Medgyessy Péter száznapos programja elbújhat a Momentum ígéretcunamija mögött Magyar ugar 2017 október 15. Bemutatta programját vasárnap Fekete-Győr András pártja a Momentum. A várva várt csodaprogrammal nem terveznek kevesebbet, mint átvenni a hatalmat a jelenlegi „korrupt rendszertől”, és „beindítani” Magyarországot. Ígéretekből nem volt hiány, többek között a felsőoktatás első évének ingyenessé tétele, a családi pótlék emelése, Paks 2 leállítása, egységes közlekedési kártyarendszer kialakítása, valamint a tehetősebbek adójának megemelése is szerepel a programban. Azonban az, hogy mindezt miből finanszírozná a MoMo, továbbra is rejtély.
Nem hisz már a Momentumban a legnagyobb mikroadományozója Forró drót 2017 október 8. Bojár Gábor fizikus-üzletember az arcát felvállalva, nyíltan támogat ellenzéki politikai érdekeltségeket, amivel azt is kivívta, hogy családias, együttbólogatós interjút adhasson a függetlennek mondott ellenzéki médiának. A vállalkozó elmondta, hogy csalódott a Momentumban, az MSZP-ben már nem hisz, Macronban és az európai szuperállamban viszont annál inkább.
Fekete-Győr András eldöntötte, mi az emberek véleménye Magyar ugar 2017 október 7. Van még olyan dolog Magyarországon, ami nemzedékeket és ideológiákat képes áthidalni. Ilyen Göncz Árpád, akinek az óbudai szoboravatásán kint volt a teljes balliberális panoptikum és minden fontosabb baloldali párt arcai, egészen a csillogó szemű fiatalokig. Mi pedig megszólaltattuk a két szélső korcsoportot, igaz, Fekete-Győr András nem állt velünk szóba, de aztán mégis őrületeset társalogtunk vele.
Nagy Bandó szerint „Fegyőr” Andrisék hibája lesz, ha Orbánék a nyakunkon maradnakPilhál Tamás Magyar ugar 2017 augusztus 30. Menjetek a francba, NOmentum! – ezzel a címmel írt depresszióba hajló cikkecskét a 24.hu-ra Nagy Bandó András, a Kádár-korszak futtatott humoristája. Az irományból kiderül, hogy a szerző rendkívül el van keseredve, amiért a Momentum egyedül indul a választáson, nem hajlandó összefogni az ellenzék többi erejével, s ezáltal előfordulhat az a szörnyű, katasztrofális helyzet, hogy Magyarisztánt 2018 után is Orbán Viktor kormányozza majd.
Fekete-Győr András a forradalmi Momentumról, a vodkáról és MarxrólPPestiSrácok.hu Forró drót 2017 augusztus 29. A dzsúdósok körében nem akartak atrocitást generálni a jó sportolókra való tekintettel – nyilatkozta Fekete-Győr András az Azonnali.hu-nak. A Momentum Mozgalom vezére ugyanakkor biztos abban, hogy egy forradalomban a momentumosok az első sorban lennének. Arról is beszélt, hiányzik neki a független Népszabadság, és bár már kevesebbet iszik, szereti vodkát.
Újabb balliberális szál a MomentumbanPPestiSrácok.hu Forró drót 2017 augusztus 10. Szauer Péter, a HVG Kiadó tulajdonos vezérigazgatójának a fia, Szauer Tamás a Momentum Mozgalom pénzügyi igazgatója – értesült a Magyar Idők.
Fejenként 3000 forintért vett bérkommentelőket a Momentum – „Fegyőrék” megmagyarázzákPPestiSrácok.hu Forró drót 2017 július 5. Háromezer forintos díjazásért keresett kommentelőket szimpatizánsai körében a Momentum – értesült belső levelezésekből a Pesti Bulvár. Kérdés: a párt, amely kommunikációját szinte kizárólag a közösségi médiára alapozza, vajon korábban is fizetett-e, hogy látogassák az oldalukat. „Fegyőr” Andrásék a lapnak mindezt azzal próbálták magyarázni, hogy „online fókuszcsoport” kialakításához kellett nekik tíz ember, akik ajándékutalványt kaptak.
Balhé Ausztriában: elismerte a bíróság a saría jog érvényesülését Világugar augusztus 20. Precedensteremtő lehet az ítélet, így az igazságszolgáltatás akár párhuzamosan is működhet nyugati szomszédunknál.
Mi lesz Donald Trump béketervével? Zelenszkij sarokba szorítva, Európa teljesen súlytalan Világugar augusztus 19.
Vérig sértődött a Tusk-párti lap, amiért nem a kedves vezetőjüket hívták meg a Fehér Házba Világugar augusztus 18. Karol Nawrocki azért nem volt "jó diplomata", mert kritizálta Kijevet Volhínia miatt, és nem állt ki az ukrán érdekek mellett.