fejlesztés
Meghosszabbítják a kisföldalattit
A BKK kiírta a közbeszerzést a Millenniumi Földalatti Vasút (a kisföldalatti) felújításának és bővítésének engedélyeztetésére és kiviteli terveinek elkészítésére - tudta meg a Zoom.hu. Lift és új kijárat épül a Deák téren, az Oktogonon és a Hősök terén, új állomás épül a Hungária körút alatt, és új végállomás a Vigadó téren, több állomást pedig akadálymentesítenek. A Zoom szerint valószínűleg a járműveket is meg kell majd újítani, új járművek beszerzésére lehet szükség, amik egyterű, nagyobb kapacitású, hosszabb szerelvények lesznek.Szijjártó: vonzó befektetési célponttá kell fejleszteni a vidéket
Magyarország a biztonságnak és a kedvező beruházási feltételeknek köszönhetően nemzetközi viszonylatban is a legkedveltebb befektetési célpontok egyike, de az újabb beruházások érdekében tovább kell erősíteni a magyar vidéket - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten, sajtótájékoztatón, amelyen bejelentették a Ravaber cég beruházását.Lázár: a következő négy évben az ország dinamikus fejlődés előtt áll
A következő négy évben - politikai stabilitás esetén - az ország dinamikus fejlődés előtt áll, amely komoly technológiai fejlesztést és bérnyomást, valamint társadalmi változásokat eredményezhet - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn Hódmezővásárhelyen.Növelte az önkormányzatok támogatását a Miniszterelnökség
A Miniszterelnökség újabb, a vidéki önkormányzatok beruházásainak sikeres megvalósítását segítő módosításról döntött. Az öt vidékfejlesztési pályázatot érintő változásnak köszönhetően kevesebb önrésszel, nagyobb támogatásintenzitással számolhatnak a nyertes települések.Az idén 100 milliárd jut haditechnikai fejlesztésre és laktanyák korszerűsítésére
Az idei 428 milliárd forintos honvédelmi költségvetésből mintegy 100 milliárd forint jut honvédségi eszközök korszerűsítésére és újak beszerzésére, továbbá laktanyák felújítására - írta szerdai lapszámában a Magyar Idők, a Honvédelmi Minisztérium tájékoztatására hivatkozva.Kabinos felvonó épülhet a Kékesen
A Magyar Közlönyben megjelent határozat alapján kabinos felvonó épülhet a Kékesen – írja a Hír TV.Simicskó: újfajta biztonsági kihívásokra kell felkészülni
Fel kell készülni az újfajta biztonsági kihívásokra, amely haderőfejlesztést, a honvédelemre költhető támogatások növelését, valamint a magyar hadiipar legalább alapszintű újraindítását is magában hordozza - jelentette ki Simicskó István honvédelmi miniszter a Miskolci Egyetemen megtartott előadásában, hétfőn.Harmincmilliárdból újul meg a Dél-Pesti Kórház
Budapest történetének legnagyobb egészségügyi fejlesztése révén megkezdődhet a dél-pesti kórház felújítása, amelyre harmincmilliárd forintot szán a kormány. Az összegből többek között új szakrendelő épül, megújul az eszközpark, és egy MR-készüléket is vásárolnak - írja a Magyar Idők.Ajánljuk még