Pesti Srácok

Okirat-hamisítás, hamis vád, a hatóságok félrevezetése: Ez volt az ellenzék kampányreceptje a tapolcai körzetben

null

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) hamis vád bűntette és személyes adattal visszaélés vétsége miatt feljelentést tett a VIII. Kerületi Ügyészségen, miután kiderült, hogy az országgyűlési választás kampányában valaki, vagy valakik más adataival visszaélve tettek valótlan tartalmú feljelentést a fideszes jelölt, Fenyvesi Zoltán ellen. A történet még a jelöltté váláshoz szükséges aláírásgyűjtés idején kezdődött. Az ellenzéki sajtóban megjelent a hír, hogy a tapolcai körzetben közel ezer hamis támogatói aláírást adott le a Fidesz. A generált cirkuszt zászlajukra tűzték az ellenzéki pártok és jelöltek, élen a jobbikos Rig Lajossal. Heteken át zajlott a lejáratókampány, ám ez nem volt elég. Valaki újból feljelentette Fenyvesit, azt állítva, hogy rendőri és ügyészségi vezetőket próbált rávenni arra, ne nyomozzanak az aláírások ügyében. A bili akkor borult ki, amikor az állítólagos feljelentő visszajelzést kapott a hatóságoktól. A középkorú nő nem kicsit döbbent meg a hivatalos levél tartalmán, hiszen ő nem tett feljelentést, sőt, nem is ismerte személyesen Fenyvesi Zoltánt. Valaki, vagy valakik tehát aljas módon visszaéltek a nevével, személyes adataival, okiratot hamisítottak egy hazug lejáratókampány érdekében.

- írta egy feljelentésre hivatkozva március közepén az mno.hu.

A Magyar Nemzet és a Hír TV kezdte a hazug rágalmakat
PestiSracok facebook image

A cikk szerint a tapolcai rendőrkapitányságnak címzett dokumentum a Magyar Nemzet birtokába került. A következő napokban már a Fidesz állítólagos tapolcai választási csalásáról harsogott az egész balliberális média. A rágalmakat olyan aprólékosan megtervezték, hogy még arról is információval rendelkeztek, hogy az aláírásgyűjtő íveket - mintegy 400 darabot - 29 óra alatt töltött ki néhány aktivista a tapolcai Fidesz-irodán. A nyomozás persze gyorsan lezárult, mivel az ellenőrzött íveken egytől-egyig valós személyek adatai és aláírásai szerepeltek, eltérő kézírással.

- mondta portálunknak Fenyvesi Zoltán.

A lejárató hadművelet azonban itt még nem állt meg. Újabb feljelentés érkezett a hatóságokhoz, méghozzá ezúttal a Központi Nyomozó Főügyészségre (KNYF), melyben egy nő nevében, aki azt állította magáról, hogy Fenyvesi munkatársa, ezért rálátása van az ügyre, azt állította, hogy ügyészségi kapcsolatokon és egy rendőri vezetőn keresztül érte el a fideszes jelölt, hogy érdemben ne is nyomozzanak a hamis aláírások miatt.

- folytatta Fenyvesi Zoltán.

A nő, akinek a nevével visszaélve a valótlan tartalmú bejelentést tették, persze nem hagyta annyiban a dolgot. A vizsgálat végére a Központi Nyomozó Főügyészség részéről most került pont. Csütörtöki, honlapjukra feltöltött közleményük szerint hamis vád bűntette és személyes adattal visszaélés vétsége miatt feljelentést tettek a Budapesti VIII. Kerületi Ügyészségen.

A részletezés kifejti, hogy a feljelentő egy magánszemély volt, aki a feljelentés szövegében azt írta magáról, jogtanácsos és Fenyvesi Zoltán munkatársa. A hamis névvel és hamis lakcímmel jegyzett feljelentést postai úton juttatta el a Központi Nyomozó Főügyészségnek.

Így működött az összehangolt, hazug ellenzéki kampány

Március közepétől egészen az országgyűlési választás napjáig - amit mellesleg óriási fölénnyel nyert meg a tapolcai körzetben a Fidesz jelöltje - zajlott a mocskolódó, hazug, lejárató kampány. Hiába volt teljesen egyértelmű, hogy eredetiek a Fenyvesi Zoltán által leadott támogató aláírások és a valótlan, ráadásul más nevében megírt feljelentés, az ellenzéki pártok, a jelöltek és az őket támogató média majd egy hónapon át csak ezt szajkózta a tapolcai körzetről.

Rig Lajos naponta posztolt a Facebookon a Fenyvesi-féle "csalásról". Hosszas interjúkban gyalázta Fenyvesi Zoltánt az Alfahíren és a helyi médiumokban is, kijelentve, hogy a fideszes politikus szégyent hozott Tapolcára. Aztán amikor már nagyon rezgett a léc, sajtótájékoztatót tartott, ahol meg magát mosdatva kijelentette, semmi köze a feljelentésekhez.

A hazug híreket aztán a közösségi médiában terjesztették...

Á, semmi, csak azokra építette az egész kampányát...

De nem volt ezzel egyedül. A hazug vádakat a baloldal is zászlajára tűzte, és a 168 Órától a 444-en keresztül a hvg.hu-ig minden sajtóorgánumuk hetekig tolta a szenzációt...

Hogy honnan indult, továbbá ki volt az ötletgazda és a végrehajtó, aki még okirat-hamisításra és a hatóságok szándékos félrevezetésére is képes volt, egyelőre talány. Az mindenesetre beszédes, amit megtudtunk, miszerint a tapolcai választókerületben leadott aláírásgyűjtő ívekről kizárólag a Magyar Nemzet és a Hír TV kért adatokat a választási irodától, illetve bizottságtól. Vagyis a szekeret a közéletben és a közösségi portálon a Jobbik és Rig Lajos, a médiában a Simicska Lajos-féle hazugsággyár tolta.

Rig Lajos az akkoriban tartott sajtótájékoztatón a becsületről szónokolt...

Fenyvesi szerint nincs vége, míg nincsenek meg a hamisítók

- fogalmazott kérdésünkre Fenyvesi Zoltán.

Hozzátette, nagyon bízik benne, hogy a valós elkövető is meglesz, és ami történt, nem marad következmény nélkül.

Vezető kép: Facebook