farkas Örs
Farkas Örs: Már 1 millió 367 ezer 322-en válaszoltak
Már 1 millió 367 ezer 322-en küldték vissza a nemzeti konzultációs íveket, illetve válaszoltak az online felületen – mondta el Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) szóvivője szerdán Budapesten újságíróknak.Farkas Örs: A határvédelem most fontosabb, mint bármikor
A migrációs nyomás folyamatos erősödése mellett a koronavírus-járvány következményeivel is számolni kell, így a határvédelem most fontosabb, mint bármikor – jelentette ki a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője csütörtökön.A Párbeszéd Balaton-ellenes gyűlöletkampányba kezdett
Szervezett lejárató kampány kezdődött a baloldal közreműködésével a balatoni üdülések ellen. Egy siófoki vendéglátóegység vaskos számláját a Párbeszéd is megosztotta a közösségi oldalán, tovább generálva a Balaton elleni gyűlölethadjáratot. Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője úgy reagált: a magyar turizmus fellendítéséért tervezett egyhetes budapesti programsorozatot is támadta a baloldal, miért tenne a magyar vidékkel másképpen? – írja a magyarnemzet.hu.Farkas Örs: A kormány intézkedéseinek célja, hogy megakadályozzuk a fertőzés behurcolását
A kormány intézkedéseinek célja, hogy megakadályozzuk a koronavírus behurcolását külföldről – mondta Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője kedd reggel, az M1 aktuális csatornán.Farkas Örs: töltsük ki minél többen a konzultációs kérdőívet! (videó)
A kormány fontosnak tartja, hogy minél többen töltsék ki a koronavírus-járvánnyal és a gazdaság újraindításával foglalkozó nemzeti konzultációs kérdőíveket. Nem dőlhetünk hátra, mert a szakértők szerint jöhet a második hulláma a járványnak - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője keddi, Facebookra feltöltött videójában.Farkas Örs: az ellenzék bojkottálni akarja, hogy az emberek elmondják a véleményüket
A baloldal meg akarja akadályozni, hogy a magyarok elmondják a véleményüket a koronavírus-járványról, és annak gazdasági vonatkozásairól - mondta Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője kedden az M1 aktuális csatornán.Farkas Örs felfedte, hogy mit is jelent a Momentum „valódi konzultációja”
Lerántotta a leplet a Momentum újabb kezdeményezéséről Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője hétfői Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy Fekete-Győrék úgymond „valódi konzultációja”kimerül annyiban, hogy olyan támogatókat keresnek, akiknek életkora tizennyolc és negyven év között van, egyúttal hírforrásuk – valószínűleg kizárólagosan – a 444.hu.Vajon hány ígéretét valósította meg eddig a Facebook-függő Karácsony? - Farkas Örs a Polbeatben (élő 19 órakor!)
Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője lesz Szarvas Szilveszter és Szabó Gergő vendége a ma esti PS-Polbeatben, amelyben a Lánchíd-ügyben tutyimutyiskodó Karácsony Gergelyről és az általa vezetett Budapest lefulladásáról lesz szó. Élő műsorunkban megvitatjuk Karácsony hétvégi titkos dzsemboriját és graffitizését, amelynek célja ismételten a kormányra mutogatás és a kabinet hibáztatása volt a főpolgármester és hívei részéről. Vajon hány választási ígéretét valósította meg eddig a Facebook-függő Karácsony, és kik dőlnek még be annak a főpolgármesteri mesének, hogy ő csak a kormányzati fojtás miatt nem tud cselekedni? Pikó András új, romlott húsos józsefvárosi közétkeztetéséről, a nagy fővárosi pénzszórásról és a százmilliós koronatesztekről is szót ejtünk, mint ahogy a DK Index-féltéséről és siránkozásáról, valamint a XII. kerületi Turul-emlékmű ügyéről is. Élő közvetítés 19 órakor ITT, a megszokott módon a budai Revolution ’56 Szabadságharcos Sörözőből. Várjuk kérdéseiket, hozzászólásaikat a poszt alatt, és várjuk tisztelt olvasóinkat a képernyő elé!Megkezdődött a nemzeti konzultációs kérdőívek kézbesítése
Hétfő reggel Kecskeméten megkezdődött a nemzeti konzultációs kérdőívek kézbesítése, amely várhatóan egy hónapig tart. Panulin Ildikó, a Magyar Posta Zrt. szóvivője egy kecskeméti belvárosi társasház előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta: a posták a mintegy 7,8 millió küldeményt ütemezetten kapják meg.Ajánljuk még