fejlesztés
10 milliárd forintból fejleszti a kormány a szülészeteket
A családbarát szülészet pályázati program infrastrukturális fejlesztéseinek csaknem fele már megvalósult – mondta az emberi erőforrások minisztere pénteki sajtótájékoztatóján, hozzátéve: négy helyszínen már a múlt év végén és ez év elején birtokba vehették a családok a felújított kórtermeket és szülőszobákat, további 15 osztályon pedig a következő hetekben tehetik ezt meg.Pénzügyminisztérium: Csaknem 600 bölcsődei férőhely létesülhet 32 településen
Csaknem 600 bölcsődei, minibölcsődei férőhely létesülhet mintegy 3,2 milliárd forintból 32 településen a bölcsődei fejlesztési programban, támogatva ezzel a munka és a családi élet összehangolását – mondta Berczik Ábel, a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára szerdán az MTI-nek.Pénteken átadják az M4-es Üllő és Albertirsa közötti szakaszát
Pénteken adják át a forgalomnak az M4-es gyorsforgalmi út Üllő és Albertirsa közötti szakaszát, Albertirsa és Abony között pedig még idén nyáron teljessé válik az autópálya – írta szerdai lapszámában a Magyar Nemzet.Járműbeszerzési támogatásról kötött szerződést a MÁV-Start az ITM-mel
Járműbeszerzési támogatásról kötött szerződést a MÁV-Start Zrt. az Innovációs és Technológiai Minisztériummal (ITM) pénteken, Budapesten, a vasúttársaság így újabb 21 motorvonatot rendelhet 106 milliárd forint állami forrásból.Nyolc kórház nővérszállóit fejleszti a kormány 2022-ig
Az egészségügyi dolgozók lakhatási feltételeinek javítása érdekében nyolc kórház nővérszállóit fejleszti a kormány 2022-ig; a fejlesztés 634 szakdolgozónak nyújt kényelmesebb életteret – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma szombaton az MTI-vel.Pokorni: a kormány két kórházat akar fejleszteni Budán
A kormány két kórházat akar fejleszteni Budán: a dél-budai centrumkórház (DBC) felépítése mellett a Szent János kórházat szeretné centrumkórházzá alakítani – mondta Pokorni Zoltán (Fidesz), a XII. kerület polgármestere szerdán. A kormánypárti politikus a Fővárosi Közgyűlés ülésének ideje alatt tartott sajtótájékoztatón bejelentette: a jövőben részt vesz a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa (FKT) ülésein, miután Karácsony Gergely főpolgármester folytatta elődje, Tarlós István azon gyakorlatát, hogy a testületbe jelölte a legnagyobb támogatottságú ellenzéki jelöltet.NATO-főtitkár: A szövetségesek jelentősen növelik a védelmi kiadásaikat
Jelentősen növelik védelmi kiadásaik összegét a NATO-tagországok – állapította meg Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a tagországok vezetőinek jövő héten Londonban, a szövetség 70. évfordulója alkalmából tervezett informális találkozója előtt tartott brüsszeli sajtótájékoztatóján, pénteken.Kásler Miklós: Tizenhat Pest megyei köznevelési intézményt fejleszt a kormány
Öt Pest megyei tankerületi központban tizenhat köznevelési intézményt bővít, illetve épít a kormány hatvanmilliárd forintból – jelentette be az emberi erőforrások minisztere csütörtökön, Budapesten. Kásler Miklós közölte: a Nemzeti Köznevelési és Infrastruktúra Fejlesztési Program következő állomásaként négy új iskola épül és százharminchat új tanteremmel bővítenek meglévő iskolákat Budapest környéki településeken; a fejlesztés tizennégyezer gyermeket érint.Ahogy Móricka elképzeli: ellenzéki „javaslatok” az egészségügyben
Az egészségügy működtetése minden modern társadalom egyik legkomplexebb és legnehezebb feladata. A társadalom elvárásai egyre nagyobbak, az orvosi ismeretek az elmúlt néhány évtizedben megsokszorozódtak, általánossá vált a biotechnológia alkalmazása, az emberek egyre kevésbé értik a rájuk vonatkozó egyedi orvosi és általános kormányzati döntéseket. Már nem a technológiai korlátok állnak elsősorban a gyógyítás útjában, hanem az anyagiak. Az egészségügyi termékek jelentős része (gyógyszerek, terápiák, eszközök, stb.) egy keresleti piacra van beárazva (túlárazva). Nincs olyan gazdag ország, amely képes lenne a legmodernebb és feltehetően leghatékonyabb gyógymódokat biztosítani általánosan az állampolgárai számára.Ajánljuk még

















