európai unió
Németh Zsolt: Az EU nem zárkózhat be, hozzá kell járulnia közvetlen szomszédsága stabilizálásához
Az Európai Unió nem maradhat befelé forduló szervezet, külpolitikai reformjának része kell legyen, hogy hozzájárul közvetlen környezete stabilizálásához - hangoztatta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke csütörtökön az EU közös kül- és biztonságpolitikájáról rendezett bukaresti tanácskozáson.A magyarokat büntetné, a migrációpárti szervezeteket viszont kitömné pénzzel Brüsszel és a hazai baloldal
Az európai adófizetők pénzéből már ma is hihetetlen összegeket költ az Európai Unió a migrációpárti, zömében Soros György hálózatához tartozó civil szervezetekre, de az MSZP, a DK és a Párbeszéd által is támogatott elképzelés szerint a jövőben megháromszoroznák ezt a támogatást, miközben a kényszerbetelepítést és a migráció legalizálását elutasító tagállamokat, köztük Magyarországot megbüntetnék. A baloldali politikusok itthon persze máshogyan magyarázzák a bizonyítványt, ezért cikkünkben összegyűjtöttük, hogyan mesterkedik a magyar baloldal, az EU és a Soros-hálózat kart karba öltve immár évek óta Európa kapuinak kitárásán, azaz az önfeladás politikájának megvalósításán.Deutsch: Brüsszel bevándorláspárti terveinek nagyon is sok köze van Soros Györgyhöz
Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő szerint Brüsszel bevándorláspárti terveinek nagyon is sok köze van Soros Györgyhöz.Brexit – Pánikszerű felhalmozás Nagy-Britanniában a kilépés bizonytalanságai miatt
A legfrissebb aktivitási mérőszámok szerint rekordütemű készletezés, ezzel párhuzamosan hat éve nem mért munkaerő-leépítés kezdődött a brit gyáriparban, egyértelműen a brit EU-tagság megszűnését (Brexit) övező bizonytalanságok hatására. Készenléti tervet fogadott el a spanyol kormány pénteki madridi ülésén arra az esetre, ha Nagy-Britannia megegyezés nélkül lépne ki az Európai Unióból.Hollik: Brüsszel letagadja, miközben már decemberben megszavazták és készítik elő a migránsvízumot
Bár Brüsszel most letagadja, már decemberben megszavazták és jelenleg is készítik elő a migránsvízumról szóló javaslatot – jelentette ki Hollik István pénteken Budapesten. A kormányszóvivő megjegyezte: az Európai Bizottság újabb beismerő vallomást tett csütörtökön, amikor pontról pontra megpróbálta cáfolni a bevándorlást ösztönző brüsszeli terveket, de inkább csak megerősítette azokat.A Jobbik szerint az EP-választás tétje, hogy Orbán kivezeti-e Magyarországot az EU-ból
A Jobbik szerint az Európai Parlamenti választások tétje az, hogy "megengedjük-e Orbán Viktornak, hogy kivezesse Magyarországot az Európai Unióból". A korábban rendszeresen oroszbarátsága miatt magyarázkodni kényszerülő párt csütörtöki közleményében már éppen a Fideszt vádolja azzal, hogy a magyar kormány "az oroszok helytartójává vált".Európai Ügyészség – Vert helyzetből került az élre Codruţa Kövesi
Laura Codruţa Kövesit, a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) korábbi vezetőjét tartja a legalkalmasabbnak a három bennmaradt jelölt közül az európai főügyészi tisztségre az Európai Parlament (EP) illetékes bizottsága. A belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottság (LIBE) szerdán szavazott a kérdésről, miután előző nap meghallgatta a jelölteket: Laura Codruta Kövesi mellett Jean-Francois Bohnert francia és Andreas Ritter német ügyészt. Kövesi huszonhat, Bohnert huszonkettő, Ritter pedig egy voksot kapott a brüsszeli ülésen.Ajánljuk még

















