európa
Az európai fiatalok szerint az EU csupán gazdasági közösség
Az európai fiatalok túlnyomó többsége szerint az Európai Unió csupán gazdasági közösség, és alig egyharmaduk vallja, hogy értékközösség - mutatta ki egy Berlinben ismertetett nemzetközi felmérés. Azzal a kijelentéssel, hogy mindent egybevetve a demokrácia a legjobb államforma, a megkérdezettek 52 százaléka értett egyet.Terrorveszély-figyelmeztetést adott ki az amerikai külügy egész Európára
Az amerikai külügyminisztérium terrorveszély miatt utazási figyelmeztetést adott ki Európára helyi idő szerint hétfőn. A franciaországi, oroszországi, svédországi és nagy-britanniai terrortámadások azt mutatják, hogy az Iszlám Állam dzsihadista szervezethez és az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez hasonló csoportok továbbra is képesek merényletek tervezésére és kivitelezésére - áll a washingtoni közleményben.Orbán Viktor: meg kell erősíteni az európai védelmi rendszert
A NATO és az Európai Unió nyugat-balkáni bővítését sürgette Orbán Viktor miniszterelnök a Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral folytatott csütörtöki budapesti megbeszélésén, az Országházban - tájékoztatta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-t.Újra naggyá szeretné tenni Európát Orbán Viktor
Brüsszelben rosszul mennek a dolgok, még az irány is hibás, mindezek ellenére van lehetőség megreformálni és "újra naggyá tenni az Európát" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az Antall József Tudásközpont és a Konrad Adenauer Alapítvány csütörtöki brüsszeli rendezvényén mondott beszédében.2017 Európa ébredésének éve Marine Le Pen szerint
2017 az európai népek ébredésének éve lesz - jelentette ki Marine Le Pen, a francia elnökválasztás reményteli jelöltje szombaton a Szabadság és Nemzetek Európája nevű európai parlamenti képviselőcsoport németországi találkozóján, az idei év fontos nemzeti választásainak tétjére utalva.A válság és a gyarapodás tendenciája áll szemben Európában
Míg az angol nyelv 2016-ban a „post-truth” (igazság utáni) és a”Brexit” szavakkal gazdagodott, addig a Magyar Tudományos Akadémia szerint a magyar nyelv a „csok” szóval lett gazdagabb – mondta a hagyományos veszprémi újévi fogadáson Navracsics Tibor uniós biztos.Ajánljuk még

















