európai néppárt
Deák Dániel: ez a néppárt már nem az a néppárt, amihez a Fidesz 2000-ben csatlakozott
Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője Facebook-oldalán elemezte a Fidesz-frakció kilépését az Európai Néppárt képviselőcsoportjából. A politológus kiemeli, hogy a probléma hat évvel ezelőtt kezdődött, amikor a Fidesz fellépett az Európai Unió bevándorláspárti politikájával szemben. A néppárt 2015-ben végleg szakított a hagyományos konzervatív értékrend képviseletével, és egy baloldali liberális fordulatot véve azóta a multikulturális társadalom megteremtése, a melegjogok bővítése és a bevándorlók tömeges integrálása is fontos szerepet játszik politikájának alakításában. Deák Dániel szerint a mostani kilépés tovább csökkenti a már így is mélyrepülésben lévő néppárt erejét.Hoppál Hunor: a kilépés volt az egyetlen jó döntés
Ahogy az mostanra köztudott, hivatalosan is kilép a Fidesz az Európai Néppárt frakciójából. A döntés meglehetősen nagy sajtóviszhangot kavart, a függetlenobjektív oldal egyenesen Orbán Viktor bukását vízionálja az ügyben, Hoppál Hunor, a PestiTV műsorvezetője azonban kiváló elemzésben mutatta be, miért a kilépés volt az egyetlen jó döntés.Santiago Abascal: Jó hír, hogy Magyarország fenntartja függetlenségét a globalista nyomással szemben
A harmadik legnagyobb spanyol párt, a VOX elnöke a Twitteren reagált a hírre, hogy a Fidesz távozott az Európai Néppárt EP-frakciójából. A politikus messzemenő támogatásáról biztatta Orbán Viktort; állítása szerint a magyar miniszterelnök helyes döntést hozott.Ebből elég volt! – Deutsch Tamás így kommentálta a Fidesz kilépését az Európai Néppárt frakciójából
Deutsch Tamás közösségi oldalán kommentálta a Fidesz kilépését az Európai Néppárt képviselőcsoportjából. A politikus azt írta, elfogyott a türelem, a kormánypárt nem hajlandó a járvánnyal szembeni védekezés és az emberek életének megmentése helyett a néppárti képviselőcsoport „kizárósdijával" foglalkozni, ezért pontot tesznek az ügy végére, és elhagyják a frakciót.Itt van Orbán Viktor Manfred Webernek írt levele – A járványhelyzetben is a Fidesz a legnagyobb baja a néppártnak
Novák Katalin, mint a Fidesz külügyekért felelős alelnöke, közösségi oldalán tette közzé Orbán Viktor Manfred Webernek írt levelét, amelyben arról tájékoztatja az Európai Néppárt frakcióvezetőjét, hogy a magyar kormánypárt pontot tesz a már hosszabb ideje elhúzódó viták végére, és kilép a frakcióból.A néppárti ülésen Weber azonnal rátámadt Orbán Viktorra
Elkezdődött az Európai Néppárt európai parlamenti csoportjának zárt ajtók mögötti, a vírus miatt online tartott ülése, ahol a Fideszre szabott alapszabály elfogadásáról döntenek. Manfred Weber frakcióvezető azzal nyitotta meg a virtuális találkozót, hogy támadta Orbán Viktor miniszterelnököt – írja cikkében a Magyar Nemzet.Orbán megüzente: a Fidesz elhagyja a Néppártot, ha Weber tovább ügyködik a képviselők kizárásán
A Fidesz elhagyja az Európai Néppártot, ha a Manfred Weber által irányított brüsszeli vezetőség a szabályok megváltoztatásával a Fidesz képviselőinek kizárására játszik – üzente nemrégiben közreadott levelében Orbán Viktor az EPP frakcióvezetőjének. A miniszterelnök értetlenségének hangot adva arról is ír, a koronavírus-járvány idején együttműködésre, toleranciára és türelemre van szükség, ugyanakkor nehéz megérteni és elfogadni, hogy Weberéknek az EPP-képviselőcsoport régóta létező szabályainak felülvizsgálata most a legsürgetőbb feladat.Így csorbítja a Fidesz jogait a néppárt
A Magyar Nemzet birtokába jutott az a terv, amely alapján az Európai Néppárt megváltoztatná saját eljárási szabályzatát. Ezentúl mindössze harminc képviselő elég lehet egész delegációk kizárásának kezdeményezésére. A kollektív bűnösség elve mellett beharangozták azt is, hogy ezentúl egyszerű többséggel lehet dönteni tagpártok kizárásáról és jogfosztásáról. A frakcióvezetés mindazonáltal állítja, hogy az eljárási szabályzat effajta, Európában is példa nélküli átdolgozása nem a magyar kormánypárt ellen irányul.Hidvéghi: Magyarországon az egyik legjobb a közbiztonság az Európai Unión belül
Nagy megtiszteltetés számomra a jelölés, ugyanakkor tudom komoly felelősséggel is jár. Nagyon örültem, hogy az Európai Néppárt vezetősége engem jelölt a sok jelentkező közül a tisztség betöltésére – mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz-KDNP képviselője a Kossuth Rádió Európai idő című műsorában, miután az Európai Néppárt delegálta a Bűnüldözési Együttműködés Európai Uniós Ügynöksége (Europol) ellenőrzésért felelős, közös parlamenti ellenőrző csoportba.Ajánljuk még

















