erdély
Ha Erdély elcsatolása „európai ünnep”, akkor a visszacsatolása is az lesz, ugye?
Az európai történelem nagyszerű pillanatának, ünnepének nevezte december 1-jét Jean-Claude Juncker. Azt a napot, amelyen száz évvel ezelőtt az erdélyi románok önhatalmúlag kimondták, Erdély csatlakozik Romániához. Az isiászos marxista ezzel szándékosan belénk rúgott egy nagyot, ráadásul éppen nagy nemzeti ünnepünk napján, október 23-án. Ám amilyen ostoba, maga sem tudja, hogy szövege később még kapóra jöhet nekünk.Juncker október 23-án európai ünnepnek tartotta Erdély elrablását
Európa és Románia közös nagy történelmi ünnepének nevezte december elsejét Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke. December elseje a legnagyobb román állami ünnep. 1918-ban ezen a napon tartották a magyarországi románok gyulafehérvári nemzetgyűlésüket, ahol a megjelent 1228 küldött kinyilvánította azon szándékát, hogy Erdély, a Körösök vidéke, Bánát és Máramaros – összesen 26 történelmi vármegye – csatlakozzon a Román Királysághoz. Október 23-án Klaus Iohannis román elnökkel tartottak vitanapot Európa Jövőjéről az Európai Parlamentben.Három medvebocsot gázolt el a székelyföldi Lóvészen a vonat
Három medvebocsot gázolt el szombat reggel a székelyföldi Csíkszentmihály községhez tartozó Lóvészen a vonat - közölte az Agerpres hírügynökség. Egy tavalyi becslés szerint Romániában mintegy 6800 medve él, és az állomány 85 százalékát a székelyföldi Kovászna, Hargita és Maros megyében, illetve a szomszédos Brassó megyében tartják számon.Ismét medve támadt egy emberre Székelyföldön
Súlyosan megsebesített egy mezőn dolgozó ötvenhárom éves férfit egy medve a székelyföldi Csíkszentkirály határában – közölte a Maszol.ro portál a Hargita megyei önkormányzat közleményére hivatkozva.Medve támadt egy férfira a székelyföldi Csíkkarcfalván (videóval!)
Medve támadt egy férfira szerda délután a székelyföldi Csíkkarcfalván - közölte az Agerpres hírügynökség a Hargita megyei önkormányzat közleményére hivatkozva. A sebesült egy, a Borboly Csaba megyei tanácselnök közösségi oldalán közzétett filmen, a kórházi ágyban fekve mesélte el a történteket.A román ügyészség szerint nem uszítás a nagyváradi magyargyalázás – Elutasították az RMDSZ feljelentését
A román ügyészség szerint nem tartalmaz uszító elemeket az a magyargyalázó falragasz, mely júniusban a Bihar megyei törvényszék falán jelent meg – tájékoztatott pénteken a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nagyváradi szervezete, amely feljelentést tett a falragasz miatt.Kásler Miklós Kolozsváron: A kultúra és a történelem összeköt, keressük a további, összeépíthető hidakat
Kásler Miklós szerint a kultúra és a történelem összeköti a Kárpát-medence népeit, és keresni kell a további, összeépíthető hidakat. Az emberi erőforrások minisztere a Kolozsvári Magyar Napok zárógálája díszvendégeként beszélt erről, a város főterén felállított nagyszínpadon, a Száztagú cigányzenekar koncertje előtt.Leégett a nagyváradi görögkatolikus püspöki palota
Kigyulladt és leégett szombaton este a nagyváradi görögkatolikus püspöki palota, az épület egyik tornya ledőlt, az első emelet leszakadt. Az esetnek sérültje nincs, a tűz oka egyelőre ismeretlen, a tragédia okát vizsgálják a helyi hatóságok.Potápi: 118 határon túli magyar családbarát vállalkozást támogat a kormány
A kormány 118 határon túli magyar családbarát vállalkozást támogat a Külhoni magyar családok éve programsorozat keretében - közölte a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára pénteken az M1 aktuális csatorna műsorában pénteken.Ajánljuk még

















