európai unió
Gyorsított eljárással engedélyeztetik a mutációk ellen kifejlesztett oltásokat
Gyorsított eljárással engedélyeztetik majd az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) fokozottan fertőzőképes mutációi ellen kifejlesztett oltásokat az Európai Unióban. A brüsszeli bizottság úgy döntött, hogy nem kell az engedélyeztetési eljárás valamennyi szakaszát lefolytatni a már forgalmazott vakcinák továbbfejlesztett változatainál – mondta Sztella Kiriakídisz, az Európai Bizottság egészségügyért felelős biztosa az Augsburger Allgemeine című német lapnak adott interjújában.Lavrov: Moszkva kész megszakítani kapcsolatait az EU-val
Szergej Lavrov pénteken kilátásba helyezte Oroszország és az Európai Unió kapcsolatainak megszakítását abban az esetben, ha Brüsszel újabb szankciókat vezetne be Moszkva ellen. Az orosz külügyminiszter ugyanakkor megjegyezte, hogy az EU-ban vannak józan hangok is, azonban egyelőre nem látható előre, melyik álláspont kerekedik majd felül.Von der Leyen: a biztonság érdekében az EU nem engedhet a minőségből vakcinaügyben
Noha a koronavírus elleni küzdelemben az Európai Unió nem ott tart, ahol szeretne, a hatékonyság és a biztonság garantálása érdekében nem engedhet a minőségi normákból – jelentette ki az Európai Bizottság elnöke az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén, szerdán.Ujhelyi a baloldal új hülyeségeivel tömi az emberek fejét vakcinaügyben
Nem az EU a hibás azért, mert az EU vakcinabeszerzési politikája csődöt mondott – tudtuk meg Ujhelyi István online sajtótájékoztatójából. Mint azt a feketeöves MSZP-rajongók már kitalálták, természetesen ez is az Orbán-kormány hibája. Mégpedig azért, mert Ujhelyi azt mondta. A szocialisták utolsó EP-képviselője, ha már így megszakértette a járványt (is), áttért a DK pártja programjának reklámozására is, elmondva, hogy ha már ilyen "jól" kezelte a járványt Brüsszel, nekünk is támogatnunk kellene a közös uniós egészségbiztonsági rendszer felállítását. Uniós egészségügy, uniós ügyészség, uniós kormány: Soros György for president!Szijjártó: a lehető legszorosabb brit-magyar kapcsolatokban vagyunk érdekeltek
Magyarország és Nagy-Britannia egyaránt abban érdekelt, hogy a magyar-brit kapcsolatok a Brexit után is a lehető legszorosabbak maradjanak - hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter a kedden a Facebook-oldalán közzétett videóban, miután telefon megbeszélést folytatott brit kollégájával, Dominic Raabbal. Szijjártó Péter hangsúlyozta: Magyarország több kérdésben szövetségese Nagy-Britanniának. A britek a hatodik legjelentősebb befektetői közösséget alkotják Magyarországon: kilencszáz brit vállalat több mint ötvenötezer magyar embernek ad munkát – sorolta, hozzátéve, Nagy-Britannia Magyarország tizenkettedik legjelentősebb kereskedelmi partnere.Áll a bál Brüsszelben a vakcinabeszerzés miatt
Folyamatos a vakcinabeszerzések miatti nyilatkozatháború Brüsszelben, miután az uniós országokba a vártnál kevesebb oltóanyag érkezik. Eközben egy friss uniós szabályozás megszigorította a robbanószerkezetek házi előállításához felhasználható vegyszerek használatát és forgalmazását – többek között ezekkel a témákkal foglalkozott a Kossuth Rádió Európai idő című műsora.Az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének leváltására szólították fel az Európai Bizottság elnökét
Az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének leváltására szólította fel az Európai Bizottság elnökét az Európai Parlament ötvenöt tagja, akik megalázónak nevezték Josep Borrell múlt heti kétnapos moszkvai látogatását. A Riho Terras észt néppárti EP-képviselő kezdeményezésére írt, időközben a Twitter közösségi portálra is kikerült levélben a képviselők feleslegesnek nevezték a véleményük szerint megalázó kimenetelű, két nappal Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus elítélése után tett látogatást, amely – mint írták – rendkívül romboló hatása van az Európai Unió megítélésére.Gulyás Gergely: álhír, hogy az Európai Bizottság a közbeszerzési törvény módosítását kérte volna
Álhírnek nevezte a Miniszterelnökséget vezető miniszter azt a sajtóértesülést, amely szerint az Európai Bizottság a közbeszerzési törvény módosítását kérte a magyar kormánytól. A kormány semmilyen, sem hivatalos, sem informális megkeresést nem kapott a brüsszeli testülettől a közbeszerzések ügyében – jelentette ki Gulyás Gergely kedden az MTI-nek, miután előző nap a Reuters hírügynökségre hivatkozva több magyarországi médium is az európai bizottsági felszólításról cikkezett. Gulyás Gergely hangsúlyozta, hogy a kormány elvárja az Európai Bizottságtól, hogy teremtsen tiszta helyzetet, és azonnal cáfolja a megjelent felvetéseket.Orosz külügyminiszter: Moszkva megbízhatatlannak tartja az Európai Uniót, de törekedik az együttműködésre
Oroszország és az Európai Unió a köztük lévő nézetkülönbségek ellenére kész a pragmatikus együttműködésre – jelentette ki az orosz és az uniós diplomácia vezetője pénteken, Moszkvában. Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel folytatott tárgyalásait követő közös sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a nézetkülönbségek ellenére "vannak területek, ahol együtt tudunk dolgozni". Mint mondta, az Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikussal szembeni bánásmód miatt a viszony "mélypontra" jutott. Borrell elmondta, hogy tárgyalópartnerének kifejezte aggodalmát Navalnij bebörtönzése és az őt támogató több ezer tüntető őrizetbe vétele miatt. Mint mondta, tolmácsolta, hogy az unió az ellenzéki politikus szabadon bocsátását és megmérgezésének kivizsgálását kívánja.Ajánljuk még

















