eu
Dobrev Klára mellébeszél és a kormány adópolitikája miatt aggódik - Jobban örülne, ha erről is az EU döntene (PS-videó)
Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-listájának vezetője budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy az Európai Parlament szerint Magyarország az adóelkerülő multik paradicsoma, majd kifejtette, hogy a DK európai multiadót javasol, vagyis elvenné a mindenkori magyar kormánytól a multikra vonatkozó adópolitika meghatározásának lehetőségét.Német igazságügyi miniszter: Bizarr megoldást választott az EPP a Fidesz ügyében
Bizarr megoldást szült, hogy az Európai Néppárt nem értékalapú, hanem politikai ügyként kezelte az Orbán-problémát – mondta a Népszavának Katarina Barley, német igazságügyi miniszter, a Szociáldemokrata Párt európai parlamenti listavezetője.Václav Klaus: Agresszívabb a brüsszeli propaganda a szovjetnél is
A kereszténydemokraták és a szocialisták együtt küzdenek azok ellen, akik bírálni merészelik a hivatalos európai doktrínát, így azt mondhatjuk: az Európai Parlament az unió hivatalos propagandaszerve, amely az integrációt támogatja - mondta a Magyar Nemzetnek adott interjújában Václav Klaus.Megszavazta a brit alsóház, hogy maga dönthessen a különböző Brexit-alternatívákról
Megszavazta hétfő éjjel a londoni alsóház azt a módosító indítványt, amelynek alapján a képviselők saját kezdeményezésükre szavazhatnak - egyelőre jogilag nem kötelező erővel - a Brexit feltételrendszerét rögzítő, eddig kétszer nagy többséggel elvetett megállapodás különböző alternatíváiról.Kövér: Az európai térség csak az EU-n belüli együttműködés hatékonyabbá tételével őrizheti meg a súlyát a világban
Az európai térség a világban betöltött szerepe és súlya csak akkor őrizhető meg, a súlyvesztés csak akkor mérsékelhető, ha az Európai Unión (EU) belüli együttműködés hatékonyabb lesz a jövőben - jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke a felvidéki Pöstyénben hétfőn.Roman Joch: Létező jelenség Nyugaton a "Közép-Európa-fóbia"
Létező jelenség Nyugaton a „Közép-Európa-fóbia” - mondta a Magyar Nemzetnek Roman Joch cseh kutató. A konzervatív Obcansky Institut vezetője szerint a térségünk iránt érzett gyűlölet ellen csak egységesen védekezhet a régió, ezen a fronton pedig sok eredményt elért: Ausztria, Olaszország és Dánia is több szempontból a közép-európai utat kezdte el követni.Andrew Veprek: A migrációnak a jogszabályok mentén kell zajlania
A nemzeti határok megvédése jogos érdek, a migrációnak pedig a jogszabályok mentén kell zajlania - hangsúlyozta Andrew Veprek, az Egyesült Államok Külügyminisztériumának népességügyért, menekültekért és migrációért felelős helyettes államtitkára vasárnap, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) budapesti migrációs konferenciáján, a Várkert Bazárban.Migrációs konferencia: Olyan folyamatok indulnak meg, amelyeket később lehetetlen lesz megállítani (videó)
A hétvégi nagyszabású nemzetközi MCC Budapesti Migrációs Konferencián közel húsz ország több, mint ötven előadója fejti ki álláspontját a migrációval kapcsolatban, vagy számol be kutatási eredményeiről. A szombati nap kiemelten érdekes volt, hiszen a reggeli órákban beszédet mondott Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, Nicolas Sarkozy, Franciaország volt elnöke, Alexander Downer, Ausztrália volt külügyminisztere, illetve Václav Klaus, Csehország korábbi államfője is. A rendezvényen Orbán Viktor azonnali cselekvésre szólított fel a migráció, a határvédelem és az európai egység ügyében. Václav Klaus kifejtette: a tömeges migráció korunk legnagyobb kihívása, ez nem kérdés, hanem nyilvánvaló tény. Ezt megerősítve Nicolas Sarkozy hozzátette: Európa az összefogás szinonimája, de most megosztott.Bakondi: A kötelező kvóták bevezetését újra és újra előveszi az EU
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint az Európai Unióban (EU) a kötelező kvóták bevezetését legalább 3-4 éve minden évben előveszik, és Angela Merkel német kancellár egy csütörtöki beszéde alapján azt az országot, amelyik ebben nem akar részt venni, azt "meg kell bírságolni".Ajánljuk még