Donald Trump visszatért Instagramra és Facebookra is
A BBC szerint hivatalosan is visszatért Facebookra és Instagramra Donald Trump volt amerikai elnök, akit a Capitolium tavalyelőtti ostroma után tiltottak le a felületekről.Saját szabályait erőltetné a Facebookra Guy Verhofstadt
Guy Verhofstadt a Twitteren ment neki a közösségimédia-platformoknak, elsősorban a Facebooknak. A liberális EP-képviselő úgy látja, a Facebooknak nincsenek értékei, csak pénzügyi érdekei. Szavait természetesen úgy kell értelmezni, hogy szerinte a Facebook nem tünteti el elég hatékonyan a nem liberális hangokat, vagyis a jobboldalt. Az EP baloldali többsége a Facebookot és mindegyik másik közösségi platformot is a saját szócsövévé akarja alakítani.Donald Trump visszatérhet a Facebookra és Instagramra
Visszaállítja Donald Trump fiókját a Facebook és Instagram közösségi médiumok anyavállalata – közölte a Meta. Nick Clegg, a Meta globális elnöke több amerikai médiumnak nyilatkozva elmondta, hogy a volt elnök esetében letelt a két éves felfüggesztés, amelyről 2021. január 7-én a washingtoni zavargásokat követően döntöttek.Fizetőssé válik a Facebook – Megmutatjuk, hogyan
Napok óta terjed a sajtóban, hogy tavasztól fizetni kell majd a Facebook, a Messenger és az Instagram vagy éppen a Spotify használatáért is. Noha nem közvetlenül, hanem az adatforgalmunkon keresztül. A Mandiner számolt be róla és mutatta meg részletesen, mely alkalmazások lesznek pár hónap múlva már csak az adatforgalmunk terhére használhatók.Nem lesz többé ingyenes a Facebook, az Instagram és a Spotify
Végleg megszűnnek Magyarországon a mobilszolgáltatásokhoz kapcsoló nullás díjszabású csomagok, ami azt jelenti, hogy ezentúl csökkenteni fogja az adatkeretet, tehát fizetős lesz több népszerű közösségi felület, így például a Facebook, a Messenger és az Instagram használata. Vajon kevesebbet fogják nyomkodni emiatt az emberek a mobiljukat, vagy mindenki korlátlan csomagra fog váltani?Hont András is reagált a budapesti éjszakai élet kinyírásával kapcsolatban
"Végül is, ha az ellenzék nem létezik, ne létezzen a gondjaira bízott város sem." - többek között ezzel a mondattal kezdte Facebook-bejegyzését Hont András, melyben erősen bírálta az ellenzék legújabb ámokfutását Budapesten. Történetesen egy szórakozóhely ellehetetlenítéséről van szó, egy nem fideszes kerületben.Újabb cenzúratípust tervez a Facebook és az Instagram
Korlátozni kellene az ismert emberek posztolási szabadságát a Facebookon és az Instagramon – közölte kedden a közösségi platformokat irányító Meta felügyelőbizottsága.Újabb több százmillió eurós büntetést kapott a Facebook Írországban a trehány adatkezelés miatt
265 millió eurós büntetést rótt ki az írországi adatvédelmi biztos a Facebook közösségimédia-vállalatra hétfőn. A büntetés egy 2021 áprilisában kezdődött nyomozás eredménye. A vizsgálatból kiderült, hogy rengeteg, a Facebook által gyűjtött személyes adat került nyilvánosságra online. A vállalatot egyúttal utasították, hogy tegyen korrektív lépéseket.Lehet a Twitter az új Facebook, ahol nem cenzúráznak majd minket? – The Right Brothers
Ismeretes: a letiltott konzervatívok krémje Elon Musknak hála visszakerülhetett a Twitterre a szólásszabadság jegyében. De van egy fontos dolog, amiről csak keveset beszélünk: az, hogy átveheti-e a Twitter ezek után a vezető szerepet a közösségi médiumok között? Magyarországon soha nem honosodott meg igazán a Twitter használata, részben amiatt, mert a korlátozott karakterszám nem annyira alkalmas fontos üzenetek átadására magyar nyelven, de úgy tűnik az újonnan regisztráltak számából, hogy hamarosan simán a Facebook helyébe is léphet akár hazánkban is a madaras platform. Természetesen a katari vb körüli botrányokról is beszélgettünk, ezúttal Szabó Gergővel, illetve általánosságban arról is szó volt, van-e bárkinek joga ahhoz, hogy vendégként megsértse egy adott ország szokásait, törvényeit, csak azért, mert neki állítólag joga van bármihez is.Ajánljuk még

















