extraprofitadó
Védett Társadalom Alapítvány: a Ryanair a bankkártyák utólagos megterhelésével megsérti a fogyasztók jogait
A Védett Társadalom Alapítvány közleményt adott ki, amelyben többek között felszólítja a légitársaságot, hogy a magyar utasokra terhelt utólagos extra díjak helyett inkább egy magyarországi ügyfélszolgálat megnyitásával foglalkozzon, ugyanis a jelenlegi visszaélés fényében is jogos elvárás, hogy a nagyszámú magyarországi fogyasztónak külföldről szolgáltatást nyújtó vállalatok, mint a Ryanair vagy a Facebook kötelesek legyenek a magyarországi fogyasztók számára nyitva álló személyes ügyfélszolgálatot üzemeltetni.Fenyegetőzik és a kormányt sértegeti a Ryanair
Nagyon zokon vette az extraprofitadóról szóló rendeletet a Ryanair. A diszkont-légitársaság a júliustól bevezetendő intézkedésre áremeléssel, kilátásba helyezett járatritkítással, legújabban pedig a gazdaságfejlesztési minisztert sértegető kijelentésekkel reagált.Elfogadhatatlan a Ryanair vezérigazgatójának a stílusa a gazdasági miniszter szerint
A Ryanair vezérigazgatójának stílusa elfogadhatatlan és hagy maga után kivetnivalót – közölte a gazdaságfejlesztési miniszter szerdán, aki azt is hangsúlyozta, hogy a multinacionális cég a profitot védi, nem pedig a magyar családokat. Közleményében a miniszter kiemelte: "bárcsak akkor is ilyen gyorsan születnének meg a légitársaság válaszai, amikor a magyar állampolgárok fordulnak hozzá ügyfélpanasszal".A Ryanair pofátlansága miatt eljárást indított a céggel szemben a fővárosi kormányhivatal
Azonnali fogyasztóvédelmi eljárást indított a Ryanairrel szemben a fővárosi kormányhivatal pénteken. Budapest Főváros Kormányhivatala az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írta: a kormány elfogadhatatlannak tartja a Ryanair légitársaság azon döntését, amellyel a jegyüket már megvásárló és kifizető utasokra próbál újabb terhet róni. Ezért a kormányhivatal azonnali fogyasztóvédelmi vizsgálatot rendelt el az ügybenA magyar választók hetven százaléka egyetért az extraprofitadó kivetésével
A magyar választók túlnyomó többsége, hetven százaléka egyetért az extraprofit-különadó kivetésével – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásából. A felmérés azt is megmutatja, hogy az intézkedés támogatói annak ellenzőivel szemben egyaránt nagyobb arányban vannak a kormánypárti és a baloldali szavazók körében.Elszámol az OTP: a bankcsoport 78,3 milliárd forintnyi extraprofitadót fizet az idén
Az OTP Bank 78,3 milliárd forintnyi extraprofitadót fizet az idén, a jövő évi összeg még egyeztetés alatt áll – közölte a pénzintézet a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.Ragadós a magyar példa: a németek is különadót vetnének ki az extraprofitot bezsebelő cégekre
Miközben a hazai ellenzék a nagyvállalatok nyereségének megnyirbálása miatt visítozik, addig lassan ébredeznek a német kormánypártok vezetői, akik a Magyarországon már elfogadott válságkezelő intézkedések bevezetésére készülnek. A Tagesschau arról írt keddi cikkében, hogy Európa legtöbb országához hasonlóan az energiaárak rohamosan emelkednek, és hiába igyekeznek ezeket segélycsomagokkal kompenzálni, bizonyos területeken nem történik változás. A német sajtó a kormányzó Zöld Párt és az SPD egyik vezetőjének nyilatkozataira alapozva arról ír, hogy Németországban is különadót vethetnek ki az extraprofitot bezsebelő cégekre – hívta fel rá a Mandiner.Nagy Márton: döntöttünk az extraprofitadó kivetéséről, de a kormány önmagán végzi majd a legnagyobb spórolást
A kabinet a soproni kihelyezett kormányülésen döntött a rezsi- és honvédelmi alap felállításáról, illetve az azt finanszírozó extraprofitadó kivetéséről, aminek összege 2022-ben meghaladja a 800 milliárd forintot, jövőre pedig eléri az 1000 milliárd forintot – mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorának nyilatkozva.Ajánljuk még















