európai unió
Timmermans: Előremutató Brüsszel és Soros György évtizedes együttműködése
A Soros Györggyel folytatott, mintegy húsz éve tartó együttműködés előremutató, az amerikai befektetővel Brüsszelben folytatott csütörtöki megbeszélésen ismételten hangsúlyt kapott a jogállamiság, a nyitott társadalmak és a demokrácia melletti határozott elkötelezettség - közölte Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke.Martin Schulz: az EU nem léphet a nemzetállamok helyébe
Az Európai Unió (EU) nem léphet a nemzetállamok helyébe, hanem csak kiegészítheti őket ott, ahol a képességeiket meghaladó problémákba ütköznek - jelentette ki Martin Schulz, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöke szerdán Berlinben a Kereszténydemokrata Unióval (CDU) és a Keresztényszociális Unióval (CSU) folytatott koalíciós tárgyalás EU-s kérdésekről szóló első fordulója után.Farage: tartományokká alacsonyítja tagállamait az Európai Unió
George Soros nem csak Magyarországnak valós probléma, mert a milliárdos nagy ellensége a nemzetállamnak és a zsidó-keresztény kultúrának – mondta a Magyar Hírlapnak adott interjújában Nigel Farage, az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjának (UKIP) volt elnöke, aki szerint Brüsszel igazán képmutató, a döntéshozatal pedig a központ meg nem választott bürokratái kezében van. A Brexit élharcosa úgy véli, hogy az Európai Unió jelenlegi formájában tartományokká alacsonyítja tagállamait, és a nagyok mindig legyőzik a kicsiket.Az európai mézet, a méhészeket, a méheket, és a fogyasztókat védi az EU Méz-jelentése
Az európai méz, a méhészek és a méhek, valamint a fogyasztók védelmében tanúsított európai egységet mutatja, hogy az Európai Parlament Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottsága elfogadta az úgynevezett Méz-jelentést - közölte Erdős Norbert a Fidesz EP-képviselője kedden. A Méz-jelentést korábban azért kezdeményezték, mert úgy látják, az EU-nak nemcsak, hogy fel kell vennie a versenyt a kontinensen kívülről, például Kínából behozott mézekkel, hanem meg is kell védenie azokkal szemben.A haladók rettegnek azoktól az álhírektől, amelyeket nem ők hamisítanak
Az álhírek (fake news) szándékos terjesztése nem újkeletű a Washingtoni Holokauszt Emlékmúzeum kiállítása szerint, amelyet az Európai Parlament termeiben is bemutatnak. A tárlat azt mutatja be, hogyan használta a német nemzeti szocialista párt a propagandát és a médiát arra, hogy segítse Adolf Hitler hatalomra jutását. Steven Luckert kurátor szerint a nácik által használt taktika tükrözi a választók megszólítására napjaink populista pártjai által használt taktikát.Júniusig elvileg elkészül a kompromisszumos menekültügyi szabályozás
Az Európai Unió azt a célt tűzte ki maga elé, hogy júniusig legyen kész a mindenki számára elfogadható kompromisszum, ennek részeként tártgyaltak csütörtökön az Unió menekültügyi rendszerének reformjáról a tagállamok belügyminiszterei Szófiában. Dimitrisz Avramopulosz, az Európai Bizottság migrációs politikáért és uniós belügyekért, felelős biztosa szerint a patthelyzet oka jórészt az, hogy populista politikusok a migránsoktól való félelmet gerjesztik a szavazókban.Frank Füredi: Brüsszel fenyegetésként éli meg, hogy a magyar kormánynak önálló gondolatai vannak
A keresztes háborúkat megidéző kegyetlen kultúrharc folyik Európában, a szemben álló felek a nyugatot szimbolizáló Brüsszel és Kelet-Közép Európa, a célkeresztbe pedig érzékelhetően Magyarország került – nyilatkozta Frank Füredi az EchoTV-nek. A magyar származású Angliában élő tudós úgy véli, akit nem szeretnek Brüsszelben, arra egyből rányomják a populista bélyeget, ami már majdnem fasisztát jelent.Ajánljuk még

















