európai unió
Varga Judit: Már Németország is fellép az Európai Bizottság hatáskörtúllépései ellen
Mérföldkő, hogy a német alkotmánybíróság a héten felülbírálta az Európai Bíróság egyik határozatát – jelentette ki a Magyar Nemzetnek adott interjújában Varga Judit.A kommunista utódpárt is az EU születésnapját ünnepli
Ujhelyi István doktor jegyzi azt a szombati MSZP-s közleményt, amelyben az Európa Nap kapcsán az EU-t éltetik. Különösen pikáns, hogy a kommunista utódpárti MSZP Robert Schuman hetven évvel ezelőtti javaslatát emlegeti, amely megalapozta a későbbi Európai Uniót, hiszen azokban az években az elvtársak még a Szovjetunió hátsó fertályát polírozták, miközben Európa és a demokrácia akkori barátait börtönökben verették.Varga Judit: Nem több, hanem jobb Európára van szükségünk
Nem több, hanem jobb Európára van szükségünk, hiszen csak így adhatunk hatékony európai válaszokat a migráció, a Brexit, vagy a vírusjárvány által felvetett problémákra – írta szombati Facebook-poszjában Varga Judit az Európa Nap kapcsán.240 milliárd euró összegű hitelt vehetnek fel a koronavírus által leginkább sújtott uniós államok
Az euróövezet pénzügyminiszterei megállapodtak a koronavírus-járvány által leginkább sújtott uniós tagállamoknak nyújtott, április elején elfogadott elővigyázatossági hitelkeret részleteiben – olvasható a testület pénteki videokonferenciája után kiadott sajtóközleményben.Június 15-ig zárva maradhatnak az EU külső határai
Az Európai Bizottság arra kérte a schengeni övezet tagállamait, illetve a schengeni társult államokat, hogy további 30 nappal, június 15-ig hosszabbítsák meg az Európai Unióba irányuló, nem alapvető fontosságú utazásokra vonatkozó ideiglenes korlátozást – közölte az uniós bizottság pénteken.Varga Judit: A magyar kormány elleni támadások egy erős és egységes Európa elleni támadást jelentenek
A magyar kormány ellen a koronavírus-járvány legyőzésére adott válaszai miatt intézett támadások egy erős és egységes Európa elleni támadást jelentenek – jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter az Euractiv című brüsszeli hírportálon megjelent írásában, pénteken.Deák Dániel: A járvány okozta válsághelyzetben nem tud megfelelően fellépni az EU
Válsághelyzetben nem tud megfelelően fellépni az Európai Unió; a 2008-as gazdasági válságból, a 2015-ös migrációs válságból és a koronavírus-járványból is látszik, hogy csak nemzetállami szinten lehet sikeresen kezelni a krízishelyzeteket – közölte a XXI. Század Intézet vezető elemzője pénteken, az M1 aktuális csatornán.Az Európai Egyesült Államok eszméje már születése előtt elhalálozott
Még hallani egy-egy kínlódó nyögést, ami rögtön elvész a tömeg egyre hangosabb morajában. Még látni lehet néhány kétségbeesett próbálkozást, de a koronavírus-járvány erős hullámai végleg elmossák a politikai együttműködés szószólóit. Az Európai Egyesült Államok kontúrja szép lassan beleolvad a történelem sűrű ködébe. Szemünk láttára, a válság nyomása miatt eltűnik egy túl komolyan vett vízió; a szocializmus múlt századi utópiája után a föderális Európa történelmi kísérlete is kudarcot vall. Marad Európa, maradnak a nemzetállamok, marad a gazdasági közösség, a néha civakodó, de alapvetően békés népek közti együttműködés; de a közös politika fantazmagóriája, az Európai Egyesült Államok csupán érzéki csalódássá válik. Véget ér egy vízió, amely még születése előtt elhalálozott.Osztrák államfő: A koronavírus okozta válságra közösen kell válaszokat találni
A koronavírus okozta válságra közösen kell válaszokat találni – jelentette ki Alexander Van der Bellen osztrák államfő csütörtökön, Bécsben, Ausztria európai uniós csatlakozásának 25. évfordulója alkalmából tartott beszédében. Az elnök ugyanakkor figyelmeztette a tagállamokat egy esetleges szétesés veszélyére.Ajánljuk még

















