Tömegesen rúgja ki alkalmazottait a Facebook
A Meta Platforms Inc. elbocsátja több mint 11 ezer alkalmazottját, a létszám mintegy 13 százalékát az egyik legnagyobb idei amerikai létszámcsökkentés keretében – jelentette be szerdán a Facebook anyavállalata, a növekvő költségekkel és a gyenge reklámpiaccal indokolva a lépését.Baranyi Krisztina bocsánatkérés helyett inkább gyalázkodik
Pökhendi, nagyképű Facebook-posztban mosdatja magát Baranyi Krisztina, miután csúfoson leszerepelt pénteken az ATV emlékezetes reggeli műsorában. Ferencváros polgármestere a bejegyzésében Fürjes Balázs nyílt levelébe reagált, melyben a Miniszterelnökség államtitkára arra kérte Baranyit, hogy fontolja meg „a vélemény- és szólásszabadságot, a sajtó szabadságát korlátozó” álláspontjának felülvizsgálatát, valamint kövesse meg „a sérelmet szenvedett nézőket, olvasókat, szerkesztőségeket, újságírókat”. Baranyi – ahogy az várható volt – azzal védekezett, hogy ő valójában a sajtószabadságot védelmezi. Ezek szerint a védelmezés szó is új jelentést kapott.Jakab Péter oldalát Argentínából is kezeli valaki
Ezt nem fogjátok elhinni, de Jakab Petya oldalát egészen Dél-Amerikából kezelik - hívja fel a figyelmet közösségi oldalán Bohár Dániel. A Megafon véleményvezérében azok a kérdések fogalmazódtak meg ezzel kapcsolatban, hogy vajon ez az eset is köthető Karácsony Gergely korábbi tanácsadójához, Korányi Dávidhoz? Továbbá így akarják kiszivattyúzni a pénzeket Magyarországról?Az amerikai félidős választások előtt a Facebook megerősíti a cenzúrát
Az amerikai félidős törvényhozási választások közeledtével a Facebook közösségi hálót üzemeltető Meta vállalat csütörtökön új alkalmazást vezetett be, amelynek segítségével a Facebook-csoportok adminisztrátorai automatikusan kiszűrhetik az álhíreknek minősülő tartalmakat.Az amerikai kormányzat és a Facebook különös összjátékára hívja fel a figyelmet a Kontra
A cenzorok egy ideje rászálltak lapunkra, de ami most történt, az túlmegy minden határon - írja cikkében a Kontra arra reagálva, hogy a portáljuk is szerepel abban a videóban, amit az USA budapesti nagykövetsége tett közzé a napokban, és amiben jobboldali politikusok mellett ők is úgy vannak feltüntetve, mint Putyin szekértolói. A portál szerint azért kerültek célkeresztbe, mert több leleplező cikket is írtak és a titkosszolgálati világ érzékeny területére tévedtek.Kínai és orosz propagandát terjesztő oldalakat törölt a Facebook
A közösségi média moguljai továbbra is bölcs gondoskodásukról tesznek tanúbizonyságot, és mindet megtesznek, hogy megkíméljenek minket az álhírektől. Ennek jegyében mintegy ezerhatszáz, kínai és orosz "propagandát" terjesztő hamis felhasználói fiókot távolított el a Facebookról és az Instagramról a Meta Platforms.Kémkedésért bírságolhatják meg a Facebookot
A Facebook soha nem kémkedik senki után, dehogy; pusztán felháborodtak, amikor néhány felhasználó megakadályozta, hogy a cég lekövesse az adatait. A közösségi platformot üzemeltető Meta ezen annyira felháborodott, hogy ellenlépéseket vezetett be, hogy tovább folytathassák az adathalászatot, amit az állításuk szerint sosem csináltak. A fagyi azonban visszanyalt és éppen ezek miatt az intézkedések miatt zsíros bírságra számíthat a techóriás.Tudtad, hogy ezek a kütyük mind megfigyelnek téged? – TikTok-botrány
A technológiai fejlődés számtalan előnnyel jár, megkönnyíti az életünket, de komoly árat fizetünk érte. Ez az ár pedig a magánszféránk. Ma már nincs szükség lakossági kémhálózatokra és besúgókra, az okostelefonod mindent tud rólad, de ez még nem minden. Nemrég kiderült, hogy a TikTok böngészője naplózza a felhasználók által leütött billentyűket, de ez miért ennyire meglepő? Egymilliárd ember használja a kínai fejlesztésű TikTok felületét, azét a Kínáét, amelyik megfigyeli a lakosságát és társadalmi pontrendszer szerint értékeli őket. Komolyan meglepett bárkit, hogy egy Kínához egyenes ágon bekötött platform megfigyel minket? Természetesen a nyugati világ sem marad le, ha a gyanútlan felhasználók megfigyelése a téma, ráadásul komoly összegeket is fizetünk nekik ezért.Nyilas szlogent villantott a Facebookon a Momentum elnöke
Kitartás – posztolt szűkszavúan közösségi oldalán a Momentum elnöke, Gelencsér Ferenc, amire a 168.hu is felfigyelt. A Momentum mindenre alkalmatlan elnöke a közösségi médiában a most trendi Twitter-poént próbálta meglovagolni, de ez sem jött össze, sikerült ugyanis egy nyilas szlogent eldurrantani, ami különösen pikáns úgy, hogy a párt nemrég közösen indult a Jobbikkal az országgyűlési választáson, akiktől ugyebár nem áll távol az ilyesmi.Ajánljuk még

















