erdély
Harmadjára is bezáratnák a románok a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc gimnáziumot
Félezer magyar diákot tenne földönfutóvá a román bíróság egy abszurd per alapján. A marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc gimnáziumot már többször megalapították és többször megszüntették; az ügy háttérében felsejlenek egyes magyarellenes román szervezetek és helyi román szülők, akiknek fáj a foguk az egyháznak visszaszolgáltatott iskola főépületére - írja a demokrata.hu.Elütöttek egy medvét Szeben megyében, a gázoló cserbenhagyta az út szélén agonizáló vadállatot
Elütött egy medvét csütörtök reggel egy gépkocsi az országúton a Szeben megyei Alsóárpás közelében. A megyei állategészségügyi igazgatóság vezetője elmondta, hogy a medve nem pusztult el, de az út szélén agonizál, állatorvos is jelen van a helyszínen – adta hírül az Agerpres román állami hírügynökségre hivatkozva a 24.hu.Zsigmond Barna Pál: a baloldalnak a kezdetektől fogva bögyében van a külhoniak szavazati joga
A baloldalnak a kezdetektől fogva a bögyében van a külhoniak állampolgársága és szavazati joga – szögezte le Zsigmond Barna Pál a Mandineren publikált írásában, amelyben a Fidesz országgyűlési képviselője kifejtette, hogy az Erdélyben talált kidobott levélszavazatok a jelek szerint nem eredetiek és feltehetően egy gátlástalan tudatosan felépített baloldali akció áll a botrány hátterében.Kelemen Hunor: a választás tétje, hogy az a kormány folytassa munkáját, amelynek fontos az erdélyi magyarok ügye
A Romániában hétfőn elkezdődött népszámlálás és az április 3-ai magyarországi parlamenti választások kihívásait említette március 15-ei üzenetében Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, Románia miniszterelnök-helyettese.Ezúttal Erdélyben zuhant le egy katonainak látszó drón
Nyomoznak a romániai hatóságok, miután ismeretlen eredetű drónra bukkant egy férfi a Beszterce-Naszód megyei Nagydemeteren. A beszámolók szerint a férfi vasárnap este, a háza közelében, egy árokban látta meg az eszközt. Hazavitte, majd értesítette a rendőrséget.Főtér: a Transindex előadta a sajtószabadság és az üldözöttség nagyhalálát
Az erdélyi magyar „sajtóprérin” él egyfajta betyárbecsület, hogy a médiában dolgozó kollégák egymást nem támadják. Ezt a jelenleg is működő gyakorlatot rúgta fel egyoldalúan a Transindex szerkesztősége – mutatott rá cikkében a Főtér.ro erdélyi honlap főszerkesztője, annak kapcsán, hogy az erdélyi magyar Transindex teljes szerkesztősége felmondott kedden. Amint a portálon közölt elköszönő írásban a szerkesztőség tagjai közölték, úgy érzik, a munkájuk teljességgel ellehetetlenült, és már nem tudják a legjobb szakmai tudásuk szerint ellátni azt a feladatot, amely a mindenkori szabad sajtó feladata lenne.Az erdélyiek szemében esélytelen a magyar baloldal
Az erdélyi magyarok körében nem kérdőjeles, kire fognak szavazni április harmadikán. A külhoniaknál évek óta stabilan, magas arányban Orbán Viktor kormányzása a befutó, így a megméretéssel kapcsolatos közvélekedésben inkább csak a magyar baloldal Erdélyből értelmezhetetlennek tűnő kormányellenes propagandája jelenik meg riasztó témaként.Szijjártó: a sport a nemzeti identitás megőrzésének és építésének egyik legfőbb eszköze
A kormány a magyarországi beruházások mellett továbbra is támogatni fogja a sportinfrastruktúra fejlesztését Erdélyben és Székelyföldön is – jelentette ki csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután Novák Károly Eduárdot, Románia sportminiszterét fogadta Budapesten. A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint Szijjártó Péter a közös sajtótájékoztatón kiemelte, hogy Magyarországon a sport nemzeti ügynek számít, annak támogatása, a fejlesztések stratégiai kérdést jelentenek, ugyanis egy nemzet annál egészségesebb, minél többet sportol.Ajánljuk még

















