európai néppárt
Le Monde: az Európai Néppárt sajnálná Orbánt kizárni
A francia balközép napilap szerint az Európai Néppártban (EPP) a többség "nehéz" tagnak gondolja Orbán Viktort, de egyelőre taktikus okok miatt szóba se jön a kizárása. Az európai jobboldal ugyanis a magyar miniszterelnöktől "reméli a populisták feltartóztatását, akinek pedig modellként szolgál".Itt a Fidesz, hol a Fidesz: Azt hazudja a haladó sajtó, hogy a néppárt már meg sem hívta Orbánékat Münchenbe
Felült a haladó ellenzéki sajtó a 444.hu Orbán Viktoron és a Fideszen kajánkodó hullámvasútjára, majd azzal a lendülettel óriásit hazudva azzal kürtölte tele a világhálót, hogy az Európai Néppárt már meg sem hívta a Fideszt a június 6. és 8. között Münchenben rendezett migrációról szóló konferenciájára és tanácskozására. A haladó sajtó ezzel is azt kívánta bizonyítani, hogy az Európai Néppárt már közösséget sem vállal Orbán Viktorral és politikustársaival. Ezzel szemben a tény az, hogy a müncheni tanácskozáson a fideszes EP-frakció fele részt vesz, Szájer József, az Európai Néppárt frakcióvezető-helyettese például tegnap kérdést is feltett a konferencián előadó és felszólaló Angela Merkel német kancellárnak. Szájer Józsefen kívül Gál Kinga, Járóka Lívia, Deutsch Tamás, Schöpflin György, Deli Andor és Hölvényi György fideszes EP-képviselők is részt vesznek a néppárt müncheni tanácskozásán. Schöpflin György ráadásul fel is szólalt a konferencián."Nem segítséget kérünk a néppárttól, hanem éppen mi akarunk segíteni nekik" - Portálunk kérdésére tette helyre az uniós támadásokat Gulyás Gergely
Magyarországra is hatni fog egy esetleges nemzetközi gazdasági válság, amelynek vannak tünetei, de hazánk költségvetése és gazdasági helyzete és stabilitása lehetővé teszi, hogy ne legyünk vesztesei a krízisnek, ha az bekövetkezik - jelentette ki a PestiSrácok.hu kérdésére Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a mai Kormányinfón. Portálunk azután kérdezte ezt a tárcavezetőtől, hogy a sajtóban idén is kiszivárgott Orbán Viktor miniszterelnök kötcsei beszéde, amelyben a kormányfő a sajtóhírek szerint arról beszélt, hogy a közeljövőben válság sújthatja Európát, amely érzékenyen érinti majd az eladósodott nyugati államokat. Gulyás Gergely kérdésünkre úgy válaszolt, a magyar gazdaság és költségvetés mostani alapjai erősek, ezért egy esetleges válság a remények szerint nem úgy érinti majd Magyarországot, mint 2009-ben.A Fidesz szerint hazudnak a holland kereszténydemokraták
A Fidesz visszautasítja a holland Kereszténydemokrata Tömörülés (CDA) hazugságait és felfüggeszt vele minden kapcsolatot, valamint megvonja támogatását a párt jelöltjeitől, amíg nem kérnek bocsánatot – közölte a magyar kormánypárt hétfőn az MTI-vel.Szájer József: Soros nyilvánosságra hozta a második tervét Európa szétzilálására (PS-interjú)
Itt a kettes számú Soros-terv, amit nem lehet félvállról venni, fel kell vennünk a kesztyűt ismét - mondta a PestiSrácok.hu-nak Strasbourgban adott interjúban Szájer József EP-képviselő, az Európai Néppárt frakcióvezető-helyettese, a Fidesz egyik alapítója azután, hogy a spekuláns saját lapjában nyilvánosságra hozta a bevándorlók Európájáról alkotott újabb vízióját. A politikus szerint a milliárdos célja, hogy manipulálja az Európai Uniót és beavatkozzon annak irányításába. Soros azon vádját, hogy Orbán Viktor a kereszténydemokrácia legfőbb európai pártfogója, Szájer József rendkívüli dicséretnek tartja. - Bár Soros ezt a fogalmat nyilván szitokszóként használja, a kijelentése mégis jelzi, hogy a küzdelmünknek van értelme. Ez a dicséret nagymértékben megerősíti az elszántságunkat - érvelt a képviselő. Szájer arra is felhívta a figyelmet, hogy a spekuláns civil hálózata kimutatta foga fehérét, hiszen az eredetileg az emberi jogok védelmére létrehozott Human Rights Watch most azzal tölti idejét, hogy megkísérelje kizáratni a Fideszt az Európai Néppártból. - Az emberi jogokért való aggódás tehát csak hablatyolás - nyomatékosította, hozzátéve, hogy a Fidesznek nem kell aggódnia, hiszen nem a magyar konzervatívok lógnak ki a sorból, hanem például Juncker, aki elment Marx-szobrot avatni.Hidvéghi: a Soros-hálózat minden eddiginél durvább külső nyomásgyakorlást indított a Fidesz ellen
A Soros-hálózat minden eddiginél durvább külső nyomásgyakorlást indított az Európai Néppártban a Fidesz ellen - jelentette ki Hidvéghi Balázs, a kormánypárt kommunikációs igazgatója pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.Néppárti vezetőkkel egyeztetett Orbán Viktor az EU-s csúcs előtt
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke az EU és a nyugat-balkáni országok csütörtöki szófiai csúcstalálkozója előtt, az Európai Néppárt (EPP) szerdai tanácskozását követően kétoldalú megbeszéléseken egyeztetett a testvérpártok vezetőivel európai kérdésekről - tájékoztatott Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.A magyar delegáció lehet a harmadik legnagyobb az EP néppárti frakciójában
A Nézőpont Intézet nemzetközi kutatásának eredményei szerint a jövő tavasszal esedékes európai parlamenti választásokon háttérbe szorulhatnak a mainstream pártok a migráció kérdésében tanúsított politikájuk miatt.A CEU miatt bírálja, a migrációpolitikáért dicséri Orbánt a Néppárt frakcióvezetője
A magyar kormány szerint Orbán Viktor brüsszeli látogatásának apropóját a jövő évi EP-választások adták, Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője szombaton mégis arról beszélt, hogy ha Orbán Viktor és kormánya nem tartják magukat az európai értékekhez, akkor a Fidesz nem lehet az Európai Néppárt tagja, ami lényegesen, és negatívan befolyásolhatná a Magyarország elleni EU-s eljárásokat is. Weber szerint ugyanakkor a migráció egyértelműen káros, és egyúttal megvédte a magyar és a bolgár határvédelmi intézkedéseket.Ajánljuk még

















