femináci
A gyönyörű magyar nők, Heller Ágnes-szobor, térdelés a rasszizmus ellen, Németország megőrülése és minden más – Szavazzon a PS legjobb 2021-es véleménycikkére!
2021-ben folytatódott a járvány, de már talán megszoktuk, ahogy lassan az oltásokat is. Az ellenzék előválasztást rendezett és ennek eredményeként megajándékozott minden humorérzékkel rendelkező jobboldalit egy Márki-Zay Péterrel. Márki-Zay előválasztási diadala részben pont ugyanazt a hatást érte el, mint 2018-as hódmezővásárhelyi győzelme: felriasztotta a jobboldali tábort. Ezúttal azonban van bónusz is: személyiségével nem mellesleg tulajdonképpen káoszba taszította az ellenzéket is. Ebben az évben az egykori németek úgy döntöttek, utolsó igazán német tulajdonságukba kapaszkodva, hogy jöhet a Negyedik Birodalom, csak balról: a szélsőbalra tolódott CDU-CSU-t a nagyon szélsőbal váltotta fel. Az USA-ban pedig kiderült, hogy a gerontokrata Biden pontosan olyan elnökséget mutat be, mint amitől féltünk: kaotikus, ideológiai kormányzás, és nem lehet tudni, hogy kinél is van a hatalom valójában. Apáti Bence: Feminista Carmen – gondolatok a premier után
A Firenzei Operaház vezetősége úgy döntött, hogy engedve a haladó idők még haladóbb szavának – no és persze a “feminácik” rendkívül erőszakos lobbitevékenységének – színpadra enged egy olyan Carmen rendezést, amelyben a címszereplő cigány lány nem csak, hogy életben marad a darab végére, de meg is öli a férfi főszereplőt. Nem mai hír, sokan ki is fejtették már a véleményüket a “fejlettnyugaton” zajló színházi eseménnyel kapcsolatban, így egészen biztosan sok olvasónk hallhatott már erről. Ami miatt mégis írok erről az eseményről, annak egyszerű és nagyszerű oka az, hogy időközben, vasárnap, lezajlott a premier. És a közönség – hálaistennek – egy emberként fütyülte ki a “feminista Carment”. (PolgárPortál-publicisztika) Ajánljuk még
Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki. Nekünk a magyar érdek a fontos, minden előtt! - A Polbeatben mutatkozott be a Magyar Út DPK
"A táboron belül, ha már szélesen megyünk, akkor az egzotikus állatok és mindenféle prioritások mellett azért el kell, hogy férjenek a magyar érdeket kihangsúlyozók is." Bíró Zoltán, az MDF alapító elnöke Antallról, Csurkáról és a titkos paktumról a Polbeatben
A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.