felmentés
Jelentős hiányosságok miatt mentette fel a Szent Margit Kórház igazgatóját a miniszter
Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) által kiadott közlemény cáfolja azokat az ellenzéki és a balliberális média által terjesztett hazugságokat, ami szerint Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter politikai okokból mentette volna fel a Szent Margit Kórház főigazgatóját. Az ÁEEK közleménye szerint jelentős hiányosságok miatt tettek javaslatot a főigazgató menesztésére.Nem jelentette Botkáék beszállító bírója az összeférhetetlenséget – Belső vizsgálatot indított a Szegedi Törvényszék
Írásos megkeresésünkre az OBH után és egy napos késéssel a Szegedi Törvényszék is megküldte a válaszát. Azt írják, az általunk feltárt ügyben belső vizsgálatot indítottak. A törvényszék elnökének közleményéből az is kiderül, hogy dr. Nóvé Ágnes, sőt, a Szeviép-ügyben eljáró tanács egyetlen tagja sem jelentett összeférhetetlenséget. Hamarosan kiderül az is, hogy a "sőt" kötőszó használata itt miért indokolt...Csődbűntett volt a vád – Felmentette a Szegedi Törvényszék a Szeviép-vezéreket
Bizonyítékok hiányában másodfokon felmentette a Szegedi Törvényszék a családok százait megnyomorító Szeviép Zrt. három korábbi vezetőjét. O. Józsefet, B. Sándort és P. Lászlót "a hitelezők kielégítésének meghiúsításával elkövetett, különösen jelentős mértékű tényleges vagyoncsökkenést eredményező csődbűntett" elkövetésével vádolták és mondták ki első fokon bűnösnek. Az ítélet nem jogerős, Földes Attila ügyész fellebbezést nyújtott be a vádlottak börtönbüntetésének kiszabásáért. Az indokolás szerint azért nem lehetett elmarasztaló ítéletet hozni, mert senki sem vizsgálta a Szeviép működésének teljes ideje alatti könyvelést, kiragadott rész alapján pedig nem lehet ítélkezni, a nyomozóhatóságok ugyanis csak az abból az időszakból származó adatokat, dokumentumokat használták és nyújtották be bizonyítékként, amikor a fizetésképtelenséget jelentő Szeviép elkezdte a kifizetések mulasztását és ezzel párhuzamosan a kölcsönözgetést.Felmentették a Bács-Kiskun megyei főügyészt és helyettesét
Polt Péter november 15-én, azonnali hatállyal felmentette a beosztásából dr. Nánási Lászlót, Bács-Kiskun megye főügyészét, valamint dr. Dókáné dr. Pályi Krisztina főügyészhelyettest – írja a Hírösvényre hivatkozva az Index. A felmentés hátterében Piero Pini olasz húsipari mágnás ügye húzódhat. A jobb években több, mint százmilliárd forint forgalmú kiskunfélegyházi Hungary-Meat Kft. tulajdonosát még március elején vették őrizetbe; az intézkedésről a PestiSrácok.hu számolt be elsőként. Az olaszt a héten szabadlábra helyezték. Tavasszal annyit lehetett tudni, hogy a gyanú különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, miközben húsipari berkekben egyszerűen áfacsalást emlegettek.Minden vádpont alól felmentette a bíróság Csíkszereda polgármesterét és alpolgármesterét
A Maros Megyei Törvényszék a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) minden vádpontja alól felmentette kedden Ráduly Róbertet, Csíkszereda polgármesterét és Szőke Domokost, Csíkszereda alpolgármesterét – közölte kedden az MTI-vel Veronica Tambrea, a törvényszék sajtóosztályának az illetékese.Tombol a diktatúra – Felmentette Gyurcsány miniszterét a Fővárosi Ítélőtábla a postaszékház elkótyavetyélése ügyében
Bűncselekmény hiányában jogerősen felmentette a postaszékház több, mint egy évtizeddel ezelőtti eladása ügyében megvádolt vezetőket a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön. Az elsőrendű terhelt – Gyurcsány Ferenc egykori közlekedési minisztere, Szabó Pál – esetében az ügyészség tíz éves szabadságvesztés kiszabására tett indítványt, mivel a vádhatóság véleménye szerint Szabó a Magyar Posta korábbi vezérigazgatójaként csaknem tízmilliárd forintos kárt okozott a Postapalotaként is ismert épület eladásával és egy másik irodaház bérlésével. Bár az ellenzék szerint Magyarországon tombol a diktatúra, a bíróságok a kormánypártok zsebében vannak, a döntéshozók mégis sorra mentik fel a Gyurcsány-korszak olyan, súlyos bűncselekményekkel megvádolt emblematikus szereplőit, mint az egykori honvédelmi minisztert, Juhász Ferencet, a volt titokminisztert, Szilvásy Györgyöt, vagy a viszkisdobozos ügyként elhíresült perben szerepelt államtitkárt, Fapál Lászlót.Véget ért a kémtörténet, amelyet Guy Ritchie is megirigyelne
Jogerősen is felmentette csütörtökön a Fővárosi Ítélőtábla azt a két férfit, akik az egyik legbizarrabb hazai vádirat szerint egyebek mellett az Egyesült Államoknak és az IMF-nek kémkedtek Magyarország sérelmére. A forgatókönyvekbe illő történetekből kirajzolódnak a nyomozóhatóságok rendhagyó, a fantáziára és az összeesküvés-elméletekre alapozó eljárásai. Az unikális kémtörténet érintettjei várhatóan komolyabb összegű kártérítési keresetet nyújtanak be az állam ellen.Tarlós István felmenti a BKK vezérigazgatóját
A főpolgármester kezdeményezte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatójának felmentését a cég elektronikus jegyrendszer projektje miatt. Ezt maga Tarlós István közölte pénteken az MTI-vel.Felmentették a szexuális erőszakkal vádolt volt francia kormánytagot, Georges Tront
Felmentették csütörtökön Georges Tront, a francia kormány közszolgálati ügyekért felelős volt államtitkárát, a Párizshoz közeli Draveil polgármesterét, aki hét évvel ezelőtt azért mondott le a kormányzati pozíciójáról, mert szexuális erőszakkal és zaklatással vádolták meg volt beosztottjai.Ajánljuk még