Észak-korea
Az USA és Dél-Korea is kész tárgyalni Kim Dzsong Unnal
Donald Trump amerikai elnök szerdán telefonon beszélt a dél-koreai államfővel és közölte, hogy az Egyesült Államok kész a párbeszédre Észak-Koreával „a megfelelő időben, a megfelelő körülmények között”. Mun Dzse In egy sajtótájékoztatón szintén jelezte, nem zárkózik el egy csúcstalálkozó elől a phenjani vezetéssel.Helyreállították az összeköttetést a két Korea között
Próbaüzemben helyreállították szerdán az összeköttetést a két Korea között az úgynevezett katonai "forródróton" át, és nem volt üzemzavar - jelentették be a dél-koreai védelmi minisztérium.Trump újabb kommunikációs trükköt vet be: politikusokkal tárgyal
Donald Trump telefonon vitatta meg az észak-koreai és az iráni helyzetet Emmanuel Macron francia államfővel. A beszélgetést az amerikai elnök kezdeményezte szombaton, de a Fehér Ház csak vasárnap este adott ki róla közleményt.Kim Dzsong Un: állítsák helyre a két Korea közötti kommunikációs forródrótot
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető utasítást adott arra, hogy közép-európai idő szerint szerda reggel 7 óra 30 perckor állítsák helyre a két Korea közötti kommunikációs forródrótot - jelentette be a két Korea közötti ügyekért felelős phenjani hivatal vezetője egy tévé- és rádióközleményben.Kim Dzsong Un: Amerika többé nem tud háborút indítani ellenünk
Amerika soha többé nem lesz képes háborút indítani Észak-Korea ellen, amely mostanra kifejlesztette azt a képességét, hogy nukleáris fegyvereivel csapást mérjen az Egyesült Államok területének bármely részére - jelentette ki hétfőn, újévi beszédében Kim Dzsong Un észak-koreai vezető.Orosz tankerhajók viszik a kőolajat Észak-Koreába a Reuters szerint
Orosz tankerhajók több alkalommal is kőolajjal vagy olajtermékekkel látták el Észak-Koreát az utóbbi hónapokban az ENSZ Biztonsági Tanácsának ezt tiltó határozatai ellenére - jelentette a Reuters hírügynökség nyugat-európai biztonsági forrásokra hivatkozva.Észak-koreai rakétafejlesztőket büntet az Egyesült Államok
Az amerikai kormány szankciókat léptetett életbe két észak-koreai állampolgárral szemben, akik fontos szerepet játszanak a phenjani rezsim rakétaprogramjában – közölte a washingtoni pénzügyminisztérium kedden. Az érintettek amerikai számláit befagyasztották, és tranzakciós tiltólistára kerültek.Ajánljuk még