európai unió
Gazdasági szempontok miatt javulhat az EU kapcsolata Oroszországgal
Az uniós külpolitika irányairól is tárgyaltak az uniós országok állam- és kormányfői a csúcstalálkozón; úgy tűnik, hogy változik az Oroszországgal kapcsolatos megközelítés, és a migráció miatt újfajta megállapodás körvonalazódik Törökországgal is – írja a hirado.hu.Siketek párbeszéde és politikai hisztéria zajlik az unióban
Európai uniós szinten is viharos héten vagyunk túl, annak ellenére, hogy a járványhelyzet javul. A magyar gyermekvédelmi vagy más néven pedofiltörvény nagyon heves reakciókat váltott ki Európában, az uniós intézményekben és a futballpályák körül is. A csütörtök–pénteken megrendezett uniós csúcstalálkozón ez volt az egyik olyan téma, amely nagy viták kereszttüzébe került – idézte fel cikkében a hirado.hu.Brexit – Az EU-val kereskedő brit cégek harmada forgalomcsökkenésről számolt be
Az Európai Unióval kereskedő brit cégek csaknem egyharmada uniós forgalmának visszaeséséről vagy teljes elvesztéséről számolt be a brit vállalati szektor egyik legnagyobb szakmai szervezetének hétfőn ismertetett friss felmérése szerint. Nagy-Britannia tavaly január 31-én kilépett az Európai Unióból, és a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után kezdődött 11 havi átmeneti időszak – amely alatt jórészt nem változtak az unióval folytatott kereskedelem szabályai – december 31-én véget ért. Ugyanebben az időpontban megszűnt a brit tagság az EU egységes belső piacán és vámuniójában is.Orbán Viktor: az EU egyben tartásához a liberálisoknak tiszteletben kell tartaniuk a nem liberálisok jogait
Ha egyben akarjuk tartani az Európai Uniót, a liberálisoknak tiszteletben kell tartaniuk a nem liberálisok jogait – jelentette ki Orbán Viktor a Szamizdat 11. című, a miniszterelnöki honlapon hétfőn megjelent írásában. A kormányfő azt írta: az Európai Tanács legutóbbi ülésén falanxban vonultak föl a szivárványzászlós miniszterelnökök. Tiszta vizet akartak önteni a pohárba, megvan-e még az értékek egysége.A luxemburgi külügyminiszter szerint Orbán Viktor nem való Európába
A luxemburgi külügyminiszter fenntartja véleményét, miszerint Orbán Viktor nem való Európába, de ő ezt már a menekültválság óta mondja. Asselborn megjegyezte: pontosan tudja, hogy a magyarokat nem lehet kizárni az unióból, de itt nem is a népről van szó. Az uniónak azonban össze kell fognia, és ez már meg is indult, mármint hogy politikailag teljesen elszigetelődjön a kormányfő.Az érzelmek határozzák meg a pedofiltörvény vitáját az unióban
Az európai uniós intézményekben komoly vitát váltott ki a gyermekek védelmére szolgáló, vagy más néven pedofiltörvény. Az EU-csúcstalálkozón ezen kívül elmozdulást történt az unió Oroszországhoz és Törökországhoz való viszonyában is. Európai uniós szinten is viharos héten vagyunk túl, annak ellenére, hogy a járványhelyzet javul az unión belül, mivel komoly vitát váltott ki a magyar pedofil törvény.Az ENSZ-főtitkárral folytatott eszmecserével megkezdődött a brüsszeli találkozó
Megkezdődött az európai uniós tagállamok vezetőinek kétnapos brüsszeli csúcstalálkozója, amelynek középpontjában a koronavírus-járvány okozta helyzet áttekintése, az ismételten erősödő migrációs nyomás, az EU és Törökország, valamint az EU és Oroszország közötti kapcsolatok szerepelnek.Kovács Zoltán: a pedofilellenes törvény bírálói nem ismerik az Európai Unió Alapjogi Chartáját
Alaptalan a Magyarország gyermekvédelmi törvénye elleni, egyes európai országok által aláírt nyilatkozat – emelte ki Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szerda esti Twitter-bejegyzésében.A Fővárosi Ítélőtábla szerint mégis kémkedett az oroszoknak KGBéla
Mégis kémkedett az Európai Unió kárára a KGBélaként ismert volt jobbikos politikus, Kovács Béla – mondta ki másodfokú határozatában szerdán a Fővárosi Ítélőtábla. A bíróság ezzel megváltoztatta a korábbi, elsőfokú döntést, amellyel a Budapest Környéki Törvényszék tavaly felmentette Kovácsot a kémkedés vádpontjában. Mivel a két határozat ellentétes, a vádlott a Kúriához fordulhat jogorvoslatért, amit – mivel következetesen ártatlannak vallotta magát – bizonyára meg is fog tenni.Ajánljuk még

















