Pesti Srácok

facebook

Gyűlöletcunamit zúdítottak a református lelkészre, amiért megosztott egy LMBTQ-propaganda-ellenes mémet

Magyar ugar 2021 július 12.
Egészen elképesztő gyűlöletcunamit zúdítottak az LMBTQ-mozgalom liberális harcosai a hajmáskéri-sólyi református lelkészre, amiért meg mert osztani egy, a Facebookon legalább egy hete terjedő mémet, egy gyermekek felé nyúló és lefogott szivárványos kézről. Bikádi László a kép mellé annyit írt többgyermekes édesapaként: "El a kezekkel a gyermekeimtől!". Posztját azóta jelentések tömegével le is tiltatták, de még ezt megelőzően egy nap alatt több mint 400 kommenttel "jutalmazták", az ellene uszító közszereplők posztjait pedig egyenként több százan osztották meg. A református lelkészt homofób nácinak bélyegezték a nagy elfogadók; olyan is akadt, aki pedofíliát emlegetett. Ezúttal nagyon mellényúltak, ugyanis Bikádi László nagyon is nyitott, másokat segítő szolgálata közismert, mint arról a PestiSrácok.hu is többször beszámolt. Bikádi László az, aki ételt vitt az M1-es autópályán menetelő migránstömegnek, majd a határt védő rendőrök és katonák ellátását is segítette alapítványával – tehát már akkor is válogatás nélkül segített. Több mint egy évtizede működteti az ország legnagyobb és legaktívabb házi segítségnyújtó szolgálatát. Az elmúlt egy évben az Élelmiszerbankkal naponta több tucat rászorulónak visznek élelmiszercsomagot a hét minden egyes napján.
Ajánljuk még

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.

Kegyelemre várva: a Budaházy család és a terrorvád 14 éve

Exkluzív 2023 január 7.
A Hunnia-ügy tizenhét vádlottja közül hétnek adott kegyelmet a közelmúltban Novák Katalin köztársasági elnök. Tíznek nem, azaz esetükben a döntést elhalasztotta. Budaházy Györgynek, a 2006-os nemzeti ellenálás vezéralakjának az újév nem hozta el a szabadságot. A háromgyermekes gépészmérnök édesapa 2009 óta áll büntetőeljárás alatt, a legsúlyosabb terrorváddal olyan események miatt, amelyek a gyurcsányi rendőrterror idején történtek és amelyekben egyetlen ember haja szála sem görbült meg. Amikor Budaházyt először elvitték a rendőrök, a legkisebb lánya mindössze 3 éves volt. Három gyermek nőtt fel úgy, hogy az édesapa fontos helyzetekben, amikor szükség lett volna egy apára, nem lehetett mellettük. A PestiSrácok.hu exkluzív riportjában most ők, a családtagok mesélnek: Bernadett, a feleség, akinek össze kellett tartania a családot; Villő, akinek kisgyermek korában konkrétan nélkülöznie kellett az apát; Boglárka, az NB I-es röplabdázó, aki éveken át hiába nézett a lelátó felé, édesapja büszke tekintetét keresve; és Botond, aki a közös filmnézésekre, íjászatokra emlékezve merített erőt, amikor tizenévesen neki kellett lennie a férfinak a családban, az erőt tartani édesanyjában és húgaiban. A közgazdász feleség ma egy ügyvédi irodában dolgozik, a két nagyobb gyermek egyetemre jár, élsportoló, a legkisebb még gimnáziumba – minden nehézség ellenére olyan emberekké váltak, akikre édesapjuk büszke lehet.