fejlesztés
Bővíti tatabányai gumigyárát a Bridgestone
Újabb, 9,2 milliárd forintos beruházást indít a japán Bridgestone Tatabányán, ehhez a magyar kormány nyolcszázhuszonhatmillió forint vissza nem térítendő támogatást biztosít – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.Két és fél milliárd forintot kap fejlesztésre a Jahn Ferenc Kórház pesterzsébeti szakrendelője
Több, mint 2,5 milliárd forintos fejlesztési forrást biztosít a Jahn Ferenc Kórház részeként működő pesterzsébeti, Ady Endre utcai szakrendelő fejlesztésére a kormány - tájékoztatta a kórház az MTI-t.Ötmilliárd forint támogatást kapnak az önkormányzatok fejlesztésekre
Csaknem háromszáz település összesen ötmilliárd forint támogatást kap intézmények fejlesztéséhez, valamint utak, hidak és járdák felújításához - írta szombati számában a Magyar Idők.Folytatódik a tanuszoda- és tornaterem-fejlesztés
Folytatódik a tanuszoda- és tornaterem-fejlesztés, melynek második ütemében 26 településen épül tanuszoda, illetve 20 településen tornaterem, mindezek mellett 8 teljesen új iskola épül, 20 pedig bővül, míg egy iskola teljes rekonstrukción esik át - jelentette be Szabó Tünde sportért felelős államtitkár szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.A kormány folytatja az oktatási reformokat
"Csökkentjük a tanulók, a pedagógusok terheit, megvalósul az intézmények nagyobb szabadsága, és szeretném, ha részesei lennének annak a párbeszédnek, amellyel jobb, versenyképesebb oktatást tudunk biztosítani" - mondta a Magyar Időknek adott interjúban Bódis József oktatási államtitkár, aki arra is kitért, hogy a kormány ebben a ciklusban is folytatja a megkezdett reformokat az oktatás átalakítása terén.Milliárdokkal támogatja a kormány a bölcsődei fejlesztéseket
A Pest megyei, önkormányzati tulajdonú bölcsődei ellátást nyújtó intézmények fejlesztését támogató pályázati kiírás jelent meg - mondta el a Pénzügyminisztérium (PM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az MTI-nek. Hozzátette: 2018 a családok éve, a kormány döntése szerint idén még több támogatást és figyelmet kapnak a magyar családok, ehhez kapcsolódik a most közzétett 4,5 milliárd forint keretösszegű fejlesztési program is.Strand- és gyógyfürdő épülhet Józsefvárosban
Strand és gyógyfürdő épülhet Budapest VIII. kerületében a volt józsefvárosi pályaudvar területén, a koncepciótervek szerint a körülbelül tízmedencés fürdő egyidejűleg mintegy félezer ember befogadására lenne alkalmas.Fürjes Balázs: Budapest fejlesztése pártok fölött álló ügy
Budapest fejlesztése pártok fölött álló ügy - mondta a Magyar Hírlapnak adott interjúban Fürjes Balázs Budapestért és az agglomerációért felelős államtitkár.Fürjes Balázs: 2030-ra Budapest lehet a legélhetőbb európai város - Egyeztetés indul a fővárosi fejlesztésekről
Közös egyeztetésre hívja a kormány mindazokat, akik szeretnének részt venni Budapest jövőbeni, kulcsfontosságú fejlesztéseinek megtervezésében - mondta a Budapest-fejlesztési államtitkár egy szerdai, a főváros jövőjéről szóló konferencián. Fürjes Balázs szerint ugyanis egy olyan nagyszabású ügy, mint a Budapest-terv kidolgozása és megvalósítása nem lehet kizárólag a városvezetés és a kormány belügye. Arról is beszélt, minden adott ahhoz, hogy a főváros 2030-ra az egyik legjobb, legélhetőbb európai nagyváros legyen.Ajánljuk még