európa
Politikai Hobbista – Csukaszürkében, fáklyákkal, rohambiliben, Kar98k-kal búcsúztatták Merkelt (Videó!)
A németek sok mindent rosszul tudnak. A németek sok mindent el is felejtettek, de egyvalamiben egyszerűen tökéletesek, ez pedig a menetelés. Abban – másban sem nagyon – biztosan nem változtak meg. Merkel mamát búcsúztata a Wehrmacht, vagyis a Bundeswehr. Katonai díszmenetben, fáklyákkal, csukaszürke egyenruhában és világháborús fegyverekkel, ahhoz hasonló rohambiliben. Merkel pedig meghatódva nézte, ahogy még egy punknótát is eljátszik a kedvéért az a katonazenekar, amelyik nemsokára már utódját, a német irányítás alatt egyesülő Európát ELŐMOZDÍTÓ utódját fogja kísérni először Keletre, aztán Nyugatra. A Politikai Hobbista keddi teljes adása ITT tekinthető meg.Varga Judit: közös felelősségünk a családok támogatása
Európa jövőjéről kicsit másképp – fogalmazott közösségi oldalán Varga Judit igazságügyi miniszter, aki a Közép-Európai Mediációs Intézet által rendezett, az Európa és a mediáció jövőjéről szóló szakmai, online konferencián mondott köszöntőbeszédében erősítette meg, hogy a magyar kormány számára kiemelt prioritás a családok támogatása, hiszen családok nélkül nincs Európa, gyermekek nélkül pedig nincs jövő.Ezrével és tízezrével jelentették az új koronavírusos eseteket szerte Európából
Ezrével és tízezrével jelentették az új koronavírusos eseteket szerte Európából az adott országok illetékes hatóságai szombat este. Mint írtuk, több országban szigorúbb járványügyi intézkedések kellenek a vírus megfékezése érdekében, ami miatt a helyiek tiltakoznak; zavargások törtek ki több fővárosban is.Orbán Viktor szerint Törökország védelmi gyűrű Európa számára az illegális migráció visszaszorítására
Európának a migrációval szemben olyan szövetségesekre van szüksége, amelyek minél tágabbra tudják vonni a védelmi gyűrűjét. Ha ez nincs, Európa összeroppan. Ilyen védelmi gyűrű szerepe van Törökországnak is – jelentette ki a miniszterelnök csütörtökön, Ankarában. Orbán Viktor azután beszélt erről, hogy Recep Tayyip Erdoğan török elnökkel tárgyalt a Magyar-Török Felső Szintű Stratégiai Együttműködési Tanács ötödik ülésén.Európa legalacsonyabb energiaárait fizeti a magyar lakosság
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) nemzetközi ár-összehasonlító vizsgálata szerint októberben a földgáz átlagára Budapesten volt a legalacsonyabb, az áramért pedig a magyar háztartások a második legkedvezőbb árat fizették a vizsgált huszonkilenc európai főváros közül. A MEKH keddi közleményében kiemelte: Magyarországon a rezsicsökkentés eredményeként az egyetemes szolgáltatást igénybe vevő fogyasztók által fizetett villamos energia és a földgáz árát jogszabályok rögzítik és tartják fixen, azaz a magyar lakosság védett a piacokon kialakult áremelkedésekkel szemben.Nem kezdte el növelni európai szállításait a Gazprom
Az orosz elnök utasításának dacára nem kezdte el növelni az Európába irányuló földgázszállítást a Gazprom orosz gázipari vállalat hétfőn, így tovább mélyültek a szűkös kínálat, a magas árak és az Oroszországtól való energiafüggőség miatti aggodalmak.Magyarországra már most több földgázt szállított a Gazprom, mint tavaly egész évben
A Gazprom növelte gáztermelését és gázexportját az idei első tíz hónapban éves összevetésben, több országba már most több földgázt szállított, mint tavaly egész évben. A Gazprom hétfői közlése szerint az október végével zárult első tíz hónapban 422,6 milliárd köbméter földgázt termelt; ez 57,7 milliárd köbméterrel több az egy évvel korábbinál − számolt be az MTI.Hölvényi György: Európa felélte keresztény tartalékait
"Amiből ma az európai jóléti társadalom van, a kereszténységből táplálkozott" - jelentette ki Hölvényi György (KDNP) európai parlamenti képviselő A modernkori Európa pillérei - a vallási közösségek együttélése címmel Debrecenben rendezett nemzetközi vallásközi konferencia zárónapján. Mint hangsúlyozta, ezt az örökséget jórészt feléltük, tartalékaink jelentősen csökkentek".Orbán Viktor: megvédjük Európát! (Videó!)
Berlin biztonsága nem a berlini külvárosoknál kezdődik. Párizs biztonsága nem a francia–német határnál kezdődik. Brüsszel biztonsága nem a brüsszeli külvárosoknál kezdődik, hanem a szerb–magyar határnál kezdődik és egy tágabb összefüggésben ott kezdődik lenn Egyiptomnál – szögezte le Orbán Viktor az Egyiptom és a V4-ek közti találkozó kapcsán a közösségi oldalán publikált felvételen.Ajánljuk még















