feljelentés
A Fidesz az ügyészséghez fordul Demeter Márta ügyében
A Fidesz parlamenti frakciója az ügyészséghez fordul Demeter Márta országgyűlési képviselő ügye miatt. A nagyobbik kormánypárt pénteki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a frakció megvizsgálta az LMP-s Demeter Márta ügyét, amelyben nem nyilvános adatokat tett közzé és hamisított meg politikai haszonszerzés céljával.A román ügyészség szerint nem uszítás a nagyváradi magyargyalázás – Elutasították az RMDSZ feljelentését
A román ügyészség szerint nem tartalmaz uszító elemeket az a magyargyalázó falragasz, mely júniusban a Bihar megyei törvényszék falán jelent meg – tájékoztatott pénteken a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nagyváradi szervezete, amely feljelentést tett a falragasz miatt.Auróra-ügy: meghamisított iratok miatt feljelentésre készül a józsefvárosi jegyző
Vizsgálja a feljelentés lehetőségét Józsefváros jegyzője, miután a nevében ismeretlenek félrevezető tartalmú, meghamisított eredetű emailt és ahhoz csatolt összefabrikált, nem létező rendeletet juttattak el több médium számára az Auróra Kert és a Kioszk nevű szórakozóhelyek bezárásának ügyében. A VIII. kerületi polgármesteri hivatal illetékeseinek véleménye szerint a fiktív dokumentumok alkalmasak lehetnek a közvélemény megtévesztésére – közölte a PestiSrácok.hu-val a Józsefvárosi Önkormányzati Sajtóiroda.A veronai buszbaleset áldozatainak hozzátartozói pert fontolgatnak – el sem indulhatott volna a busz
A legújabb vizsgálatok szerint elképesztő szabálytalanságok előzték meg a veronai busztragédiát: a jármű el sem indulhatott volna. Több áldozat hozzátartozója feljelentést tesz – tudta meg a Blikk.Feljelentette a kormányt az Országos Bírói Tanács
Az Európai Igazságügyi Tanácsok Hálózatánál jelentette fel az Országos Bírói Tanács (OBT) a magyar kormányt a közigazgatási bíróságok átszervezése miatt - írta meg a Magyar Idők. A portál emlékeztet: az OBT az a szervezet, amiről néhány napja kéttucat bírósági vezető nyilatkozott úgy, hogy tagjainak eddigi tevékenysége nem szolgálja a magyar bírói kar érdekeit, s veszélyezteti a bírósági szervezet jövőjét.A mentelmi jogért ül be a Parlamentbe Hadházy Ákos?
"A parlamenti mandátum felvétele, vagy fel nem vétele kapcsán azt is át kell gondolni, hogy miután beleköptem a levesükbe,az a mentelmi jog, vagy az a státusz, amit egy parlamenti képviselői hely jelent, ez védi vagy mennyire védi az embert” - mondta Hadházy Ákos nem sokkal az áprilisi választások után a Hír TV egyik műsorában. Mindez arra enged következtetni, hogy az LMP egykori társelnöke előbb-utóbb mégis beül a Parlamentbe, mert a földügyeivel kapcsolatos nyomozások miatt szüksége lesz a képviselői hellyel járó mentelmi jogra. Hadházy egyelőre csak a megbízólevelét vette át, az esküt nem tette le. Információink szerint azonban erre hamarosan sor kerül a következő parlamenti ülések valamelyikén.A Simicska-párt valódi arca: maffiózók védik a Jobbik-plakátokat, éjjel durván összevertek két fiatalt
Hátulról támadva súlyosan összevertek jobbikos verőlegények két Fidesz-aktivistát péntekre virradóra Budapesten, egyikük hetekig nem dolgozhat, mert kificamodott a válla. Az esetról a PestiSrácok-hu-nak nyilatkozó tanú elmondta, hogy a főváros több helyszínén láttak a Jobbikhoz köthető bandákat, akik a járókelőket inzultálják. A támadás miatt a Fidesz feljelentést tesz, a garázda még a rendőrség fogdáján van.Ajánljuk még

















