fenyvesi zoltán
Ugyanannál a szegedi szolgáltatónál regisztrálták az ajkai fideszes képviselő „ellopott” domain nevét, mint ahol Rig Lajosé is fut
Az Alfahír szúrta ki a minap, hogy valaki vagy valakik megszerezték Fenyvesi Zoltán kormánypárti országgyűlési képviselő domainnevét és a politikus honlapját egyenesen ellenfele, a jobbikos Rig Lajos honlapjára irányították át, így most Fenyvesi akaratán kívül is Riget reklámozza az interneten. Az ajkai parlamenti képviselő feljelentést tesz az ügyben, ugyanis álláspontja szerint az, aki a korábbi domainnevét megvette, most visszaél a nevével: ha nem is a domaint, de a személyiségét ellopta. Rig Lajos persze tagadja, hogy köze lenne a kényes ügyhöz, a PestiSrácok.hu viszont a hivatalos domain-nyilvántartó segítségével kiderítette, hogy érdekes módon ugyanannál a szolgáltatónál regisztrálták és üzemeltetik Rig honlapját, mint ahol a lejárat után valaki újraregisztrálta a fenyvesizoltan.hu-t is. Okirat-hamisítás, hamis vád, a hatóságok félrevezetése: Ez volt az ellenzék kampányreceptje a tapolcai körzetben
A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) hamis vád bűntette és személyes adattal visszaélés vétsége miatt feljelentést tett a VIII. Kerületi Ügyészségen, miután kiderült, hogy az országgyűlési választás kampányában valaki, vagy valakik más adataival visszaélve tettek valótlan tartalmú feljelentést a fideszes jelölt, Fenyvesi Zoltán ellen. A történet még a jelöltté váláshoz szükséges aláírásgyűjtés idején kezdődött. Az ellenzéki sajtóban megjelent a hír, hogy a tapolcai körzetben közel ezer hamis támogatói aláírást adott le a Fidesz. A generált cirkuszt zászlajukra tűzték az ellenzéki pártok és jelöltek, élen a jobbikos Rig Lajossal. Heteken át zajlott a lejáratókampány, ám ez nem volt elég. Valaki újból feljelentette Fenyvesit, azt állítva, hogy rendőri és ügyészségi vezetőket próbált rávenni arra, ne nyomozzanak az aláírások ügyében. A bili akkor borult ki, amikor az állítólagos feljelentő visszajelzést kapott a hatóságoktól. A középkorú nő nem kicsit döbbent meg a hivatalos levél tartalmán, hiszen ő nem tett feljelentést, sőt, nem is ismerte személyesen Fenyvesi Zoltánt. Valaki, vagy valakik tehát aljas módon visszaéltek a nevével, személyes adataival, okiratot hamisítottak egy hazug lejáratókampány érdekében. "Nyugaton szisztematikusan eltüntetik a keresztény jelképeket, de mi Magyarországon kereszteket állítunk"
Szisztematikusan tüntetik el Nyugaton a keresztény szimbólumokat, a kereszteket lebontják, leveszik, bizonyos iskolákban már a nyakban sem hordható a vallási jelképünk - jelentette ki Szabó Zoltán plébános, Lesencetomaj lelkipásztora, a restaurált és újra felállított több mint 300 éves Piroskereszt felszentelésén. Kiemelte, nekünk, hívő keresztény embereknek kell kiállnunk a keresztény kultúra mellett, a hit védelmében, hiszen más ezt nem teszi meg. Veszprém megyében is összeborult a Jobbik a baloldallal
A Közép-dunántúli régió egyik igen csak sajátos térsége a Veszprém megyei hármas számú választókerület, Ajka, Tapolca és Sümeg város és környéke. Mondhatni hárompólusú, míg Ajka hosszú évek óta a szocialisták utolsó bevethetetlen bástyája a megyében, a közeli Tapolcán igen csak megerősödött a Jobbik, Sümegen máig a konzervatív jobboldali szemlélet dominál. Az elmúlt évek talán legizgalmasabb politikai csatározásai is itt zajlottak. A térségben volt példa államtól visszakért és Hit Gyülekezetének lepasszolt iskolára, hűtlen kezelés vádjával bíróság elé álló polgármesterre, de milliárdos fejlesztésekre is. A zűrös ügyekről, jövőről és lehetőségekről beszélgettünk alig több mint egy évvel a parlamenti képviselőválasztás előtt a választókerület fideszes elnökével, egyben a Veszprém Megyei Közgyűlés alelnökével, Fenyvesi Zoltánnal. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.