európai unió
Babiš nem ért egyet a helyreállítási alap javasolt elosztásával
Andrej Babiš cseh miniszterelnök nem ért egyet azzal a kulccsal, amely alapján az Európai Bizottság elosztaná a koronavírus-járvány által sújtott gazdaságok támogatására szánt uniós helyreállítási alapot. Csütörtökön kiadott nyilatkozatában Babiš határozottan elutasítja például, hogy a feltételek között fontos szerepet kapjon a munkanélküliségi mutató.Szabó Dávid József: A vissza nem térítendő uniós támogatásokat kell előnyben részesíteni
A vissza nem térítendő uniós támogatásokat kell előnyben részesíteni a koronavírus-járvány okozta károk kezelésekor – közölte Szabó Dávid József külpolitikai elemző csütörtökön az M1 aktuális csatornán.Kovács István: Az EU azokat büntetné, akik jól teljesítettek a járvány kezelésében
Az Európai Unió válságkezelése azokra az államokra tenne terhet, amelyek jól teljesítettek a koronavírus-járvány elleni védekezésben, és azokat segítené, amelyek rosszul teljesítettek – mondta Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója csütörtökön, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.Ma délután Soros György kilóra megveszi az Európai Uniót
Hétszázötven milliárd eurós mentőcsomagot javasol az Európai Bizottság a koronavírus okozta válság utáni helyreállításra – közölte a Twitteren Paolo Gentiloni, a bizottság gazdasági ügyekért felelős tagja, a bejegyzést a hvg.hu szemlézte. Az összeg kétharmada vissza nem térítendő támogatások formájában kerülne az országokhoz, a többi kétszázötven milliárd pedig kölcsönként lenne elérhető. A csomag finanszírozását az Európai Bizottság teljes egészében a tőkepiacról felvett hitelből kívánja megvalósítani. A hvg.hu szerint ez az első eset, hogy a brüsszeli testület az EU finanszírozását piaci forrásból kívánja biztosítani, ami komoly áttörést jelent az uniós integráció történetében. A portál szerényen csak uniós Marshall-tervként említi az ügyletet, örömükben azonban szemérmesen elsiklottak afelett, hogy az a bizonyos tőkepiaci hitel az az örökre szóló kölcsön, amelyet Soros György ajánlgat néhány hete az Európai Uniónak.Dermesztő pusztítást végeztek a tranzitzónában a „menekülő szír agysebészek” (galériával!)
Az Európai Bíróság közelmúltban meghozott politikai döntését követően a magyar kormány elrendelte a déli határnál található tranzitzónák azonnal kiürítését. Az életbe lépő szigorúbb bevándorlási adminisztrációs szabályok mellett a már a tranzitzónában lévőket az országban található menekülttáborokba szállították, az ő távozásukat követően azonban drámai felvételek jutottak el portálunkhoz a „háború elől menekülők” röszkei tranzitzónában művelt pusztításáról. A megdöbbentő képek kapcsán pedig érdemes megemlíteni, hogy a szétdobált, szétvert tárgyak mind a magyar állam, illetve a különböző segélyszervezetek révén jutottak oda. De ugye mindenki máshogy viszonyul az „ajándék lóhoz”.Négy ország ellenzi a német-francia helyreállítási alapról szóló javaslatot
Ausztria, Svédország, Dánia és Hollandia alternatív javaslatot nyújtott be a koronavírus-járvány kedvezőtlen gazdasági hatásainak ellensúlyozására a hét elején ismertetett, német-francia kezdeményezésű helyreállítási alappal szemben – írta a dpa német hírügynökség szombaton.A CSU támogatja a gazdasági helyreállítási alapról szóló német-francia kezdeményezést
A bajor Keresztényszociális Unió (CSU) támogatja a hitelből finanszírozott 500 milliárd eurós (150 ezer milliárd forint) európai uniós (EU-) gazdasági helyreállítási alapról szóló német-francia kezdeményezést – jelentette be a legkisebb német kormánypárt elnöke pénteken.A magyargyűlölő Iohannis és Kalergi gróf Páneurópai Uniójának rémisztő lázálma
Megkapta a román államelnök Iohannis azt a német díjat, amelyet az „egységes Európa” hívei osztanak ki. A Nagy Károlyról elnevezett díjat elsőként az az ember vehette át, aki kitalálta, majd megalkotta a Páneurópai Unió lázálmát. Kalergi gróf vágya az volt, hogy Európát a „jövő eurázsiai-negroid faja” népesítse be. Az ő utódai akarják annyira az Egységesült Európát, az Egyesült Európai Uniót. A Münchenben élő Vida Ákos vendégírása.Észak és dél harca: 500 milliárd euró közös válságkezelésre
Berlin kapitulált és feladta ellenállását a régóta tervezett eurókötvény kapcsán. A tegnap létrejött francia-német megállapodás értelmében az Európai Bizottság felvehet 500 milliárd euró hitelt a pénzpiacokon, és azt a koronavírus-válság hatásainak ellensúlyozására költheti. Az elképzelések szerint az adósságot a 27 tagállam közösen fizeti majd vissza.Ajánljuk még

















