Öt év börtönre ítéltek egy vietnami férfit, amiért a kommunista rendszert bírálta a Facebookon
Öt év szabadságvesztésre ítéltek kedden Vietnamban egy 24 éves férfit, amiért a kommunista rendszert bíráló megjegyzéseket tett közzé a Facebook közösségi portálon. Vietnamban a 96 milliós népesség fele használja az amerikai portált, amely a másként gondolkodók fóruma lett, miután minden független médiumot betiltottak.Kovács Zoltán reakciója a Civico Europa Magyarországot támadó cikkére
Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a Facebook-oldalán reagált a Civico Europa koronavírusról és a magyar autokráciáról megjelenő cikkére. A reakciót alább teljes terjedelmében közöljük!Több mint egymillióan követik Orbán Viktor közösségi oldalát
A magyar miniszterelnököt február végén még csak 666 ezren követték a legnagyobb közösségi oldalon, ez a szám a veszélyhelyzet kihirdetésének másnapján, március 12-én megugrott 690 ezerre. Ennél is nagyobb növekedés következett be március 18-án, akkor százezerrel nőtt Orbán Viktor oldalának követőszáma, ugyanis az egész ország arra várt, hogy mit jelent be – ígéretének megfelelően – a Facebookon. Jelenleg 1 000 940 ember követi a miniszterelnököt.Ausztrália ki akarja kényszeríteni, hogy a Google és a Facebook fizessen az átvett hírekért
Az ausztrál kormány rá akarja kényszeríteni a Google-t és a Facebook-ot, hogy fizessen a felületein megjelenő, sajtóorgánumokból átvett hírtartalmakért, amit hírügynökségek azzal hoznak összefüggésbe, hogy a koronavírus okozta járvány miatt csökkentek a sajtóorgánumok reklámbevételei. Josh Frydenberg, kincstárnok közölte hétfőn, hogy az ausztrál versenyhivatal (ACCC) július végére elkészül azokkal a jogszabálytervezetekkel, amelyek előírják a Google internetes keresőnek és a Facebook közösségi oldalnak, hogy méltányos kompenzációt fizessen a hírközlő médiából átvett újságírói tartalmakért.Hadházy nyavalyog, mert a járvány alatt nem vele foglalkoznak
Facebookon tartott sajtótájékoztatót az MTVA székház elfoglalásánál pókemberként feltűnősködő "lyukaszoknis", vagyis a frakción kívül rekedt Hadházy Ákos. Az ellenzéki politikus ma is gigantikus meglepetést okozott: arról beszélt, hogy szerinte a kormány titkolózik és nem végzi a munkáját. Tényleg szerencsések vagyunk, hogy Hadházy mindig, mindent tud(ni vél), és minden hatósággal rendszeres levelezést folytat. Pontosabban nem kis mennyiségben küldözget mindenféle hatóságnak különböző témákban olyan írásokat, amelyekben az általa vizionált jogsértésekre hívja fel a figyelmet. Talán nem meglepő, hogy ezekre nem mindig kap azonnal választ, Hadházy szerint ez viszont igencsak sértő.Nacsa Lőrinc: Elfogadhatatlan, hogy jogalap és indoklás nélkül, önkényesen törölték a PestiSrácok.hu YouTube-csatornáját
Nacsa Lőrinc, a KDNP vezérszónoka a gigacégek megregulázásáról szóló javaslat megvitatása során, szerdán, a parlamentben kifejtette, hogy az óriási techvállalatok esetében eddig soha senki nem vizsgálta, hogy az általános szerződési feltételeik megfelelnek-e annak az országnak a jogrendjének, amelyikben szolgáltatnak. A KDNP-s politikus portálunk esetét is megemlítette az Országgyűlésben, és leszögezte, hogy elfogadhatatlan és a jogállamisággal nem összeegyeztethető, hogy a YouTube önkényesen, indoklás nélkül, egyik pillanatról a másikra törölte a PestiSrácok.hu videócsatornáját. A KDNP-s honatya úgy véli, az ilyen esetekről beszélni kell a magyar parlamentben.Karácsony nem bír leállni: újabb baklövése után saját Facebook-oldalán nevetnek rajta a kommentelők
Szeretnénk megkérni Karácsony Gergelyt, hogy észbontó ostobaságait és hozzá nem értésének bizonyítékait próbálja meg igazságosabban elosztani, mert kicsit fárasztó, hogy lassan minden napra jut egy-egy ilyen bonbon. Karácsony a koronvírus-járvány alatt végérvényesen felfedte lapjait, amelyek sajnos teljesen üresek: csupán egy gondosan összeállított sablontár, vackorba harapott mosoly, és remek szelfik találhatók a főpolgármesteri tarisznyában. A nehéz helyzetben mindig kiderül, hogy ki állja a sarat. Karácsony Gergely nem, ő csak dobálja és keni a sarat. Ha csak a járvány heteire gondolunk, elég felidézni a BKV járatainak átgondolatlan csökkentését, amelyet óriási felháborodás követett, Karácsony pedig visszakozott. Ezt követően a nép nagy barátja nem volt hajlandó bevezetni az ingyenes parkolást a fővárosban, amelyet a népnyúzó Orbán Viktor tett meg országosan, és arról se feledkezzünk meg, hogy Karácsony mérgező, környezetszennyező, a növényeket és az embereket is károsító anyaggal permetezi a főváros utcáit, amely ráadásul nem is hatékony. Vezéri lendületében ma a Facebookon igyekezett megtépázott nimbuszán javítani, hiszen a kedves és szívhezszóló bejegyzések mindig gyógyírt jelentettek megbántott lelkének. Azonban ismét csalánba nyúlt, amelyre vélhetően egy kutya is rávizelhetett. Annak a Botka Lászlónak a szegényeket segítő, lebutított, demagóg terveit dicsérte, aki Rolex órában, hihetetlen luxusban élve ejtett magasról a szegényekre, falazott a Szeviép-vezéreknek, akik milliárdokat síboltak el, sőt, a károsultakat akarta elszámoltatni. Ez a Botka védi ma a szegényeket szép szavakkal és Karácsony az, aki boldogan osztja meg közösségi oldalán. Meddig tart még a téboly?Varga Juditot kicenzúrázta, helyette Cseh Katalint fényezte a Euronews
Elég volt a fakenews gyártásból, elég volt abból, hogy a liberális fősodratú médiumok elhallgatják a sajátjuktól eltérő véleményeket és folyamatosan félrevezetik az európai, valamint a tagállami döntéshozókat és az európai polgárokat! – írta szombati Facebook – bejegyzésében Varga Judit. Az igazságügyi miniszter a saját, illetve a brüsszeli Euronews hírportál példáján mutatta be, hogy miképp működik az a médiagépezet, amely bárkit, bármit, akár egy tagállamot is képes elszigetelni és befeketíteni, ha az érdekük azt kívánja. A Euronews negyed órás interjút készített Varga Judittal, amelyben a tárcavezető megcáfolta azokat a híreszteléseket, amelyek alapján az Európai Unió elitje Orbán Viktor diktatúrájának kiépítésével riogat, miközben a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzetben a közösség államainak vezetői sorra adnak plusz jogköröket kormányaiknak a hathatós védekezés érdekében. A Euronews nem adta le az interjút, napokig halogatta azt, arra azonban maradt idejük, hogy a valóban folyamatosan rémhíreket terjesztő momentumos EP-képviselővel, Cseh Katalinnal készítsenek, és megjelentessenek egy másikat. A PestiSrácok.hu megkereste a Euronews magyarországi irodájának vezetőjét, és arra kértük, hogy szerezzen magyarázatot a központi szerkesztőségtől a történtekre. Kert Attila válaszában kifejtette: a Euronews álláspontja szerint nem volt olyan megegyezés Varga Judittal, hogy a vele készült interjút teljes terjedelmében leadják, a késedelem oka pedig az volt, hogy a beszélgetésben résztvevő riporter a koronavírus érintettje lett, ezért nem mehetett be a munkahelyére. Kert kiemelte, hogy nem a Euronews magyarországi irodája készítette a Varga Judit-interjút, és annak további sorsához sincs köze.Orbán Viktor: az ellenzék ütötte léket sikerült befoltozni
Mivel az ellenzék nem szavazta meg a veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló javaslatot, keletkezett egy patthelyzet, "néhány fontos döntésünk hatályát vesztette, léket kapott a védekezésünk hajója". Ezt a léket ma sikerült befoltozni - mondta Orbán Viktor kedd este, a koronavírus-akciócsoportok vezetőivel folytatott megbeszélését megelőzően.Ajánljuk még

















