fejlesztés
Belügyminisztérium: Kilencmilliárd forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak az önkormányzatok
Kilencmilliárd forintra pályázhatnak az önkormányzatok. A vissza nem térítendő támogatást az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztésekre és felújításokra lehet fordítani – közölte a Belügyminisztérium pénteken az MTI-vel.Palkovics: Több, mint 53 milliárd forint összegű innovációs pályázati lehetőség nyílt meg
A kormány szerdán elfogadta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kutatás-fejlesztési és innovációs stratégiáját, amelynek részeként péntektől több, mint 53 milliárd forint összegű pályázati lehetőség nyílt meg a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap 145 milliárdos keretösszegéből – mondta az innovációs és technológiai miniszter pénteken, Zalaegerszegen.Hende Csaba: kitartó lobbimunkára volt szükség Szombathely fejlesztése érdekében
Az előző polgári városvezetés munkájának gyümölcseként most közel egymilliárd forintból modernizálják a szombathelyi hulladékkezelést. 960 millió forint pályázati pénzhez jut a város a beruházásokon keresztül. A szombathelyi vagyonkezelővel információink szerint napokon belül megköti a támogatói szerződést a Nemzeti Fejlesztési Programiroda.Több, mint 2 milliárd forintnyi támogatást kaptak kutatás-fejlesztési és innovációs pályázatok
A gazdaság mielőbbi újraindítása, illetve további erősítése elképzelhetetlen a K+F+I tevékenység nélkül, ezért a kormány azon dolgozik, hogy minden támogatást megadjon az érintetteknek - jelentette ki Schanda Tamás az MTI-nek. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára elmondta: az NKFIH is ezért tette egyszerűbbé és gyorsabbá pályázói számára az adminisztratív folyamatokat, és ezért indított a kormány negyvenszázalékos bértámogatási programot a kutatás-fejlesztési, mérnöki munkahelyek védelme érdekében.A koronavírust felismerő és koncentrációját mérő bioszenzort fejlesztettek ki Svájcban
Egy kutatócsoport Svájcban olyan bioszenzort fejlesztett ki, amely felismeri a koronavírust és mérni tudja a koncentrációját. A Svájci Szövetségi Anyagtudományi és Technológiai Laboratórium (Empa) kedden számolt be honlapján az új módszerről, amit az Empa, az ETH Zürich és a Zürichi Egyetemi Kórház kutatói fejlesztettek ki. Az eljárás képes mérni a koronavírus koncentrációját forgalmas helyeken, valós időben. Az érzékelő munkába állítása lehetővé teszi a járvány megállítását a közeljövőben – hangsúlyozta a közlemény.Tuzson Bence: Újabb 2700 munkahely jön létre a gödi Samsung-gyárban
Gödön – ahol a kormány az első gazdasági övezetet kijelöli – a Samsung gyár 1600 embernek ad munkát, de hamarosan fejlesztik az üzemet, további 2700 embert vesznek fel, így 4300-ra nőhet az ott foglalkoztatottak száma – mondta Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtitkára szerdán, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.Hárommilliárd forintos fejlesztési program Komárom-Esztergom megyében
A Komárom-Esztergom megyei önkormányzat támogató döntésével hárommilliárd forintnyi beruházás valósulhat meg a Terület- és településfejlesztési operatív program keretében. Az összeg kétharmadát a bölcsődékre fordítják, emellett egészségügyi szolgáltatásokat fejlesztenek, korszerűsítik a csapadékvíz -elvezető rendszert és kerékpárutat is építenek.Újabb pályázatok nyíltak meg a Magyar Falu Programban
Önkormányzati tulajdonban lévő utak, hidak építésére, felújítására, valamint járdák építésének és felújításának anyagtámogatására nyújthatják be pályázataikat az 5000 fő, vagy ez alatti állandó lakossal rendelkező helyi önkormányzatok vagy önkormányzati társulások. A két alprogramra összesen 10 milliárd forint keretösszeg áll rendelkezésre.A koronavírus sem lassíthatja a kerékpárutak építését
Épül az új kerékpáros híd a Dera-patak felett, amely a Budapest-Szentendre kerékpárút nyomvonalán helyezkedik el. Jelenleg a híd szerkezeti elemeit rakják le, arra vasbeton lap kerül, azon építik majd ki a kerékpárutat. A kivitelező a koronavírus-járvány ellenére is tartja a határidőt - mondta Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős kormánybiztos kedden Szentendrén.Ajánljuk még

















