európai tanács
Az uniós vezetők közül Orbán Viktor fizetése az egyik legalacsonyabb - Von der Leyennek van miből fizetnie a rezsit
Bombasztikus címekkel tálalta a baloldali sajtó, hogy Kövér László házelnök illetményével egy szintre, havi bruttó 3,5 millióra emelkedne Orbán Viktor fizetése a jövőben. Csakhogy a Európai Tanács tagjai – vagyis a 27 uniós tagállam állam-, illetve kormányfői – közül a magyar miniszterelnöknél jelenleg csak a bolgár, a horvát és a lengyel kormányfő, valamint a román államfő keres kevesebbet. Gondoljanak bele: Európai Tanács elnöke, Charles Michel havi bruttó 32 700 eurót, azaz havi bruttó 12 906 036 forintot keres, Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét pedig hasonló összeg, havi bruttó 29 205,17 euró, azaz havi bruttó 11 523 697 forint illeti meg. Ki ez a Charles Michael, és ki Von der Leyen!? Orbán Viktor: Megszületett a megállapodás, Magyarország mentesül az olajembargó alól! (Frissítve!)
Úgy látszik, elkönyvelhetjük, hogy az uniós vezetők módszere az, hogy megvárják, míg Orbán Viktor kiáll a saját országa érdekeiért, aztán szépen csendben beállnak mögé. Erre utal az is, hogy a hatodik szankciós csomag körül kialakult vita során röviddel azt követően, hogy az osztrák kancellár támogatást ígért Magyarországnak az olajembargó ügyében, a cseh miniszterelnök is kijelentette, hogy elutasítja az újabb megszorító intézkedéseket. Frissítés: Orbán Viktor kedd hajnalban a Facebook-oldalán közölte, hogy megszületett a megállapodás, Magyarország mentesül az olajembargó alól!