európai unió
Üzentek a törökök az EU-nak: „egy kis pénzzel” már nem oldható meg a migráció
Az Európai Uniónak fel kell hagynia azzal a szemlélettel, hogy „egy kis pénzzel” meg tudja oldani a migrációs helyzetet, és Törökország feltartóztatja az illegális bevándorlókat – jelentette ki Mevlüt Çavuşoğlu török külügyminiszter Ankarában.Orbán Viktor: A nemzeteknek meg kell hagyni azt a jogot, hogy megválogassák, kikkel akarnak együtt élni
Az Európai Unió jövőképe, a járványhelyzet, a migráció és a keresztény értékek – a kétnapos Bledi Stratégiai Fórumon ezek voltak a tanácskozás fő témái Szlovéniában, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett és felszólalt. A magyar kormányfő arról is beszélt, hogy az afganisztáni helyzet ismét a migrációra irányítja a figyelmet. Hangsúlyozta: a nemzeteknek meg kell hagyni azt a jogot, hogy megválogassák, kikkel akarnak együtt élni – olvasható a hirado.hu oldalon.Vajon az utolsó amerikai katona lekapcsolta a villanyt a kabuli reptéren? (Videó!)
A címbéli kérdésre a válasz az, hogy vélhetően nem, ugyanis a tálib harcosok hamar átvették tőlük az irányítást a légikikötő felett, az afgánok állításai szerint heteken belül nemzetközi járatokat akarnak fogadni és indítani, ám nagy kérdés, hogy erre van-e egyáltalán igény. Mindenesetre húsz évvel az amerikaiak bevonulása és néhány órával azok teljes kivonulása után viszonylagos nyugalom van Kabulban, megnyíltak az iskolák és egyes üzletek, de néhány bank is újranyitotta a nagyobb fiókjait alig két héttel azután, hogy a talibán elüldözte az afgán vezetést.Európa már csak szalad az afganisztáni események után
Az afganisztáni helyzet egyre kevésbé átlátható, az világosan kivehető viszont, hogy a kérdés a migrációs kockázatok révén mindenképpen európai belüggyé alakul. Vajon a helyzetet az Európai Unió alakítja, vagy elszenvedi? A Kossuth Rádió Európai idő című műsorának Pócza István külpolitikai elemző, a Batthyány Lajos Alapítvány szakmai programvezetője volt a vendége. A szakértő elmondta, hogy az Európai Unió az utóbbi időben az afganisztáni helyzet és a nemzetközi politikai folyamatok elszenvedője.Az Európai Unió mélyreható reformját szorgalmazzák lengyel és magyar fiatalok
Európa jövőjéről szóló közös nyilatkozatot fogalmaztak meg szerdán a délkelet-lengyelországi Krasiczynban szervezett lengyel–magyar nyári egyetemen; a dokumentumban a fiatalok közösséget vállalnak Európa alapértékeivel, az Európai Unió mélyreható reformját szorgalmazzák.Növeli az EU az afgánoknak nyújtott humanitárius segélyt
Az Európai Unió a korábbi ötvenmillió euróról több mint kétszázmillió euróra (mintegy 71 milliárd forintra) emeli az afgánoknak nyújtott humanitárius segélyt, a támogatás a konfliktus sújtotta országból a szomszédos államokba menekülőket is segíti majd – jelentette be az Európai Bizottság elnöke kedden.Varga Judit: Magyarországot és az európai határokat meg fogjuk védeni
A kontinens érdekeit is szem előtt kell tartanunk, hiszen nem segíthetünk úgy, hogy a problémát európai területre hozzuk – mondta Varga Judit az afganisztáni események kapcsán egy portugál lapnak adott interjújában. Az afganisztáni eseményeket követve újra az európai napirendre került a migráció témaköre, ezért is fejtettem ki hazánk ezzel kapcsolatos álláspontját a portugál Expresso hetilapnak – írta hétfőn délután a közösségi oldalán Varga Judit.Megismétlődhet a 2015-ös migrációs válság?
Afganisztánban végleg bebizonyosodott, hogy a demokrácia életforma, kulturális sajátosság, nem pedig exportcikk. Ennek a tanulságnak a levonásához húsz év, több ezer halott és egy körvonalazódó humanitárius válság kellett, amelynek – ne legyenek illúzióink! – feloldása már Európára vár. Amerika ugyanis kivonult Afganisztánból, a tálibok ellen harcolni nem akaró fiatal férfiak tömegének pedig a jobb élet reményében egy út marad: nekivágni a hosszú útnak Európába. Ismerős képsorok 2015/2016-ból, amikor a szíriai demokráciaexport csődjét kezdtük nyögni. Kérdés azonban, hogy mi változott azóta az európai politikában a migrációs válságok kezelése terén. Sok minden, és mégis semmi. A tagállamok ugyanis már belátták, hogy a tömeges migráció nem megoldás, a Birodalmi Szivárványos Kancellária azonban láthatóan továbbra is képtelen a Soros-itinerrel szembe helyezni magát.Az uniós biztos felszólította a tagállamokat: adjanak több bevándorlási lehetőséget
Az EU-tagállamoknak növelniük kellene betelepítési kvótájukat. Az instabil afganisztáni helyzet valószínűleg a migrációs nyomás növekedéséhez vezet, ezért minden lehetséges forgatókönyvre fel kell készülnünk – írta Ylva Johansson belügyekért felelős uniós biztos, az EU-tagországok belügyminisztereinek rendkívüli tanácskozása után kiadott sajtóközleményében.Ajánljuk még

















