150 milliárd dollárra perlik a Facebookot gyűlölködő bejegyzések miatt
Rohingja menekültek egy csoportja több mint 150 milliárd dollár kártérítésre perli a Facebook közösségi média üzemeltetőjét, amiért szerinte nem fordított figyelmet az olyan, gyűlöletre felbujtó bejegyzések törlésére, amelyek hatására erőszakot szenvedtek el a mianmari hadseregtől és támogatóitól, sőt, a közösségi média működési módja szerintük még meg is sokszorozta e bejegyzések számát – jelentették hírügynökségek.A Facebook azt követeli a zsaruktól, ne használják az alkalmazást bűnözők után kutatva
Azt követeli a Los Angeles-i Rendőrkapitányságtól (LAPD) a Facebook, hogy hagyjanak fel a hamis profilok létrehozásával a felhasználók megfigyelése céljából. Ez azután történt, hogy a Guardian felfedte, hogy az Egyesült Államok rendőrsége egy technológiai céggel dolgozott, a felhasználói adatokat elemezve, hogy segítsen megoldani a bűncselekményeket – írja a BBC beszámolóját szemléző atv.hu. A hatóságok ugyanakkor azzal érvelnek, hogy ezzel a módszerrel olyan komoly bűncselekményeket próbálnak meg felgöngyölíteni vagy megakadályozni, mint a terrorizmus vagy a gyermekkereskedelem.Az amerikai ügynökbaloldal és a régi szoci rablóbanda feni a kést hazánk ellen - Rákay Philip a Polbeatben! (felvétel 19 órakor az R56-ban!)
Véleménye és konzervatív nézetei miatt a Facebook által tiltott Rákay Philip lesz Szarvas Szilveszter vendége a ma esti Plebejus Polbeatben az R56 Sörözőben 19 órától. A balliberális "tényellenőrök" azért csaptak le Rákay Philipre, mert felhívta a figyelmet az LMBTQ-propaganda súlyos veszélyeire. A Polbeatben a nagy baloldali Városháza-mutyi és Márki-Zay Péter szélsőséges politikai véleményei is szóba kerülnek, kitérve arra is, hogy Amerikából kik küldhették haza a baloldal új reménységét és az új, külföldi érdekeket képviselő ügynökbaloldal hogyan fér össze a régi szocialista rablóbandával. Jöjjön el és szóljon hozzá Ön is csütörtök este hét órától a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőben!Korlátozhatnak és elkergethetnek, de az igazságot nem lehet betiltani! – Rákay Philip új Facebook-oldalon tevékenykedik tovább
A Facebook szokásához híven ismét tisztogatott a profilok közt, eltörölve azt, ami neki nem tetszik, más nézeteket képvisel. Nemrég beszámoltunk róla, hogy pont így járt Bohár Dániel, a Pesti TV műsorvezetője és riportere – most Rákay Philip is közzétett egy videót, amelyben elmagyarázza, hogy hasonló indokok miatt kényszerült új Facebook-profilt létrehozni.Két év szisztematikus rombolás után Karácsony beleunt a főpolgármesteri díszpinty szerepébe?
Több mint két éve már, hogy Budapest igen sanyarú sorsra jutott Karácsony Gergely és a baloldali összeborulás önkormányzati választásokon elért győzelmével. Hatalmas szavak és ígéretek hangzottak el: zöld és szociális forradalom, egyenlőség, társadalmi igazságosság, a kizsákmányoló burzsoázia letörése és hasonló kommunista mézesmadzag-bokréták. A szép szavakat követő „harcos” munkanapok azonban gyorsan kiábrándító és pusztuló valóságot hoztak az utóbbi tíz évben emelkedőben levő Budapest számára. Karácsony Gergelyről minden gondolkodó ember tudta, hogy nem a tettek embere; a Facebook-királyság zuglói évei után a fővárost is hatalmas bakugrásokkal húzta maga után a mélybe 2019 októbere után, kipárnázva az utat Gyurcsány embereivel, akik ott folytathatták 2010 előtti ténykedésüket, ahol abbahagyták: végre újra nagyokat meríthettek a kondérból, ahol mások főztjét falták fel, nem ügyelve arra, hogy a fővárosi polgároknak is hagyjanak valamit. A főpolgármester kínos ügyei, nemtörődömsége tehát bő két esztendő alatt meghozta keserű gyümölcsét, az előválasztási hercehurca után viszont még mélyebbre került az áldozatpóz koronázatlan királya, a méhlegelők és rovarhotelek büszke ura, aki már meg sem próbálja eljátszani a szerepet, hogy érdekli a káoszba fulladó Budapest. Karácsony újabb bravúrt elkönyvelve, 2021 őszén megmutatta, hogyan lehet a nullából mínuszt csinálni. Az eredményt sajnos közel kétmillió ember érzi a saját bőrén nemzetünk fővárosában, a baloldali propaganda és cselédsajtó azonban az egészet képes még most is Orbán Viktor nyakába varrni. Van-e ennél lejjebb? 2024-ig még sok az idő, a válasz tehát...Változik a Facebook neve – Zuckerberg élő-lélegző világot akar építeni a virtuális valóságban
A Facebook vezérigazgatója magyar idő szerint csütörtök este jelentette be a vállalat új nevét. Ezentúl Meta néven kell majd hívni a közösségi oldalt működtető céget, amely az utóbbi időben botrányok sorozatával kénytelen megküzdeni. A közösségi térből egy „élő-lélegző” világot kívánnak építeni a virtuális valóságban – hívta fel rá a figyelmet a hvg.hu.Letiltotta a 444 Deák Dánielt
Deák Dániel a Facebook-oldalán adta hírül, hogy a 444 – akiket ő a sajtó és véleménynyilvánítás állítólagos élharcosainak nevezett – letiltotta a Facebook-oldalukról, így ott nem tud többet kommentelni. A XXI. Század Intézet vezető elemzője hozzátette: ennek ellenére továbbra is felhívja a figyelmet az általuk terjesztett töméntelen mennyiségű álhírre és szembesíti őket a valósággal!Ajánljuk még

















