fdp
Egy nap után lemondott a kormányfő, mert együttműködött a „szélsőjobbal”
Megválasztása után egy nappal bejelentette távozását a németországi Türingia tartomány új miniszterelnöke csütörtökön. Thomas Kemmerich, a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) politikusa erfurti tájékoztatóján közölte, hogy pártja tartományi törvényhozási (Landtag) frakciója kezdeményezi a testület feloszlatását, hogy lemossák a miniszterelnöki tisztség intézményéről azt a "szégyenfoltot", amely annak révén keletkezett, hogy az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt támogatásával választották meg a pozícióra.Csúnyán kikapott Merkel pártja a törvényhozási választáson Türingiában
Jelentős előnnyel a legnagyobb eddigi kormánypárt, a posztkommunista Baloldal (Die Linke) nyerte meg a németországi Türingia tartományban tartott helyi törvényhozási (Landtag) választást. A jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) pedig megelőzte a Kereszténydemokrata Uniót (CDU) a hétfő hajnalban közzétett hivatalos előzetes végeredmény szerint.A posztkommunista Baloldal kapta a legtöbb szavazatot Türingiában, az AfD megelőzte a CDU-t
A legnagyobb eddigi kormánypárt, a posztkommunista Baloldal (Die Linke) kapta a legtöbb szavazatot a németországi Türingia tartományban vasárnap tartott helyi törvényhozási (Landtag-) választáson, a jobboldali, bevándorlásellenes Alternatíva Németországnak (AfD) pedig megelőzte a Kereszténydemokrata Uniót (CDU) az este közölt eredménybecslések szerint.A Bundestag liberális alelnöke százezrekre büntetné az AfD-t
A német szövetségi parlament (Bundestag) egyik alelnöke szerint több százezer eurós pénzbüntetést kaphat a legnagyobb ellenzéki párt, a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD), ha bebizonyosodik, hogy szabálytalanul jutott támogatáshoz a 2017-es választás kampányában. Wolfgang Kubicki a Berliner Morgenpost című lap keddi összeállítása szerint elmondta, hogy az AfD-t akár a kérdéses támogatás összegének háromszorosára, 390 ezer euróra (126,7 millió forint) is megbüntethetik, ha a Bundestag hivatala szabálytalanságot állapít meg.Merkel bajban, nincs koalíció
Kudarcba fulladtak vasárnap késő este Berlinben az egyeztetések a CDU/CSU jobbközép pártszövetség, a liberális FDP és a Zöldek első közös kormányának megalakításáról, mert az FDP kivonult a tárgyalásokról. Ezután Angela Merkel kancellár hétfő hajnali sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a tárgyalások kudarcáról tájékoztatja Frank-Walter Steinmeier államfőt.Merkel gyenge eredménnyel is tarolt, a migránsellenes AfD pedig bejutott a Bundestagba
Lezárultak a németországi szövetségi választások. A második világháború utáni 19. Bundestag megválasztására jogosult 61,5 millió állampolgár reggel 8 órától este 18 óráig szavazhatott. Az első exitpollok nem mutatnak a jóslatoktól eltérő eredményeket, a Martin Schulz vezette SDP történelmi vereséget szenvedett Angela Merkelék ellen a CDU viszonylag gyenge eredményei ellenére is, illetve a a migránsellenes AfD és a liberális FDP is bejutott a parlamentbe.Ajánljuk még