fehérorosz válság
Abbamaradt a Litvániára zúduló menekültáradat
Litván tisztségviselők arról számoltak be szombaton, hogy abbamaradt az iraki és más nemzetiségű migránsok áradata a balti országba Fehéroroszország felől. A vilniusi kormány azonban továbbra is nehéz feladat előtt áll, mert el kell bírálnia a már beérkezettek menedékkérelmét, és meg kell küzdenie azokkal az önkormányzatokkal, amelyeket felháborítanak az újonnan létrejött migránstáborok.Szegény litvánok, a Frontex akarja megvédeni határaitokat
Tekintettel a Fehéroroszországból tömegesen érkező illegális bevándorlók számára, az Európai Unió határ- és partvédelmi ügynöksége (Frontex) száz tisztet telepített Litvániába, hogy támogassa az ország határőrizetét a migráció kezelésében – közölte varsói székhelyű uniós ügynökség pénteken. Magyarország hiába várt ilyen segítségre – mi magunk oldottuk meg.Kényszerítő eszközöket is bevetettek a litván határőrök a fehérorosz menekültekkel szemben
Litvánia rendkívüli állapotot vezetett be a Fehérorszországból érkező erőszakos bevándorlók miatt, akik ellen könnygázt és egyéb kényszerítő eszközöket is bevetettek.A fehérorosz emberi jogi szervezet szerint fenyegetés hatására készült az interjú Prataszeviccsel
Fenyegetés hatására készült az az interjú, amelyet a fehérorosz ONT televíziós csatorna sugárzott szerda este a gépeltérítés révén őrizetbe vett ellenzéki újságíróval, Raman Prataszeviccsel – közölte csütörtökön a Vjaszna fehérorosz emberi jogi szervezet. Mint ismert, a letartóztatott ellenzéki újságíró a börtönből nyilatkozva egyebek közt azt mondta, hogy értelmetlen most a tiltakozás Aljakszandr Lukasenka államfő ellen.Globalista-magyar szótár (fehérorosz különkiadás)
Hárommilliárd euró kenőpénzt ajánlott fel az Európai Unió a beloruszoknak arra az esetre, ha megbuktatják Lukasenka elnököt. Az amúgy is gyenge és lomha, a járvány alatt ráadásul többször közröhej tárgyává vált EU-s bürokratapolitikusok megtalálták azt a kellőképpen nyomorult és marginális országot, amelyet még ők is csuklóztathatnak. Belorussziába is szeretnék végre elvinni a rendszerváltást és annak legfontosabb elemét, a rendszerváltás utáni szabadrablást, miközben a kapitalizmusból és a nyugati világból teljesen felkészületlen népet elvakítják üveggyöngyökkel. Mindezt egy politikai virágnyelven megfogalmazott közleménnyel üzente meg az unió, amelynek a főbb tételeit a hazai hírportálok is közölték. A szélesebb nyilvánosság érdekében most magyarra lefordítva is közreadjuk ezeket a mondatokat, hogy mindenki értse, mire gondolt pontosan az Európai Unió.Újabb újságírót vettek őrizetbe Fehéroroszországban
Újabb újságírót vettek őrizetbe Fehéroroszországban, ezúttal a Hrodna.life hírportál főszerkesztőjét – közölte a Fehérorosz Újságírók Szövetsége. A szervezet közleménye szerint Aljakszej Sotát, a Hrodna.life főszerkesztőjét a háza közelében vették őrizetbe.Lukasenka hajókiránduláson volt Putyinnal a Fekete-tengeren
Moszkva az érzelmi alapú, elhamarkodott következtetések helyett a nemzetközi jogon alapuló konstruktív és megfontolt megközelítés híve a Ryanair légitársaság repülőgépével történt incidens ügyében – jelentette ki szombaton újságírók előtt Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője.Lukasenka: kísérlet történik a fehérorosz állapotok destabilizálására
Kívülről vezérelt kísérlet történik arra, hogy ismét az elmúlt év augusztusának szintjére destabilizálódjon a helyzet Fehéroroszországban – jelentette ki Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök, amikor pénteken, Szocsiban fogadta őt orosz hivatali partnere, Vlagyimir Putyin. Lukasenka kamerák előtt azt mondta, hogy dokumentumokat hozott állításának alátámasztására.Komoly következményei vannak a fehéroroszok gépeltérítési akciójának
Mint ismert, vasárnap a fehérorosz hatóságok pokolgépes fenyegetésre hivatkozva leszállásra kényszerítették Minszkben a Ryanair ír légitársaság Athénból Vilniusba tartó járatát. Az akcióban részt vett a fehérorosz légierő egyik MiG-29-es vadászgépe is, amely a minszki repülőtérre kísérte a Boeing-737-est. A Ryanair járatán utazott Raman Prataszevics, a fehérorosz kormány által szélsőségesnek nyilvánított NEXTA Telegram-csatorna volt főszerkesztője is, akit a minszki leszállás után őrizetbe vettek. Az esetet követően az Európai Unió bekérette Fehéroroszország nagykövetét, akit arról tájékoztattak, hogy az EU intézményei és tagállamai határozottan elítélik az akciót. Mindeközben Ukrajna a légi közlekedés leállítását kezdeményezte Fehéroroszországgal szemben, majd London is felfüggesztette a Belavia fehérorosz légitársaság nagy-britanniai működési engedélyét. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben pedig arról beszélt: az Európai Uniónak nagyon határozott választ kell adnia a történtekre.Ajánljuk még