eu
Így telt 2018 a Világugaron – Szavazzon a PS legizgalmasabb külpolitikai cikkére
Mozgalmas év volt a tavalyi, ami a külpolitikát illeti. Soros György és szervezetei egész évben támadták hazánkat külföldről, amiért Magyarország elutasítja az illegális migrációt, és el szeretné dönteni, hogy kivel akar együtt élni. Ennek apropóján idén megszületett a Sargentini-jelentés, amely elmagyarázta, hogy miért szűnt meg hazánkban a jogállam, ami miatt a magyar miniszterelnök természetesen többször helyretette a brüsszeli bürokratákat, megsértve ezzel Judith Sargentinit is. Közben Olaszország is csatlakozott a konzervatív, migrációt elutasító országokhoz Matteo Salvinivel az élen, és kijelentették, egyetlen, illegális bevándorlókat szállító hajó sem köthet ki az olasz partoknál, ami persze szintén rengeteg hőbörgést váltott ki a fejlett Nyugaton. 20018-ban a konzervatív civilek is tették a dolgukat, és jobboldali fiatalok barikádozták el az olasz-francia határt. Az év végére szerencsére Szijjártó Péternek is maradt energiája, hogy felmossa a padlót a CNN legirritálóbb riporterével, aki az Amnesty Internationaltől tájékozódott hazánk jogállamiságával kapcsolatban. Portálunk 2018-ban a külföldi sajtó figyelmét is megpróbálta felhívni a hazánkkal kapcsolatos álhírekkel kapcsolatban. Ez persze csak egy töredéke a 2018-as eseményeknek, a PestiSrácok.hu újságírói minden fontos eseményről beszámoltak, most viszont azokat szedtük össze, amelyeket kedves olvasóink valamiért a legjobban kedveltek.Merkel megbukott, Trump nem, Olaszországban fordult a kocka, Sargentini szerint hazánkban megszűnt a jogállam – Ezek voltak 2018 legforróbb külpolitikai eseményei a PS szerint
Annak ellenére, hogy a Fideszt nem rúgták ki az EPP-ből, és az EU-s támogatásokat sem vonták meg a „fasiszta” Magyarországtól, rendkívül izgalmas évet tudhatunk magunk mögött, legalábbis ami a világpolitikát illeti. 2018-ban tovább mélyült a migrációs válsággal kapcsolatos vita, egy holland törpepárt képviselője szerint hazánkban megszűnt a jogállam, Olaszországban közben migránsellenes kormány alakult, kifelé indult el a politikából Angela Merkel, Donald Trump pedig a sokáig atomháborúval fenyegetőző Kim Dzsong Unt csillapította le, amiért sokak szerint Nobel-békedíjat érdemelne. Oroszországban nem sokat változott a helyzet, újabb 6 évre kapott elnöki feladatokat Vlagyimir Putyin, a haladó Franciaország vezetője azonban komoly belpolitikai gondokkal találta szemben magát, amikor az elégedetlen franciák felgyújtották Párizst. Összeszedtük az év legforróbb külpolitikai történéseit.Bakondi: A migráció az EP-választás meghatározó kérdése lesz
A migráció a jövő évi európai parlamenti (EP-) választás meghatározó, fő kérdése lesz - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. Bakondi György szerint az európai lakosságnak a májusi EP-választáson lehetősége lesz véleményt nyilvánítani a migrációs folyamatokról. Hozzátette: a nemzeti választásokat nézve az elmúlt esztendőkben az európai emberek véleménye jelentősen változott, és ez várhatóan kihatással lesz az Európai Parlament összetételére is.Brit külügyminiszter: ha az EU segít, a brit parlament elfogadhatja a megállapodást
A brit külügyminiszter szerint van remény a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről elért megállapodás elfogadtatására a londoni parlamentben, ha az Európai Unió megadja a brit kormány által kért biztosítékokat.Rogán Antal: A jövő évi EP-választás Magyarország és Európa számára is sorsdöntő
Sorsdöntő a jövő évi európai parlamenti választás Magyarország és Európa számára - jelentette ki Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke a Magyar Hírlap csütörtöki számában megjelent interjújában. Rogán Antal azt mondta, vannak olyan nemzetközi körök, amelyek óriási jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy lesz-e újra bevándorláspárti többsége az EP-nek, vagy ez rövid időn belül megváltozik.Csökkent a szociális védelemre fordított kiadások aránya az EU-ban
Enyhén csökkent a szociális védelmi rendszerre fordított kiadások aránya az Európai Unióban tavalyelőtt: míg 2015-ben a bruttó hazai termék (GDP) 28,4 százalékát fordították erre a célra a tagállamok, 2016-ban a 28,2 százalékát.Manfred Weber: A lehető legnagyobb tisztelettel viseltetek Magyarország iránt
Manfred Weber szerint a hetes cikkelyes eljárás az egész országról, és nem Orbán Viktorról vagy a Fideszről szól. Az Európai Néppárt frakcióvezetője sajnálja, hogy politikai támadásokra használják a jogállamisági vizsgálatot Magyarország ellen, illetve azt is hozzátette: a lehető legnagyobb tisztelettel viseltet Magyarország iránt.Gál Kinga a PS-nek: Hazánk elleni lopakodó támadás a civil szervezetek példátlan EU-s támogatása
Ismét ördögi tervet eszelt ki az Európai Parlament a migrációt ellenző, fegyelmezetlen országok ellen. A LIBE bizottság új javaslata értelmében megháromszoroznák az úgymond demokratikus értékeket védő civil szervezetek támogatását célzó program finanszírozását a 2021-2027-es uniós költségvetési keretben. Ezen felül pedig olyan “kivételes esetekben”, mint Magyarország, a bizottság sürgős pályázati felhívást írhatna ki az országban működő civil szervezetek támogatására. Gál Kinga néppárti EP-képviselő szerint egy lopakodó, a szuverenitás megfosztását célzó támadás zajlik hazánk ellen, és egyre jobban látszik az is, hogy az eddig Soros György által támogatott szervezetek az EU által támogatott szervezetekké válnak, de véleménye szerint a magyar kormányt nem kell félteni, mert kiáll azért, hogy megtarthassuk a beleszólás jogát és az ország szuverenitását.Októberben nyújtották be idén a legtöbb menedékkérelmet az EU-ban
Mintegy 55 ezer elsőfokú menedékkérelmet nyújtottak be októberben az Európai Unióban, illetve Norvégiában és Svájcban, ami a legmagasabb szám idén - írta kedden közzétett jelentésében az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal (EASO).Ajánljuk még

















