európai unió
Az Európai Tanács elnöke szerint egy nemzetközi szerződés elősegíthetné a jövőbeli járványok megelőzését
Charles Michel, az Európai Tanács elnöke a világ húsz legjelentősebb gazdaságát tömörítő csoport (G20) vezetőinek hétvégi csúcsértekezlete után vasárnap arról beszélt: egy, a világjárványokról szóló nemzetközi szerződés elősegíthetné a jövőbeli járványok megelőzését, valamint a gyorsabb és összehangoltabb reagálást.A vírus árnyékában lopakodó Európai Egyesült Államok
Van egy álmuk. Ott, Brüsszelben. Megszületik az Európai Egyesült Államok és beköszönt az örök béke. Egy sárga csillagokkal feldíszített kék zászló alatt, melyre a népek a szabadság és a testvériség szavait írják fel, s együtt dúdolja majd minden világpolgár Beethoven Örömódáját. Minden ember egyenlő lesz és eljő az aranykor. De mielőtt a történelem tényleg véget ér, csak lépésről-lépésre, sunnyogva, hogy a polgár észre se vegye, kell „haladni” a föderatív Európa irányába, ehhez pedig a legalkalmasabb pillanat az, mikor egy-egy válságtól való kollektív félelem uralkodik el a kontinensen. Migráció, klímakatasztrófa, és most a koronavírus – kezeljünk minden globális problémát globálisan! Tegyék a delegált vezetők azt, amit tenniük kell, ha kell, akkor a választott vezetőkkel szemben, jogállamisági mechanizmussal, pénzügyi eszközökkel zsarolva. Avagy a vírus árnyékában lopakodik az Európai Egyesült Államok.A magyarok többsége úgy véli, Brüsszelnek nincs joga beavatkozni az ország belügyeibe
A Századvég legfrissebb kutatása alapján megállapítható, hogy a magyarok több mint háromnegyede, vagyis 78 százaléka hallott arról, hogy Brüsszel az uniós támogatások kifizetését „jogállamisági kritériumok” teljesüléséhez kötné, amelyre válaszként hazánk és Lengyelország politikai vétót emelt az uniós költségvetési javaslatcsomaggal szemben – számolt be róla a Magyar Nemzet.Varga Judit spanyol lapnak: az európai alapok nem függhetnek ideológiai kérdésektől
Az ABC című spanyol konzervatív napilap Az európai alapok nem függhetnek ideológiai kérdésektől címmel közölt interjút Varga Judit magyar igazságügyi miniszterrel pénteken.EU-csúcs: a szlovénok is Magyarország és Lengyelország mellett Brüsszellel szemben
A magyar és a lengyel vétóról is egyeztettek az uniós állam- és kormányfők csütörtök esti videókonferenciáján. A jogállamisági feltételrendszerről szóló rövid vitában Charles Michel, az Európai Tanács elnöke, Angela Merkel német kancellár, illetve Orbán Viktor magyar miniszterelnök is beszéltek. A felszólalók között volt még Mateusz Morawieczki lengyel, valamint Janez Janša szlovén kormányfő – írja a Magyar Nemzet.Von der Leyen szerint nincs mindenkinek tetsző megoldás a migrációra
Nincs olyan megoldás a migrációra, amely mindenkinek tetszene, de az Európai Unióban félre kell tennünk nézetkülönbségeinket, meg kell egyeznünk, és kompromisszumokat is kell kötnünk egy fenntartható migrációs és menekültügyi uniós megközelítés érdekében – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke csütörtökön, az uniós parlament és a soros német EU-elnökség által szervezett magas szintű migrációs konferencián.Gulyás Gergely: Soros Györgytől semmilyen kioktatást nem tudunk elfogadni
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón reagált Soros György Magyarország és Lengyelország megbüntetéséről szóló kijelentésére, amely a miniszter elmondása szerint arra irányul, hogy pénzügyileg szankcionálni kell azokat, akik nem fogadnak be bevándorlókat.És akkor Soros kiadta a parancsot: Magyarország és Lengyelország ellen fel kell lépni
Publicisztikát jelentetett meg a Project Syndicate nevű oldalon Soros György. A magyar származású amerikai milliárdos, tőzsdespekuláns uszító írásában leszögezte, hogy az Európai Unió nem engedhet Magyarország és Lengyelország zsarolásának. Soros úgy véli, az EU-nak nem szabad kompromisszumot kötni a jogállamiság ügyében.64 éve a Szovjetunióval, ma az Európai Unióval kell megküzdenünk a szuverenitásunkért
2020. szeptember 30-án felszállt a fehér füst, az erősen balra húzó uniós konklávé, az Európai (avagy Központi) Bizottság meghozta az ítéletet, majd a (Jog)államvédelmi Hatóság útnak is indította a fekete autót, amely célba érni látszik. Másfél hónapja a „liberosztály” vasöklének funkcióját egyre inkább betöltő Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős alelnöke, Věra Jourová, a cseh politikusnő – aki szláv ajkúként is rendszeres olvasója és csodálója a független-objektív Indexnek – bemutatta az uniós jogállamisági jelentést. A beszámolójából kiderült: Brüsszel továbbra is jogállamisági feltételekhez kötné az uniós pénzek kifizetését. November 5-én pedig az EU Tanácsa, az EB és az EP megállapodtak, hogy a jogállami értékeket és az uniós kifizetéseket összekötik. De miért lepődünk még meg ezen? Ideje lenne már felismerni, hogy az egykor sok pilléren nyugvó EU-nak ma a fő funkcióját Pelikán elvtárs is fel tudná sorolni az őr kérdésére: „az ellenforradalmár, nyilas, fasiszta bandát ütni kell... ütni kell”.Ajánljuk még

















