felhatalmazási törvény
Szél Bernadett a német köztévé segítségével mutatta be a fejében létező párhuzamos magyar valóságot
Kinőtték a magyar sajtót az ellenzék csúsztatásai a koronavírus kapcsán, ezért ismét a haladó nyugathoz fordultak függetlenobjektív médiajelenlétért. Az időzítés nem véletlen: éppen ma zajlott az Európai Parlament plenáris ülése – jobban mondva: koncepciós pere –, ahol a magyar fél meghallgatása nélkül tárgyalják a rendkívüli jogrend bevezetését lehetővé tevő jogszabályt. Ehhez igyekszik szolgai módon muníciót szolgáltatni Brüsszelnek az ellenzék, illetve a német köztévé, a Das Erste, amely egy szürreális tudósítással jelentkezett Magyarországról, Szél Bernadettel és Karácsony Gergellyel a főszerepben.A parlament jóváhagyása nélkül dönthet a svéd kormány a járvány idején
Minden párt megszavazta azt a felhatalmazási törvényt, ami többletjogosítványokat ad a svéd kormánynak az elkövetkező néhány hónapban. Eszerint a kormány a parlament előzetes jóváhagyása nélkül is, sürgősséggel rendelkezhet, ha a szükség úgy hozza – szúrta ki a Mandiner. A törvény sajátossága, hogy bár tételesen sorolja fel azokat a tárgyköröket, amelyekben a kormány önállóan dönthet, a felsorolás legutolsó eleme kiskaput is enged a kormány számára.Dán napilap: Orbán Viktort diktátornak titulálni marhaság, hazug rágalmakat terjesztenek Magyarországról
Orbán Viktor diktátornak való kikiáltása azon marhaságok sorába tartozik, amelyek hazug rágalmakat terjesztenek Magyarországról címmel közölt terjedelmes cikket az egyik legnagyobb példányszámban megjelenő, konzervatív dán napilap, a Berlingske. A riportban megszólaló Kovács Zoltán kifejtette, hogy hamis, jogtalan nemzetközi kritikák érik hazánkat, miközben a koronavírus terjedésének megfékezése érdekében pont úgy jár el Magyarország, mint a többi európai tagállam. A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár, nemzetközi szóvivő hangsúlyozta, hogy annak a 13 aláíró pártnak – amelyek a Fidesz kizárását kérték a Néppártból – a kereszténydemokrata értékekhez való viszonyulása kérdőjelezhető meg, nem a Fidesz néppárti létjogosultsága, hiszen ők váltak zöldekké, liberálisokká.Olasz politológus: a "felhatalmazási törvény" nem ad korlátlan hatalmat Orbán Viktornak
A koronavírus elleni védekezésről szóló törvény nem jelenti azt, hogy a magyar kormánynak korlátlan hatalma lenne, ahogyan a bírálók gondolják, a parlament pedig bármikor vissza is vonhatja a felhatalmazást - írta friss blogbejegyzésében Francesco Giubilei olasz politológus, az Il Giornale című jobboldali napilap munkatársa.Orbán Balázs: a Kormány a helyén van és dolgozik tovább
Az ellenzék a többi uniós országokban tapasztaltakhoz képest egészen példátlan módon nem támogatta a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényt, s ily módon a Kormány eddigi válságkezelő intézkedéseit. Egészen érthetetlen, hogy ilyen nehéz időkben miért volt fontosabb az ellenzéknek a szokásos, gyakorlatilag a baloldal által a rendszerváltoztatás óta folyamatosan hajtogatott, jobboldali diktatúrával riogató pártpolitikai logikát elővenni, mikor most a nemzeti egység ideje van itt, írja Facebook oldalán Orbán Balázs. A parlamenti államtitkár közösségi oldalán hosszasan elemezte a veszélyhelyzet meghosszabbításának ellenzéki gáncskísérletét, illetve a különleges jogrend valódi tartalmáról is értekezett.Schiffer szerint az ellenzéknek meg kellett volna szavazni a koronavírus-törvényt
Schiffer András az ATV Egyenes Beszéd című műsorában beszélt arról, hogy véleménye szerint az ellenzéknek meg kellett volna szavaznia hétfőn a kormánypártokkal egyetértésben azt a négyötödös javaslatot, ami szerint az Országgyűlés sürgősséggel tárgyalhatta volna az úgynevezett „felhatalmazási törvényt”.Varga Judit a Politicóban visszautasította a "felhatalmazási törvénnyel" kapcsolatos bírálatokat
Határozottan visszautasította a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslatot érő bírálatokat Varga Judit a Politico honlapján megjelent pénteki véleménycikkében, kiemelve, hogy a magyar veszélyhelyzeti intézkedésekre adott "hisztérikus reakció" bizonyítéka az Európai Unión belüli kettős mércének.Profizmus: a kormánynak akart, de az országnak ártott az ellenzék (PS-videó)
Nemcsak inkorrekt, hanem álságos is, hogy az ellenzék nem támogatta a felhatalmazási törvény elfogadását – jelentette ki Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője az Országházban, sajtótájékoztatón. Ezt azzal magyarázta, hogy az előzetes egyeztetések során nem hangzottak el ellenzéki kifogások a törvényjavaslat ellen, ám aztán megjelentek a Magyar Györgyhöz hasonló háttéremberek, akik ténylegesen a döntéseket hozzák a baloldalon, és hirtelen megváltozott a képviselők véleménye. Kocsis arra is kitért, hogy miközben az ellenzék a kormány túlhatalmán aggódik, az nem zavarja őket, hogy Karácsony Gergely rendeleti úton vezeti Budapestet, ahol ráadásul az Országgyűléssel ellentétben a közgyűlés sem ülésezik. Ugyanezen a sajtótájékoztatón Gulyás Gergely a törvényjavaslatról terjesztett hazugságokra és az alighanem Magyarországról koordinált külföldi támadásokra hívta fel a figyelmet. A Miniszterelnökséget vezető miniszter felvázolta, milyen károkat és fennakadásokat okozott az ellenzék ezzel a lépéssel. Ez azt jelenti, hogy fontos járványvédelmi intézkedések – mint például a legfertőzöttebb országokból való belépés tilalma vagy a bürokratikus könnyítések – napokig hatályon kívülre kerülnek, mire az Országgyűlés rendes ülésén a kétharmados többség elfogadhatja a veszélyhelyzet meghosszabbítását.Karácsony fanyalogva ugyan, de megszavazta volna a felhatalmazási törvényt
Karácsony Gergely valószínűleg belátta, hogy a kormány intézkedései jelölik ki az egyetlen helyes utat a koronavírus elleni harcban, a főpolgármester a Facebookon vallotta be hétfőn, hogy valójában megszavazná a felhatalmazási törvényt. Karácsony persze nem akar "lebőgni" a szavazói előtt, így nagy durcásan kicsit azért szidja is a kormányt, mivel szerinte "a magyar alkotmányos berndezkedés nincs felkészülve a jelenlegi vészhelyzetre, sőt már az eddig bevezetett intézkedések némelyike sem állná ki az alkotmányosság próbáját".Ajánljuk még