozma meggyilkolását követően sem voltak képesek arra, hogy változtassanak életmódjukon.Tizenkét ember letartóztatását rendelte el a bíróság az érdi leszámolással összefüggésben
Elrendelte tizenkét ember letartóztatását az érdi tömegverekedés ügyében a Budakörnyéki Járásbíróság vasárnap – közölte a Budapest Környéki Törvényszék.Tizenkét ember letartóztatását indítványozta az ügyészség a halálos kimenetelű érdi tömegverekedés ügyében
A Pest Megyei Főügyészség indítványozta tizenkét ember letartóztatását, akik egy érdi benzinkúton verekedtek, amelynek során egy ember meghalt. A történtek miatt a rendőrség az érintettek ellen csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság, egy ellen pedig emberölés megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. Az elhunyt férfi fia apja halála miatt nyilvánosan vérbosszút hirdetett.Vendettára készül az érdi bandaháború áldozatának fia, videóban üzente meg, hogy bosszút áll
Vérre menő harcba kezdtek csütörtök éjszaka Érden; a kövekkel, botokkal, vasvillával és gázpisztollyal vívott harcokban egy ember meghalt, öten súlyosan, heten könnyebben sérültek. A Blikk információja szerint a balhé az M7-es autópálya felhajtójánál érte el csúcspontját, ami egy korábbi szóváltásból indult néhány kilométerrel odébb, egy másik kúton.Ajánljuk még















