erőszakos tüntetés
Görögtűz – Videón a görögországi polgárháborúszerű tüntetések
Két éve történt Görögország történetének legsúlyosabb vonatkatasztrófája, amelynek felelőseit a közvélemény szerint nem vonták kellőképpen felelősségre máig sem. Az évforduló alkalmából most az egész országot forgalmi sztrájk bénította meg, majd százezrek vonultak az utcára a kormány lemondását követelve. A tüntetések több helyen, főképpen Athénban és Szalonikiben erőszakosakká váltak.Ilyen jogállamot akarnak maguknak a baloldalon: a bírók tüntetésén támadták meg kollégánkat
Ököllel támadtak rá kollégáinkra a szombat délelőtt szervezett bírótüntetésen. Varga Ádámék nem provokáltak, nem akartak balhét, csak tudósítottak, ehhez képest a "békés tüntetők" rátámadtak az operatőrünkre, kiütötték a kezéből a kameráját. A szervezők szerint pedig ez teljesen rendben van.Vajon ma is készülnek k...rva erős képek erős képek? – Bangóné nyomdokain jár az új szivárványkoalíció (Videók)
A Magyar Péter által szombatra meghirdetett tüntetésen szép számmal lesznek jelen azok az ellenzéki botránypolitikusok – köztük Hadházy Ákos és Jakab Péter –, akik a köztévé székháza előtti, 2018-as demonstrációkon is elsősorban a randalírozásukkal kerültek be a hírekbe. A baloldali politikának szerves részévé vált a közmédia és a közszolgálati tájékoztatás iránti bizalom megingatása, amit jellemzően álhírek terjesztésével, hergeléssel és gyűlöletkeltéssel igyekeznek elérni.Fejszével a közmédia elé? - így készül a következő "tüntetésre" Magyar Péter akciócsoportja (Videó)
A Metropol információ szerint Magyar Péter a párt egyik szervezőjét és vezető aktivistáját, László Donátot bízta meg egy akciócsoport felépítésével és irányításával. A Tisza párt új rohamosztagának eddigi mérlege: sajtótermékek megsemmisítése, agresszív, alpári posztok és fenyegetések. László Donát azzal hívta fel magára korábban a figyelmet, hogy a legutóbbi választások idején felgyújtotta fideszes jelöltek plakátjait. A legutóbbi posztjában agresszív, alpári stílusban így fogalmazta meg a felhívását a közmédia elleni demonstrációval kapcsolatban: "Gyertek, szétba***uk a Híradót!"Készül a csicskamajdan? – Erőszakos tüntetéssel fenyegetőzik Magyar Péter (Videó)
Nem lesznek békések, a "tömeget nem lehet majd megállítani" – ígéri következő tüntetésére Magyar Péter, és bár volt már egy pár baloldali politikus, aki megpróbálta erőszakossá tenni a saját tüntikézését, most először fordul elő, hogy valaki előre kimondja, hogy mire készül. Természetesen nem állítunk, csak kérdezünk: lehet, hogy a nemlétező hálózatok kitalálták milyen színű forradalom legyen az a bizonyos magyarországi csicskamajdan?Erőszakos tüntetések kezdődtek Belgrádban a feltételezett választási csalások elleni tiltakozásul
Fiatalok vonultak Belgrád belvárosának utcáira pénteken délben, hogy ellehetetlenítsék a forgalmat, tiltakozásul a december 17-i előrehozott parlamenti, tartományi és önkormányzati választásokon szerintük elkövetett csalások ellen.Az ukrán szélsőjobbnak nem elég nacionalista Zelenszkij – Megtámadták az elnöki irodát
Az ukrán szélsőjobbosok elég furcsa indokkal támadták meg az elnöki irodát Kijevben: szerintük ugyanis a parlament oroszbarát politikát folytat. Ezt abból vezették le, hogy a rendőrség megpróbálta megmotozni az elnöki iroda irányába tartó tüntetők egy részét. A nacionalisták válaszul tüntetést tartottak az elnöki iroda közelében, ahol megpróbálták áttörni a rendőri kordont.Harminc rendőr megsérült a május elsejei szélsőbalos tüntetésen Berlinben
Több gyűlést és megmozdulást is rendeztek május elseje alkalmából Berlinben. A nap utolsó, szélsőbaloldali csoportok által rendezett megmozdulásán a tüntetők a hatóságokra támadtak, az összecsapásban harminc rendőr sérült meg.Ajánljuk még