európa jövője
Varga Judit: Európa igazán jól akkor tud megújulni, ha a konzervatívok dominálhatnak
Európa úgy tud igazán jól megújulni, ha a konzervatívok tudnak dominálni, olyan kérdésekben is, mint az integráció és a veszélyek elhárítása – mondta Varga Judit igazságügyi miniszter Budapesten, az Európa Jövőjéről szóló konferenciasorozat keretében tartott hétfői kerekasztal-beszélgetésen.Kövér László: Az európai polgárokat sokkal több közös érték köti össze, mint amennyi megosztja vagy éppen elválasztja
Az európai polgárokat sokkal több közös érték köti össze, mint amennyi megoszt, vagy éppen elválaszt. Ezt soha nem szabad elfelejteni, ha Európa jövőjéről beszélünk – hangoztatta Kövér László, az Országgyűlés elnöke pénteken, az Európa Tanács Parlamenti Elnökeinek Konferenciáján, Athénban.Merkel: a békét nem lehet természetesnek venni
Európa egységének fontosságát hangsúlyozta Angela Merkel köszönőbeszédében, miután a spanyol uralkodótól átvette az V. Károly Európa-díjat politikai pályafutása elismeréseként Cuacos de Yustéban, csütörtökön. A német kancellár szerint a békét és a stabilitást továbbra is az európai projekt biztosítja.Varga Judit: a kormány célja a családok támogatása
A kormány célja a családok támogatása, mert hisz abban, hogy erős családok erős és versenyképes nemzetet, erős gazdaságot, erős és versenyképes Magyarországot és mindez által egy erős Európát tudnak létrehozni – hangoztatta az igazságügyi miniszter szombaton Tiszafüreden az önkormányzat és a Kovács Pál Művelődési Központ szervezte VI. belvárosi ősz elnevezésű családi rendezvényen. Varga Judit, aki az egész napos program fővédnöke is, úgy fogalmazott: az ország hajóját egy olyan háborgó tengeren kell most átkormányozni, amelyet járványok, a migráció és legfőképpen a tőlünk teljesen idegen ideológiai jelenségek nehezítenek, fontos hogy biztosan tudjunk haladni ezeken a vizeken. A családi és a helyi közösségek azok, amelyek magabiztos támaszt tudnak adni majd ezekben a kihívásokkal teli időszakokban – fűzte hozzá a miniszter.Gulyás Gergely az EU-ról: lopakodó hatáskörbővítés zajlik, ami alkotmányos konfliktusokat okoz
Józan ésszel senki nem vitathatja, hogy abban a világgazdasági versenyben, abban a globális versenyben, ami ma az immáron több mint 7 milliárd lakosú glóbuszunkat jellemzi, elengedhetetlen az európai államok közötti minél szorosabb együttműködés – értékelt a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden, Budapesten.Varga Judit: a brüsszeli intézmények konfliktusai miatt ma kilátástalannak tűnik az EU jövője
Érdekes, hogy miközben Európa jövőjéről kellene konstruktív és építő párbeszédet folytatni, pont az uniós intézmények azok, amelyeknek a konfliktusai miatt ma kilátástalannak tűnik az EU jövője – írta közösségi oldalán Varga Judit igazságügyi miniszter.Varga Judit: a jövőben a migráció, a klímapolitika és a gendertéma határozza meg Európát
Az európai politika jövőbeni központi témáiról értekezett közösségi oldalán Varga Judit. Az igazságügyi miniszter a csütörtöki misszióvezetői konferenciát követően közzétett bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy a jövőben a migráció, a klímapolitika és a gendertéma határozza meg az európai körképet.Európa jövőjéről fog vitatkozni Orbán Viktor
Jövő héten rendezik meg Bledben a szokásos nagyszabású konferenciát, amelynek témája idén Európa jövője lesz. Többek között Orbán Viktor is részt vesz Szlovéniában a Bled Strategic Forum idei rendezvényén. A magyar miniszterelnök akár parázs vitára is felkészülhet, hiszen Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke tartja a nyitóelőadást – írja a portfolio.hu.Az Európai Unió mélyreható reformját szorgalmazzák lengyel és magyar fiatalok
Európa jövőjéről szóló közös nyilatkozatot fogalmaztak meg szerdán a délkelet-lengyelországi Krasiczynban szervezett lengyel–magyar nyári egyetemen; a dokumentumban a fiatalok közösséget vállalnak Európa alapértékeivel, az Európai Unió mélyreható reformját szorgalmazzák.Ajánljuk még