Pesti Srácok

Itt a Fidesz, hol a Fidesz: Azt hazudja a haladó sajtó, hogy a néppárt már meg sem hívta Orbánékat Münchenbe

null

Felült a haladó ellenzéki sajtó a 444.hu Orbán Viktoron és a Fideszen kajánkodó hullámvasútjára, majd azzal a lendülettel óriásit hazudva azzal kürtölte tele a világhálót, hogy az Európai Néppárt már meg sem hívta a Fideszt a június 6. és 8. között Münchenben rendezett migrációról szóló konferenciájára és tanácskozására. A haladó sajtó ezzel is azt kívánta bizonyítani, hogy az Európai Néppárt már közösséget sem vállal Orbán Viktorral és politikustársaival. Ezzel szemben a tény az, hogy a müncheni tanácskozáson a fideszes EP-frakció fele részt vesz, Szájer József, az Európai Néppárt frakcióvezető-helyettese például tegnap kérdést is feltett a konferencián előadó és felszólaló Angela Merkel német kancellárnak. Szájer Józsefen kívül Gál Kinga, Járóka Lívia, Deutsch Tamás, Schöpflin György, Deli Andor és Hölvényi György fideszes EP-képviselők is részt vesznek a néppárt müncheni tanácskozásán. Schöpflin György ráadásul fel is szólalt a konferencián.

Aki az ellenzéki sajtó szerint ott sem volt: Szájer József kérdezi Angela Merkelt Münchenben.

Az ellenzéki sajtó természetesen a helyesbítésben sem jeleskedett, a Hír TV oldalán például most is azzal a címmel szerepel a "bombasztikus" hír, hogy "Tanácskozik a néppárt, a Fideszt nem hívták meg". Egyedül a 168 Óra frissítette a cikkét, amelyhez végül hozzáírták, nem igaz, hogy a fideszes politikusok nem vesznek részt a tanácskozáson. "Korábban a 444 nyomán azt írtuk, hogy nem vesznek részt fideszes politikusok a tanácskozáson, ez azonban nem igaz, csak nem kapnak szót. Elnézést kérünk, a cikket frissítettük" - helyesbített a 168 Óra. A hetilap legalább megtette, hogy önmagát cáfolva helyesbít.

A hazugságok mellett a csúsztatásokért sem megy szomszédba az ellenzéki sajtó. A 444.hu és a HVG ezzel kapcsolatban például azon is élcelődik cikkében, hogy miközben Orbán Viktor miniszterelnök a néppárt tavalyi máltai csúcstalálkozóján felszólalhatott és beszélhetett, idén azonban nem állhat a mikrofon elé. Az igazság ugyanakkor az, hogy a müncheni tanácskozás nem az Európai Néppárt kétévente megrendezett csúcstalálkozója, ez egy úgynevezett Study Days, a néppárti csúcsra és a tisztújításra majd novemberben kerül sor, ahol várhatóan a magyar kormányfő is beszélni fog.

PestiSracok facebook image

Persze tudjuk, hogy az ellenzék és sajtója annak örülne, ha a Fideszt kizárnák a néppártból, de minden jel szerint újfent hadilábon állnak a realitásokkal (is).

Vezető kép: Orbán Viktor az EPP kongresszusán 2017-ben. Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.