fábry szabolcs
Belekapaszkodás a magyar kultúrába – Megnyílt az Igásló Központ Nagyvázsonyban
Mi a közös a római lovak fara és az amerikai űrrakéta között? Hogyan vonta be mindennapi munkáiba az ember a lovakat? Hogyan fest lovaskocsin utazva Nagyvázsony és a Balaton-felvidék? Minderre választ kaphat abban az Ökoturisztikai központban, amelyet május 2-án adtak át Nagyvázsonyban. Az Európában egyedülállónak mondható létesítmény az igáslovak kultúráját, a velük végzett tevékenységet mutatja be a látogatóknak, ezen kívül a kipróbálható fogatokon, ekéken, munkaeszközökön túl egy interaktív élménytér is segíti majd az ember hű, ősi segítőinek megismerését. Az épületet Csóka János, a pálos rend tartományfőnöke szentelte fel, aki beszédében elmondta: az ember nem arra kapott felhatalmazást a teremtőtől, hogy leuralja a földet, hanem hogy felelősséggel gazdálkodjon rajta; akik így tesznek, azok pedig belesimulnak a teremtett világba. Fábry Szabolcs, Nagyvázsony polgármestere elmondta: ezt a tudást meg kell őrizni, hiszen ha elveszik, akkor évszázados tudás válik semmissé. Rém unalmas a "mészároslőrinc-duma" - Fábry Szabolcs vendégcikke
Tele van a Hócipőm azzal, hogy nemcsak az elmúlt 168 órában, hanem évek óta, ha belebonyolódok egy vitába a közösségi oldalon, akkor a másik oldalon magának hangot adó Népszava egyetlen érve, hogy bedőltem a propagandának. Mármint a kormánypropagandának. Azzal, hogy az ellenzéki propaganda agymosottnak titulál, nem az a bajom - elvégre majd' mindenki magából indul ki -, hogy gyakorlatilag lehülyézik, leostobázzák az embert, hanem sokkal inkább az, hogy ez az érv arról tanúskodik, hogy az illetők vagy menthetetlenül idealisták, vagy menthetetlenül gyűlölködők. Mert miért is... Kezdjük egy időutazással! Hagyományőrző lovasfarsang, pálinka és a PS szerkesztősége – Télűző mulatságra készül Nagyvázsony
Nagyvázsonyban minden nap a hagyományőrzés jegyében telik, ez alól pedig nem lehet kivétel idén március 2-án a farsangi mulatság sem, melynek során nemcsak az emberek, de a lovak is jelmezbe öltöznek, hogy elűzzék végre a telet. Ebben természetesen a pálinka is nagy segítségére lesz a mulatság résztvevőinek, ugyanis lesz pálinkamustra, illetve az ezzel szoros összefüggésben levő “hangos télűzés” is fontos része lesz a napnak. A nagyvázsonyi lovasfarsangot 4-5 éve kezdték el kísérleti jelleggel, hiszen a környéken nagy hagyománya van mind a télűzésnek, mind pedig a lovaknak. Idén a PestiSrácok.hu szerkesztősége is részese lesz az eseményeknek egy disznóvágással egybekötött csapatépítés keretein belül, sőt, egy lovasfogatot is feldíszítünk majd. Így festenek a PS munkatársai az eke szarvánál! - A nagyvázsonyi Igásló Központban jártunk (VIDEÓ)
Mi a közös a római lovak fara és az amerikai űrrakéta között? Hogyan vonta be mindennapi munkáiba az ember a lovakat? Hogyan fest lovaskocsin utazva Nagyvázsony és a Balaton-felvidék? Minderre választ kaphat a hamarosan felépülő nagyvázsonyi Igásló Központban, ahol a kipróbálható fogatokon, ekéken, munkaeszközökön túl egy interaktív élménytér is segíti majd az ember hű, ősi segítőinek megismerését. Fábry Szabolcs, Nagyvázsony polgármestere, ötletgazda elmondta, az Igásló Központ lesz a falu lelke, ahol a közönségnek interaktív játékokkal, kisfilmekkel és élménytúrák szervezésével igyekeznek majd minél inkább életre szóló élményt nyújtani. Nézze meg videónkat Magyarország első igáslovakra, azaz munkalovakra és a hozzájuk kapcsolódó hagyományokra épülő élményközpontjának bemutatójáról! Kukkantson bele a központ kisfilmjeibe, amelyekben Dezse Balázs és Ambrus Petra kollégánk is megragadta az eke szarvát! Hagyomány és fenntarthatóság: marhahajtás szüreti mulatsággal Nagyvázsonyban
Nagyvázsonyban 2007-ben rendezték meg először a Marha(nagy)hajtás pásztorünnepet és szüreti mulatságot, a már hagyománnyá vált rendezvény pedig idén sem marad el. A szeptember 29-i Szent Mihály-napi Marha(nagy)hajtás köré szerveződő programsorozatban nemcsak a csorda ünnepélyes hazahajtására, pásztorkutya-bemutatóra, szüreti mulatságra kerül sor, de az NHKV-val, a Zöld Bicske programmal közösen bemutatják a fogatos hulladékgyűjtés modelljét is a környezettudatosság és a fenntarthatóság, valamint a magyar lovak iránti elkötelezettség jegyében. Persze a pálinka és a magyar konyha is kiemelt helyet kap, de érdemes mulatozás közben észben tartani, hogy az itt található Kinizsi-vár falai előtt az utolsó katonai jellegű összecsapást a Rákóczi-szabadságharc idején vívták, és legjobb, ha ez idén is így marad.