európai uniós csúcs
"Washington mögöttem áll" – Zelenszkij elvitte a show-t a spanyol csúcstalálkozón
Bár az utolsó pillanatig kérdéses volt Volodimir Zelenszkij ukrán elnök részvétele a csütörtökön kezdődő, az Európai Politikai Közösséget (EPC) alkotó országok állam-, illetve kormányfőinek találkozóján, mégis elsőként szólalhatott fel. A csúcstalálkozón egyebek mellett azt hangsúlyozta, hogy az USA teljes támogatását élvezi. Bizodalmát fejezte ki, hogy a legutóbbi amerikai fejlemények, amelyek az Ukrajnát segítő támogatások visszafogására utalnak, csak egy "politikai viharnak" tekinthetők, és az amerikai segítség folytatódik. Az esemény első napján tárgyaltak az örmény–azeri konfliktusról is, bár egyes érintett országok távol maradtak a csúcstalálkozótól.A klímavédelem területén a célban egyetértés van, az eszközökben azonban nem
Az Európai Unió állam- és kormányfői rendkívüli csúcstalálkozót tartottak a múlt hét elején a klímacélok eléréséről, migrációról, járványkezelésről. A klímacélok elérését tekintve a magyar álláspont lényege, amelyet Orbán Viktor képviselt, hogy az átállás árát nem fizethetik meg az emberek, a terheket a nagy szennyezőkre kell hárítani.A járványhelyzet és az EU-orosz kapcsolatok állnak a hétfőn kezdődő uniós csúcs középpontjában
A koronavírus-járvány okozta helyzet áttekintése, a járvány idején az unión belüli szabad mozgást biztosító, koronavírus elleni beoltottságot igazoló közös uniós dokumentum bevezetése, valamint az Európai Unió és Oroszország közötti kapcsolatok állnak a hétfőn kezdődő uniós csúcstalálkozó középpontjában.Történelmi siker: a magyar–lengyel álláspont diadalmaskodott Brüsszelben
Sajtóinformációk szerint Angela Merkel, az Európai Unió soros elnökének szerepét betöltő Németország kancellárja elfogadta Orbán Viktor miniszterelnök és Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő feltételeit, az uniós jogállamisági vitában, ami különleges alaphangot adhat az uniós állam- és kormányfők csütörtök délután kezdődő, kétnapos csúcstalálkozójának. A hivatalos napirendi pontok között nem szerepel, mégis az egyik legfontosabb téma a 2021-ben kezdődő hétéves időszakra szóló EU-s költségvetés (MFF) és a Next Generation EU (NGEU) nevű helyreállítási alap megvitatása lesz, amelyek együttesen 1824 milliárd eurót tesznek ki. A kétnaposra tervezett csúcstalálkozó lehet a szemben álló felek utolsó nagy összecsapásának helyszíne, mielőtt az EP plénuma jövő hétfőn dönt a magyar-lengyel vétó mentén kialkudott új költségvetési feltételekről, valamint a jogállamisági feltételekről. A jobboldali elhajlással egyáltalán nem vádolható Politico a csúcstalálkozó kezdete után egy órával már kész tényként közölte a magyar–lengyel–német megállapodást, és a vétózó államok győzelmeként aposztrofálta azt. Csütörtök estére kiderült: minden tagállam elfogadta a magyar–lengyel álláspontot, így kikerül a jogállamisági feltétel az új, hét évre szóló uniós költségvetésből, a brüsszeli liberálisok kezei közül pedig kicsúszik az ideológiai bunkósbotként használt jogállamisági mechanizmus.Dobrev Klára most a Népszavában hangoskodik: Orbán Viktor kudarcot vallott és mindenért a Fidesz a hibás
Most, hogy az Index felszámolta saját magát és most, hogy az ellenzék emiatt még inkább "vérszemet" kapott, Gyurcsányné dobott egyet arra a bizonyos tűzre, és újfent a demokráciát félti. Vagyis továbbra is. Dobrev Klára egyre biztosabb abban, hogy a kormányfőtől el fogják venni az EU-pénzek szétosztásának jogát. Dobrev szerint óriási lépést tettek az Európai Egyesült Államok felé, és minden, ami baj, azért a Fidesz a hibás – véli a Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselője a Népszavának adott interjúban.Simicskó István: a magyarok mellett állunk, jöjjön bármilyen veszély (PS-interjú!)
Simicskó Istvánnal a KDNP újonnan megválasztott frakcióvezetőjével beszélgettünk, aki szerint komoly siker az európai uniós csúcson elért eredmény, de a kereszténydemokratáknak elég sok dolga van még. A világ megváltozott és komoly erőfeszítéseket kell tenni az eredmények megvédése érdekében. A frakcióvezető elmondta, hogy ilyen hitelfelvételre az Unió történetében még soha nem került sor, ezért nem mindegy, hogyan fog történni ennek folyósítása, ütemezése. Szerinte nem lehet hátradőlni, hiszen nemcsak a járványhelyzet miatt, de biztonságpolitikai szempontból is veszélyes időket élünk.Ajánljuk még